A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rami. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rami. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 16., szerda

Rami bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjébe!

Rami a Puzzle című dalával bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjébe. Az énekesnő első nagylemeze Szeress forrón! címmel került boltokba néhány évvel ezelőtt, melyről három dal is slágerré vált. Tavaly egy egészen új zenei hangzással jelentkezett, ez a The Fun Starts című dalban, és a hozzá készült klipben is érezhető volt. A Puzzle saját ötletei alapján íródott, Kálmán Tamás zeneszerző segítségével.

„ - Ez az első olyan dalom, amit teljes egészében magaménak érzek, hiszen az én életemről szól –vallotta be Rami. -A dal a Puzzle címet viseli, és arról szól, hogy az életet darabonként rakod össze, mint egy kirakós játékot: néha ugyan nehezen találod a megfelelő darabokat de végül összeáll a kép. Kálmán Tamással dolgoztam együtt, akivel a The Fun Starts is született, és hamar megtaláltuk újra a közös hangot. Szerintem sikerült olyat alkotni, amely újszerű, van mondanivalója és mégis vidám hangvételű. Most minden erőmmel „A dal” című megmérettetésre készülök, de dolgozunk már a második albumomon is. Sok mindent tapasztaltam az elmúlt időszakban, megerősödött a hitem és a kitartásom. Érzem a pozitív változást az életemben, és biztosra veszem, hogy ez az én utam. Igyekszem a megérzéseimre hallgatni, és hosszú távra tervezek ebben a szakmában. Remélem, az idő majd engem igazol…” 




2012. május 8., kedd

Jótékonykodott az énekesnő

Rami mindig is a szívén viselte a nehéz körülmények között élő gyermekek sorsát. Tavaly kezdett jótékonykodni, és ezt a szokását idén sem hagyja el.
Ezúttal a Hűvösvölgyi Gyermekotthon kis lakóinak okozott örömöt. Az énekesnő megkereste a Cseke Kerékpár Zrt.-t, és három vadonatúj bringával lepte meg a kicsiket.
- Tudom, hogy egy gyermeknek az a legfontosabb, hogy mosolyogva élhessen, ezért igyekszem mindig tenni valamit értük- árulta el Rami.
- A Hűvösvölgyi Gyermekotthonban közel hetvenen laknak, és bár csodálatos környezetben élhetnek, lelkiismeretes szakemberek között, de mégis más az ő világuk, mint azoké, akik szerető, gondoskodó családban nőhetnek fel. Ezúttal volt időm beszélgetni a gyerekekkel, és azt is megmutatták nekem, hogy hogyan, hol élnek. Az intézmény igazgatója, Bozsoki Róbert nagyszerű munkát végez ott, látszik, hogy a kicsik mennyire szeretik őt. Tervezem, hogy a közeljövőben újra meglepem őket valamivel, hiszen számomra is hatalmas öröm látni a boldog arcokat. Megtudtam azt is, hogy a nyári táborozásra készülnek, ehhez azonban még szükségük lesz anyagi támogatásokra. Bízom abban, hogy a példámat követve mások is próbálnak majd -helyzetüktől függően - segíteni. A gyermekotthonban örömmel fogadnak mindenféle támogatást, bútorokat, játékokat, kinőtt ruhákat
.



2012. március 5., hétfő

Ramiban több van mint gondolnánk?


Rami, aki a Szeress forrón! című slágerrel indult 2009-ben, most egészen más oldalát mutatja be. A The Fun Starts 2011 júniusában debütált ám most kijött egy komolyabb verziója is ami arra sarkallja az embert, hogy elgondolkozzon: talán ebben a lányban több is van.

„Nagyon örülök,hogy elkészült végre ez az akusztikus verzió is, mert így egy másik oldalamat is meg tudom mutatni. remélem tetszik majd az embereknek és kicsit másként néznek rám. -mondta az énekesnő.”

Lehet, hogy Ramiban több van mint gondolnánk, és reméljük, hogy a közeljövőben is készülnek majd hasonló verziók.

Nemsokára kiderül, hiszen Rami már felénekelte a stúdióban a következő dalát is, melyet a Stereo2.0-ból jól ismert Leóval és Gabee-vel készített. Hogy mi lesz a vége azt kíváncsian várjuk.

”- Lassan egy éve fűz jó barátság Leohoz. A tavalyi Comet sajtótájékoztató után kerültünk közelebb egymáshoz. Buliztunk együtt egy nagyot, megünnepelve ezzel a jelölésünket. Nagyon jó hangulatban telt az idő a stúdióban, és alig várom, hogy mindenkinek megmutathassam az új, Húzz el! című dalomat!” – árulta el Rami.

”Ez az első eset, hogy másnak írtunk dalt, így nekünk is új volt a helyzet, de úgy érzem, sikerült olyat alkotnunk, amihez büszkén adhatjuk a nevünket. Nagy kihívás ez nekünk is, hiszen először mutatkozunk be erről az oldalunkról. Énekesnőből, ha fogalmazhatunk úgy, túlkínálat van itthon és elég nehéz kitűnni a többiek közül, ha csak nem szokatlanul eredetivel próbálkozik az ember. Kihozzuk Rami-ból a maximumot minden téren és a végeredmény magáért fog beszélni!” – mondta Leo.

The Fun Starts akusztikus verziója elérhető itt: http://www.youtube.com/watch?v=anmjWI809Ag

2012. február 8., szerda

Rami Stereo-ban erősít


A tehetséges fiatal énekesnő, Rami, Magyarország elsőszámú party csapatát kérte fel, új dalának elkészítéséhez. A klubok kedvence, a STEREO 2.0, lassan három éve töretlenül ostromolja aslágerlistákat népszerű partydalaival, ám ez az első estet, hogy produceri oldalukról mutatkoznak be a fiúk.


”Lassan egy éve fűz jó barátság Leohoz. A tavalyi Comet sajtótájékoztató után kerültünk közelebb egymáshoz. Buliztunk együtt egy nagyot, megünnepelve ezzel a jelölésünket. A közös munka idén év elején jött szóba először, mikor is elkezdtem összeírni az ez évi terveimet. Ezúttal semmit nem szerettem volna a véletlenre bízni, így egy erős háttércsapatra volt szükségem. A Stereo-s srácoknak nagyon jó a szakmai hírneve és nagy rajongó tábora van, éppen ezért külön öröm számomra, hogy a fiúk teljes vállszélességgel mellém álltak. Alig várom, hogy mindenkinek megmutathassam az új, Húzz el! című dalomat!” – mondta Rami.

”Ez az első estet, hogy másnak írtunk dalt, így nekünk is új volt a helyzet, de úgy érzem, sikerült olyat alkotnunk, amihez büszkén adhatjuk a nevünket. Nagy kihívás ez nekünk is, hiszen először mutatkozunk be erről az oldalunkról. Énekesnőből, ha fogalmazhatunk úgy, túlkínálat van itthon és elég nehéz kitűnni a többiek közül, ha csak nem szokatlanul eredetivel próbálkozik az ember.

Kihozzuk Rami-ból a maximumot minden téren és a végeredmény magáért fog beszélni!” – mondt aLeo. 

2011. december 12., hétfő

Rami szobafogságban

A szőke énekesnő, Rami hónapok óta szobafogságban van. De sajnos nem a szülői szigor, hanem egy betegség miatt nem járhat emberek közé. Értesüléseink szerint a betegségnek külső jelei is vannak. Kerüli a szórakozóhelyeket, éttermeket és az interjúk elől is elzárkózik.
- Szeptember óta tart ez a betegség, és nem szívesen járok emberek közé sem. Mivel sminkeléssel sem lehet eltüntetni, sajnos a dolgaimmal sem tudok haladni. Sok mindent terveztünk erre az évre, de sajnos minden csúszik. Lassan négy hónapja szedek rá gyógyszert, és szépen gyógyulok. Havonta kell járnom vérvételre, hogy megnézzék nem károsodott-e a májam, vagy a vesém a gyógyszer hatására. De amint meggyógyultam újult erővel folytatom, amit elkezdtem. – nyilatkozta az énekesnő

2011. december 5., hétfő

Rami új haja

Bármennyire is fiatal valaki, a túlzásba vitt festés komolyan roncsolhatja a hajat. Így járt Rami is, akinek meg kellett válnia a hosszú tincseitől. A szexi énekesnő azonban úgy érezte, hogy ő csakis derékig érő loknikkal érzi magát jól, ezért komoly lépésre szánta el magát.
- Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy rövidebb a hajam - vallotta be Rami. - Annyira idegesített, hogy inkább sapkákkal takarta el. Aztán addig kutattam az interneten, míg rátaláltam az euhaj.hu oldalra, ahol kiderült, hogy a közelemben is foglalkoznak hajhosszabbítással, ráadásul, ami nekem nagon fontos volt, hogy kiváló minőségű, kizárólag Európából származó, természetes póthajakkal dolgoznak. Először tartottam attól, hogy nem lesz szép, és én irtózom mindentől, ami művi hatást kelt. Elmentem egy konzultációra, és Farkas Mónika, az üzlet tulajdonosa megnyugtatott arról, hogy semmi sem fog látszani a pótlásokból, és könnyen kezelhető lesz. Tincsenként fűzte fel a póthajat, és néhány óra múlva már újra a derekamat verte a hajam. El sem tudom mondani, hogy mekkora örömöt éreztem, amikor belenéztem a tükörbe.
Rami számára tehát megoldódott a probléma, ráadásul annyira megkedvelték egymás Mónikával, hogy azóta is rendszeresen tartják a kapcsolatot, sőt, ár- már baráti viszonyba is kerültek. Az énekesnő számára ez is nagy öröm, hiszen csak néhány éve költözött Békéscsabáról Budapestre, és egyelőre nagyon kevés itteni baráttal büszkélkedhet.