A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SP. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 28., kedd

Lezuhant Fluor gépe New Yorknál


Pilótának álltak a Comet jelölt fiúk


Autót még nem vezethet, repülni azonban elvitte „ellenfeleit” Fluor Tomi. A VIVA Comet jelöltjei – Young G, SP, Düki és Fluor - egy Boeing 737-es szimulátorral hasították a képzeletbeli levegőt, Fluor kapitány egy jól irányzott manőverrel a Szabadság-szobor mellett tette le a gépet, nem éppen egy darabban.

A Boeing 737-es olyan monstrum, amitől a legnagyobb macsók lába is megremeg, a VIVA Comet jelöltjei azonban halált megvető bátorsággal pattantak a repülőgép-szimulátor volánja mögé! Minden nagyravágyó kissrác és gyereklelkű felnőtt álma, hogy masiniszta, tűzoltó, vagy éppen pilóta legyen, Fluor Tominak azonban soha eszébe se jutott az, hogy botkormánnyal a kezében keresse a betevőt. Az énekes kezdetben kissé bizonytalanul, de begyújtotta a képzeletbeli rakétákat és a virtuális kifutón végighasított a horizonton, hogy aztán a Szabadság-szobor mellett csapódjon a földbe.

"Legutóbb épp New Yorkban voltam repülővel, ami azért egy kemény kör volt, nem épp sétagalopp elmenni odáig. Az első alkalommal, amikor ekkora útra indultam, mindenki azzal riogatott, hogy hú, rosszul leszek, meg minden!" - mesélte nevetve Fluor, aki hozzátette, még a kocsira se szerezte meg a jogsit, így amikor beültek a szimulátorba, Young G-nek engedte át a kapitányi széket a közös összejövetelen.

Young G pár évvel ezelőtt hatalmas bulinak tartotta, hogy egy acélkalitkában pár óra alatt akár egy másik kontinensen találhatta magát. Apasága óta azonban érzi, felelősséggel tartozik családja iránt, így egészen más szemmel nézi a világot.

"Valami megváltozott! Közrejátszik ebben a kislányom, Napsugár születése is, mostanában főleg a feleségem és ő körülötte forognak a napjaim. Ha ma repülőre kéne ülnöm, teljesen beparáznék! A közelmúltban akárhányszor elutaztam, Angliába, Hollandiába vagy épp Egyiptomba, mindig leizzadtam."- árulta el. "Egyszerűen imádom, ha nálam van a kontroll! Így annak örülnék, ha a pilóta mindig bejelentené, hogy vigyázat, most épp jobbra kanyarodunk! Csak nyugalom, légörvény következik. Most végre kipróbálhatom, milyen a kapitányi székben ülni. És talán a félelmemet is legyűröm." - tette hozzá a rapper, aki a VIVA Comet előtt új klipet ígért a rajongóknak, így növelve a várakozást.

SP Düki társaságában vágott neki a kifutónak, persze jelen esetben nem a divatosság volt a kérdés, hanem a reflexek! „Túl gyakran nem repülök, de ha sor kerül rá, igyekszem zenehallgatással vagy olvasással ellazulni és nem a magasságra gondolni… általában egészen jól sikerül kikapcsolni, mégsem mondanám, hogy a legjobb barátom a repülés. De ráfeszülni sosem szoktam… - mondta a mostanában a fotózásban is egyre jobban kiteljesedő SP.

Funktasztikus vidéki fellépése miatt csupán lélekben erősítette a csapatot, de Düki helyette is tartotta a frontot, aki még SP-nél is magabiztosabb világpolgárnak vallja magát. "Nemsokára megyek Las Vegasba és Vietnámba is, de az első repüléssel kapcsolatos élményem 6 éves koromból van. Tisztán megvan a kép, ahogy anyukám kezét fogom felszálláskor. Soha nem féltem a dologtól, viszont érdekes módon nem is akartam pilóta lenni. Kiskoromban a festőművészet érdekelt, később pedig a zene és a tánc." - mesélte a zenész.

A VIVA Comet fiújelöltjei igazi adrenalintól pezsgő kalandnak lehettek a részesei, de hogy ki lesz a gála alfahímje? Június 13-án kiderül, amikor is exkluzív fellépéssel ünneplik a magyar zenét a legmenőbb fiatal énekesek, így szexi produkcióval készül a díjátadóra Hien, de nagy bulit ígér a Children of Distance, Fluor, az AFC, Majka - Curtis - BLR és Radics Gigi fellépése is. Hogy igazán kemény élményben legyen részük a rajongóknak, a Magyar Könnyűzenéért-díjas Tankcsapda és a Comet nemzetközi sztárja, a brit fenegyerek, Wiley is tiszteletét teszi a színpadon.






2012. december 4., kedd

Meghatódott SP

Jótékonykodnak a sztárok a 10 éves Teletonnal

December 15-én és 16-án újra jelentkezik a Teleton hétvége a VIVA műsorán. Az egész hónapban tartó adománygyűjtő akció csúcspontja a két napos élő adás, ahol sztárok gyűjtenek a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának. A kezdeményezéshez idén Majka és SP is csatlakozott, akik nemcsak adományaikkal, de jelenlétükkel is segíteni akartak.


