2012. július 5., csütörtök

Pet Shop Boys: Winner


A Pet Shop Boys új dallal jelentkezik, mely ‘Winner’ címmel július 3-tól már elérhető a digitális zeneáruházakban. A single maxi CD-n és 12” bakeliten is elérhető lesz augusztus 6-tól.

A ‘Winner’ című szerzemény az új stúdióalbum, az ‘Elysium’ előfutára, melyet a Parlophone kiadó jelentet meg szeptember 17-én.
Neil Tennant és Chris Lowe az ‘Elysium’ dalait az év elején Los Angelesben rögzítették, ez volt az első alkalom, hogy Amerikában stúdióztak. Az album társproducere Andrew Dawson, aki Kanye West lemezén nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat is bezsebelt.

Az új lemezről először az ‘Invisible’ című track került nyilvánosságra, melynek klipje – amelyet Brian Bress, a neves Los Angeles-i művész/filmkészítő alkotott – a duó hivatalos weblapján volt látható.

Az ‘Elysium’ 12 dala kellemes, mélyhangzású elektronikus szerzemény, némi nagyzenekari hangzással átszőve, melyeket Joachim Horsley, Andrew Dawson és Ben Leathers készített. A háttérvokálosok között Oren, Maxine és Julie Waters, valamint James Fauntleroy hallhatjuk.
A ‘Winner’ limitált kiadású CD-n (3 bónusz dal társaságában), limitált 12”-es bakeliten és digitális összecsomagolásban (bónusz felvételekkel és remixekkel) elérhető július 3-ától.
Az új lemez CD-n, digitálisan és limitált kiadású 2 CD-s formátumban fog megjelenni. A limitált kiadás bónusz korongja pedig az album dalainak instrumentális mixeit rejti majd.
www.petshopboys.co.uk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése