A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pet Shop Boys. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pet Shop Boys. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 6., kedd

PET SHOP BOYS - Electric Tour

Több mint harminc év bőven elegendő volt arra, hogy bebizonyosodjon: ha az elektronikus popzenéről van szó, kevés nagyszerűbb előadó van a Pet Shop Boys-nál. Tizenkét nagylemez, számtalan kritikai és közönségdíj, valamint fergeteges hangulatú koncertek végeláthatatlan sora övezi a londoni duó kiváló zenében lubickoló életművét, amelyet hamarosan ismét testközelből elemezhet a magyar közönség: a legendaszámba menő formáció ugyanis július 7-én Budapesten lép fel, méghozzá a Budapest Park színpadán.

West End Girls, It’s A Sin, Go West – ezek csupán néhányak azon nagyszabású popremekek közül, melyeket a Pet Shop Boys hagyott örökül a világnak. Neil Tennant és Chris Lowe párosa ugyanis az idő és a trendek múlása ellenére is mindig rendületlenül tört előre a nemzetközi színtéren: akár a 80-as évekbeli pályakezdést és befutást, akár a 90-es esztendők folytatódó sikerhadjáratát, akár az új évezred friss kreatív virágzását vizsgáljuk, kétségtelen, hogy a PSB ott szerepel korunk legszínvonalasabb produkciói között. Több tízmillió eladott hanghordozó, számos Grammy-jelölés, valamint három BRIT Awards kitüntetés is öregbíti az angol formáció hírnevét, amely a Guinness Rekordok Könyve szerint is a brit könnyűzene történetének legsikeresebb párosa.

Ráadásul, az öregedő elektronika-közeli együttesekkel ellentétben, szerencsére a Tennant-Lowe koprodukció még tíz-húsz évvel csúcsperiódusa után is képes maradandó dolgokat alkotni. A zenekar legutóbbi, 2013-as Electric című stúdióalbuma ugyanis a klubpápa Stuart Price irányításával lett egy rendkívül korhű, ám csöppet sem erőltetett munka, ami úgy képes revitalizálni a kettős karrierét, hogy az a tősgyökeres rajongókat se ejtse kétségbe. Soha jobb alkalom tehát élőben elcsípni a még mindig irigylésre méltóan fiatalos lendülettel bíró csapatot: hiszen egy rendkívül hatásos friss lemezzel a tarsolyában a Pet Shop Boys még ma is elementáris erővel képes hatni, ha a minőségi, igényes elektropopról van szó.

2012. szeptember 14., péntek

Pet Shop Boys: Elysium

A Pet Shop Boys nemrégiben Los Angeles-ben rögzítette legújabb stúdiólemezét, az “Elysium”-ot, ami szeptember 18-án jelenik meg. A duó mellett az anyag társproducere a fiatal amerikai Andrew Dawson volt, aki korábban a Kanye West albumon nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat vihetett haza.

Az “Elysium” dalait Neil Tennant és Chris Lowe Los Angelesben 3 hónap leforgása alatt vette fel. A Pet Shop Boys bevallása szerint “nagyon inspiráló volt Los Angelesben dolgozni, ráadásul egy olyan producerrel, aki több stílusban is otthon van, így új dimenziót tudott a zenékbe hozni”.

“Nagyon izgalmas volt számomra a Pet Shop Boys-szal dolgozni – lenyűgözőnek tartom zenei pályafutásukat. Mindkettőjüknek elképesztő jó ötletei vannak, és egy jó pár trükköt is el tudtam lesni tőlük a zenekészítés során” - fűzte hozzá Andrew Dawson, a lemez producere.

“Szerettük volna ezt a lemez egy más környezetben megvalósítani. Annak ellenére, hogy gyakran járunk Los Angeles-be, sosem készítettünk még ott albumot. A helyszín és a közös munka Andrew Dawson-nal lehetővé tette, hogy egy igazán friss hangzású albumot hozzunk össze.” – mesélték a Pet Shop Boys tagjai.

Az album első maxijához, az ’Invisible’-hez készült videót a neves Los Angeles-i művész/filmrendező, Brian Bress készítette, és az együttes honlapján www.petshopboys.co.uk vagy VEVO-n megtekinthető.

‘Elysium’-on húsz lágy, elektronikus hangzású új dal található Joachim Horsley, Andrew Dawson és Ben Leathers zenekari betétjeivel. Az ’Elisyum’ legtöbb szerzeményben Oren, Maxine és Julie Waters háttérvokáloznak, akiknek zenei karrierje a The Jackson Five-tól Adele-ig ível, valamint az énekes/szövegíró James Fauntleroy.

Az album CD-n, digitális letöltésben és limitált kiadású dupla CD-n lesz elérhető, mely utóbbi egy bónusz korongot is tartalmaz az album instrumentális mixével. A lemeznek egy speciális maszteringje is megjelenik iTunes verzióként.

A ‘Winner’ maxi már augusztusban limitált kiadású CD-n látott napvilágot méghozzá három bónusz track kíséretében, valamint limitált 12’’-en és két digitális összecsomagolásban, melyek tartalmazzák a bónusz track-et és a remixeket is.

www.petshopboys.co.uk



2012. július 5., csütörtök

Pet Shop Boys: Winner


A Pet Shop Boys új dallal jelentkezik, mely ‘Winner’ címmel július 3-tól már elérhető a digitális zeneáruházakban. A single maxi CD-n és 12” bakeliten is elérhető lesz augusztus 6-tól.

A ‘Winner’ című szerzemény az új stúdióalbum, az ‘Elysium’ előfutára, melyet a Parlophone kiadó jelentet meg szeptember 17-én.
Neil Tennant és Chris Lowe az ‘Elysium’ dalait az év elején Los Angelesben rögzítették, ez volt az első alkalom, hogy Amerikában stúdióztak. Az album társproducere Andrew Dawson, aki Kanye West lemezén nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat is bezsebelt.

Az új lemezről először az ‘Invisible’ című track került nyilvánosságra, melynek klipje – amelyet Brian Bress, a neves Los Angeles-i művész/filmkészítő alkotott – a duó hivatalos weblapján volt látható.

Az ‘Elysium’ 12 dala kellemes, mélyhangzású elektronikus szerzemény, némi nagyzenekari hangzással átszőve, melyeket Joachim Horsley, Andrew Dawson és Ben Leathers készített. A háttérvokálosok között Oren, Maxine és Julie Waters, valamint James Fauntleroy hallhatjuk.
A ‘Winner’ limitált kiadású CD-n (3 bónusz dal társaságában), limitált 12”-es bakeliten és digitális összecsomagolásban (bónusz felvételekkel és remixekkel) elérhető július 3-ától.
Az új lemez CD-n, digitálisan és limitált kiadású 2 CD-s formátumban fog megjelenni. A limitált kiadás bónusz korongja pedig az album dalainak instrumentális mixeit rejti majd.
www.petshopboys.co.uk

2012. június 13., szerda

Pet Shop Boys: Elysium

A Pet Shop Boys befejezte “Elysium” című új albumát, melyet szeptemberben jelentet meg a Parlophone 

Az új album első klipje, a Brian Bress által rendezett “Invisible” már megtekinthető a duó weblapján 


A Pet Shop Boys nemrégiben tért vissza Angliába Los Angeles-ből, ahol legújabb stúdiólemezüket, az “Elysium”-ot rögzítették. A duó mellett az anyag társproducere a fiatal amerikai Andrew Dawson volt, aki korábban a Kanye West albumon nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat vihetett haza.


Az “Invisible” single július elejétől lesz hallható a rádiókban, addig is a hozzá készült klippel együtt online élvezhetjük a www.petshopboys.co.uk, vagy a www.vevo.com oldalakon. A videót a Los Angeles-i neves művész/filmrendező, Brian Bress készítette.

Az “Elysium” dalait Neil Tennant és Chris Lowe Los Angelesben 3 hónap leforgása alatt vette fel.

Andrew Dawson nemrégiben ezt nyilatkozta a közös munkáról: “Izgalmas volt számomra együtt dolgozni a Pet Shop Boys tagjaival – a zenei karrierjük egyszerűen lenyűgöző. Mindkettőjüknek fantasztikus ötletei vannak, és egészen biztosan tanultam tőlük néhány trükköt a felvételek rögzítése során.”

“Szerettük volna ezt a lemez egy más környezetben elkészíteni. Annak ellenére, hogy gyakran járunk Los Angeles-be, sosem készítettünk még ott albumot. A helyszín és a közös munka Andrew Dawson-nal lehetővé tette, hogy egy igazán friss hangzású lemezt hozzunk össze.” – mesélték a Pet Shop Boys tagjai.

Mint a legtöbb szerzeményben az “Elysium”-on, az “Invisible”-ben is Oren, Maxine és Julie Waters háttérvokálozik, akik zenei karrierje a The Jackson Five-tól Adele-ig ível, valamint az énekes/szövegíró James Fauntleroy.

www.petshopboys.co.uk