A gyermekkorház támogatása természetesen a sztárok számára is fontos. A10 éves VIVA Teletonhoz évről évre több híresség csatlakozik, idén Iszak Eszti, Odett és Fluor Tomi mellett Majka és SP is ellátogattak a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikára, hogy egy egész délutánon át együtt legyenek a beteg gyerekekkel.

A sztárok ajándékokkal lepték meg a kicsiket, a gyerekek számára mégis az volt a legnagyobb öröm, hogy kedvenceikkel tölthettek egy kis időt. A meghatott hírességek maguk is nagy élménynek élték meg a találkozást és bíznak benne, hogy adományaik segítik majd a Gyermekklinikát.

Minden szülő rémálma, hogy tehetetlenül kell néznie, hogy gyermeke betegen fekszik a kórházban. Majka, aki maga is egy kisfiú édesapja, különösen fontosnak tartja, hogy segíthessen. Hogy mennyire komolyan gondolja ezt a szókimondó zenész, abból is látszik, hogy minden programját lemondta azért, hogy találkozhasson az egyik kórházi rajongójával. Dominik éppen aludt mikor Majka megérkezett, a rapper egy plüss hátizsákkal ébresztette a megilletődött kisfiút. „A Karácsony az ajándékozás mellett a szeretetről, a figyelemről és a segítségnyújtásról is szól.”- mondta Majka.

SP már több éve részt vesz a VIVA Teletonban, így idén is egyértelmű volt, hogy ellátogat a Gyermekklinikára. A zenész szintén nem érkezett üres kézzel.

„Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek ennyire vidámak lesznek, csak attól, hogy ott voltunk. A kissrác, akit meglátogattam, ahhoz képest, hogy milyen fiatal, pozitívan és éretten látja a helyzetét és a betegségét. Ez rendkívül inspiráló. Az egyik kedvenc baseball sapkámat hoztam neki ajándékba, mert szerettem volna valami olyan dolgot adni, ami kötődik hozzám.”

A látogatás során SP-t meglepetés is érte. Az egyik kislány megmutatta neki féltve őrzött SP cikk és kép gyűjteményét, amelyet a kórházban is magánál tart. A találkozás hatalmas ajándék volt a kis beteg számára. A sztár megdöbbent, hiszen soha nem látott még ilyen kiterjedt és alapos gyűjteményt magáról.

„Nagyon komoly gyűjtemény, évekre visszamenőleg minden egyes rólam megjelent újságcikkel! Nagyon jó volt látni a kislány boldog arcát, szinte el sem hitte, hogy találkozunk. Örülök, hogy itt lehettem a gyerekekkel, és egy kis vidámságot csempészhettünk a kórházba. Remélem, minél több pénz összegyűlik!”

A VIVA nemcsak sztárok, hanem mindenki segítségére számít. A Teleton élő műsorára december 15-16-án kerül sor, de az adakozó hívásokat már november 15-től várják egészen december 31-ig. Az emelt díjas hívásokból befolyt összeg mind a kórházhoz kerül.

VIVA Teleton élő adás december 15-én és 16-án a VIVA Televízió műsorán!

Segíts Te is a Teleton-vonalon keresztül: hívd bármelyik készülékről a 13600-as számot, majd írd be a 36-os kódot (Őrzők Alapítvány)A hívás díja 250 Ft

2012. november 20., kedd

Fluor, Iszak Eszti és Odett a gyermekkórházban

10 éve segít a VIVA Teleton

10 éves a VIVA Teleton! December 15-én és 16-án ismét sor kerül a zenetévé ismert jótékonysági élő műsorára, amellyel idén is konkrét céllal a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát szeretné támogatni, segítséget nyújtva abban, hogy a Klinika intenzív osztályának felújítása megvalósulhasson. Évről-évre több sztár csatlakozik a kezdeményezéshez: Iszak Eszti, Odett, SP, Fluor Tomi és Majka együtt látogattak el a gyermekkórházba, hogy néhány órára önfeledt mosolyt varázsoljanak a kis betegek arcára.

A szeretet ünnepéhez közeledve, többéves hagyományát követve a VIVA is kiveszi a részét a jótékonyságból. Idén is egy egész hétvégét szánnak erre, ezúttal december 15-én és 16-án kerül sor a kétnapos jótékonysági akcióra, amelynek keretében a Tűzoltó Utcai gyermekkórháznak gyűjtenek. Különlegesség lesz a csatorna a maratoni, napi 7 órás adása alatt, hogy a rengeteg sztárvendégnek bizonyos összegek elérése esetén különböző izgalmas feladatokat is végre kell majd hajtania.

