2012. július 12., csütörtök

Kocsis Tibor: Irány az élet!

11 új szerzemény, köztük a rádiókban is hallható "Lásd a csodát", valamint a műsorban is elhangzott "Mit ér egy hang?" című győztes dal található az "Irány az élet!" címre keresztelt első Kocsis Tibor stúdióalbumon. A vadonatúj szerzemények között négy olyan is szerepel, melyeknek létrehozásában Tibor nem csak előadóként, de szerzőként is részt vett, valamint egy duett is helyet kapott Janicsák Vecával. Lírai, szórakoztató, vidám és markáns dalok keverékéből áll össze az "Irány az élet!".


„A tavalyi volt talán életem legszebb éve. Elértem azt, amire mindig is vágytam. Hiszek benne, hogy a győzelem csak a kezdet volt. Az első lépés azon az úton, amin mindig is menni szeretnék.

2011 decemberében véget ért az X-Faktor, és elkezdhettem megvalósítani a következő nagy álmomat. Közel fél éves munka után ez is valóra vált, végre kezembe vehettem az első szólóalbumomat.

Kiváló szerzőkkel, szövegírókkal dolgoztunk együtt, Rakonczai Viktor zenei vezetésével készült el a lemez, amely bízom benne, hogy igazán jellemez engem. „Irány az élet!” lett a címe, mindféle hangulattal: dalok a szerelemről, csalódásokról, az élet árnyékos oldaláról és a legszebb pillanatokról, küzdelemről és persze a versenyről is, mindenről ami az elmúlt években az életem része volt...

A dalok sokfélék, vannak lírai balladák de tőlem talán szokatlan, karcos hangvételű dalok és jópár, modern, vidám zene is. Több dalban részt vehettem szerzőként is, így ez a lemez úgy érzem, igazán az enyém, és bízom benne, hogy a közönség legalább annyira szeretni fogja, mint amilyen örömmel mi készítettük.”


Az „Irány az élet!” hétfőtől egy héten át kizárólag az iTunes zeneáruházban érhető el, ahol most mindössze 5,99 Euros áron tölthető le az album (http://itunes.apple.com/hu/album/irany-az-elet/id540835097). A CD változat 2012. július 16-án kerül a boltokba országszerte. Ráadásként az első 100 rajongó, aki abookline.hu online áruházából rendeli meg a lemezt, Kocsis Tibor által dedikált példányt kap majd kézhez.

Az album első kislemezdala, a „Lásd a csodát” (http://www.youtube.com/watch?v=bBhY8fr4oUI) már hetek óta szerepel a rádiós slágerlistákon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése