2012. július 3., kedd

Torkos Csütörtököt tart a Zöld Pardonban a Belmondo


A Belmondo zenekar július 5-én este 8-tól pótolja be májusban elmaradt koncertjét a Zöld Pardonban. Czutor Zoli és zenésztársai az idei első, önálló budapesti szabadtéri koncertjükön a „Belmondo Torkos Csütörtök” jegyében várják a közönséget….

Fesztiválhangulatú, táncos buliba várja rajongóit a Belmondo július 5-én, csütörtökön 20 órától a budapesti Zöld Pardonban. A zenekar május elején koncertezett volna a szabadtéri szórakozóhelyen, de akkor engedélyezési problémák miatt meghiúsult a fellépés. A Zöld Pardon azóta viszont teljes egészében megnyitott, így minden adott ahhoz, hogy a rajongók a fővárosban táncolhassanak a Belmondo slágereire.

- Torkos Csütörtöknek neveztük el ez a koncertünket, de hogy ez pontosan mit takar, azt csak azok tudják meg, akik eljönnek a buliba. A koncerten játszani fogjuk a tavaly novemberben megjelent, Mikor című nagylemezünk dalait és a korábbi albumaink közkedvelt számait is, amelyekkel a legfontosabb nyári fesztiválokon szerepelünk. A múlt héten a soproni VOLT-on koncerteztünk, most szombaton, vagyis július 7-én pedig a velencei EFOTT közönségének játszunk. A kettő között csütörtökön a Zöld Pardonba visszük a fesztiválhangulatot azoknak a budapestieknek a kedvéért, akik idén nem jutottak el egyik rendezvényre sem – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere.

A zenekar július 14-én a szentgotthárdi Hopplá Fesztiválon, majd augusztus 5-én és 8-án a Sziget Fesztiválon lép fel. A koncertezés közben a Belmondo arra is szakít időt, hogy új videóklipet forgasson a Mikor című lemez egyik új közönségkedvencéhez, a Gyereknek maradni című dalhoz.

Részletek:
www.belmondo.hu
www.facebook.com/belmondoband

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése