A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyszer volt hol nem volt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyszer volt hol nem volt. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 21., péntek

A Csillagkapu zsenije után, a mesevilág sötét ura

A skót színész sorsszerűnek tartja Zörgőfürge szerepét

Robert Carlyle, a Trainspotting balhésa, az Alul semmi sztriptíz sztárja és a Csillagkapu különc doktora nem csak imádja, remekül is hozza a szélsőséges karaktereket. Az Egyszer volt, hol nem volt producerei épp ezért már régóta szerettek volna együtt dolgozni vele, és szerencsére Carlyle is úgy gondolta, hogy Zörgőfürge, a sorozat sötét urának megformálása testhez álló kihívás lesz számára.


A skót színész sorsszerűnek tartja az Egyszer volt, hol nem volt szerepét, hiszen nemcsak a sorozat producerei vártak már régóta rá, de ő is hosszú ideje vágyott egy olyan lehetőségre, amikor több karakter bőrébe bújhat egyszerre.

A fantasy sorozat egyik kulcsfiguráját alakítva, megvalósíthatta álmát: Zörgőfürgeként, a mesevilág sötét uraként valamilyen módon minden szereplő életét megváltoztatja, a valóvilágba száműzve pedig Mr. Goldként, Storybrook uzsorásaként még a Gonosz Királynőt is képes sakkban tartani.

Carlyle-nak valóban nagy kihívás volt a szerep, hiszen Zörgőfürge, eredeti nevén Rumpelstilskin meséje nem olyan univerzális, mint Hófehérke vagy Hamupipőke története, és karakterének a film- valamint a mesetörténetben több változata létezik.

„Kétségtelen, hogy komoly kihívás egy olyan figura, mint Zörgőfürge eljátszása, és már akkor nagyon tetszett a dolog, amikor először olvastam a forgatókönyvet. De még ki kellett találnom, hogyan fogom eljátszani ezt a szerepet. Utánanéztem a karakternek, már csak azért is, mert ez a figura világszerte nagyon sok kultúrában megjelenik. Szóval átrágtam magam az egész sztorin, de még így se igazán tudni, hogy ki is ő valójában, vagy egyáltalán, hogy hogyan beszél. Ezért aztán megpróbáltam én magam megalkotni egy karaktert mindabból, amit olvastam róla” – árulta el Robert Carlyle.

A színész láthatóan élvezte a kettős szerepet, és olyannyira jellegzetes hangszínt, mozgást és nevetést alkotott Zörgőfürgének, hogy a sorozat valóságában élő alteregója, Mr. Gold egy teljesen másik embernek tűnik.

A Trainspotting balhés Begbie-je, az Alul semmi csapatvezetője, Gaz és a Csillagkapu különc doktora, Dr. Nicholas Rush szélsőséges karakterei után az Egyszer volt, hol nem volt sorozat újabb örömjáték a BAFTA-díjas Carlyle-nak, aki lebilincselő alakítást nyújt a mesés fantasy-ban.

Az Egyszer volt, hol nem volt sorozat vasárnaponként, szeptember 23-tól új időpontban, 21.30-kor látható az M1-en.



2012. július 30., hétfő

Egyszer volt, hol nem volt


Amikor a tündérmese valósággá válik


És boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Tündérmeséink idilli vége, amelyben mindenki hinni szeretne. De mi történik akkor, ha gyermekkorunk gonosz boszorkánnyal, szőke herceggel és különös teremtményekkel zsúfolt mesevilága megelevenedik, és a varázslat mellett ijesztő sötétség, időtlen fogság és kegyetlen bosszú vár ránk? 

A Lost díjnyertes szerzőpárosa, Edward Kitsis és Adam Horowitz újabb szenzációs sorozattal rukkolt elő. Az Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time) debütáló évada  lenyűgöző képi világával és nem mindennapi történetével a nézőket és a kritikusokat egyaránt elvarázsolta, augusztustól pedig az m1-en látható az ABC elképesztő fantasyja.

Premier: 2012. augusztus 19. (vasárnap), 20.10