A VIVA Teleton kezdeményezése mellé évről évre több híresség áll, akik adományuk mellett jelenlétükkel is próbálják felvidítani a kis betegeket. Iszak Eszti, Odett, SP, Fluor Tomi és Majka együtt látogatták meg a kórházban fekvő gyermekeket, akik helyzetük ellenére, vidáman fogadták a meghatódott sztárokat. Ezekre az órákra maguk a gyerekek is el akarták felejteni, hogy betegek, a szemükben pedig őszinte öröm csillogott.

A csatorna új, saját gyártású reality-je, A Stáb a Tanyán forgatása óta jó barátságot ápoló Iszak Eszti és Odett megrázónak és egyben felemelőnek is tartotta a látogatást.

„Ez már a harmadik alkalom, hogy részt veszek a VIVA Teletonban, de mindig megrázó kórházban lenni, különösen beteg gyerekek között. Ezek a kicsik annyi szeretet adnak nekünk, hogy még ők feledtetik el velünk, hogy hol vagyunk – mondta Iszak Eszter. Odett is hasonlóan szívmelengetőnek tartotta a gyerekek kitartását: „Nagyon jó ez a kezdeményezés, fontos, hogy minél jobb legyen a kicsiknek. Az önfeledtségből, ami árad belőlük, abból, hogy a helyzetük ellenére tervük van a jövőre, sokat tanulhat mindenki a kitartásról.”

Fluor Tomit egy saját készítésű rajzzal is meglepte a kórház egyik kis lakója.

„Jó volt a gyerekekkel lenni, aranyosak és lelkesek voltak, még rajzot is kaptam egy mosolygós, izomsorvadásban szenvedő kislánytól –mesélte Fluor - A legfontosabb tanulsága a látogatásnak számomra az volt, hogy a boldog arcokon lehetett látni, milyen erőt képviselünk. Ezt át kell tudnunk adni a rászorulóknak.”

Az immáron 120 éves múltra visszatekintő Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekklinika, ismertebb nevén a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika méltán az ország egyik legismertebb gyermek gyógyintézménye, azonban a hazai egészségügy anyagi gondjaitól ez a klinika sem függetlenítheti magát. A klinika egyebek között magyarországi gyermek tumor-leukémiai központ: itt kezelik hazánk nagyjából minden második daganatos gyerekét. E betegség gyógyításában az intézmény orvosi gárdája nemzetközi eredményekkel dicsekedhet: a terápia nyomán betegeik 70 százaléka gyógyultan távozik. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány 1989-ben alakult; célja a Klinika rendszeres és folyamatos anyagi támogatása, a súlyos betegségben szenvedő gyermekek kórházi körülményeinek javítása.

A VIVA Teleton élő műsorára december 15-16-án kerül sor, de az adakozó hívásokat már november 15-től várják egészen december 31-ig. Az emelt díjas hívásokból befolyt összeg mind a kórházhoz kerül.

VIVA Teleton élő adás december 15-én és 16-án a VIVA Televízió műsorán!

Segíts Te is a Teleton-vonalon keresztül: 13600-36 Őrzők Alapítvány
A hívás díja 250 Ft 




Flour

Majka

SP

2012. május 22., kedd

Popsztárok segítenek az eltűnt gyerekek felkutatásában

Ma egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára. Május 25-én a popszakma kiválóságai lépnek fel a rendezvénysorozaton.

A tavalyihoz képest ötszörösére nőtt az Ezer Lámpás Éjszakája kampány – mondta el Kárász Róbert, a rendezvény megálmodója mai sajtótájékoztatóján. 2012-ben a főváros mellett öt vidéki nagyváros is csatlakozott a kezdeményezéshez: május 25-én Budapesten, Pécsett, Győrött, Veszprémben, Székesfehérvárott és Kecskeméten is nagyszabású rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a csellengés társadalmi problémájára. A kampány része a 2011-ben indított tejesdoboz akció is, melynek keretében eltűnt gyerekek képeivel ellátott tejesdobozok kerülnek forgalomba. A társadalmi célú kezdeményezés idén kiegészül: havonta 2-300 ezer iskolatejre, továbbá 5 millió Emese ásványvizes palackra kerülnek fel a fotók és adatok, bízva abban, hogy idén még több kiskorú kerül elő.

A május 25-i rendezvényeken többek között olyan előadók adnak majd jótékonysági koncertet, mint Tóth Vera, Király Viktor, Kökény Attila, Gáspár Laci, a Fivérek, Szekeres Adrien, Csézy, Jamie Winchester, a Back II Black, Korda György és Balázs Klári, SP és Fluor Tomi.

Rajtuk kívül számos sztár, köztük a TV2 képernyősei is csatlakoznak a rendezvénysorozathoz. Lipcsei Betta (Miss Universe Hungary 2011) és Szabó Dóra (Miss Earth Hungary 2011) Székesfehérváron és Veszprémben, Weisz Fanni és Vujity Tvrtko Pécsett, Szekeres Nóra Győrött, a Megasztárból jól ismert Giorgio pedig Kecskeméten kampányol az ügy mellett műsorvezetőként. Budapesten Váczi Gergő vállalta a feladatot és természetesen a rendezvény ötletadója és főszervezője, Kárász Róbert is jelen lesz.

Az esemény záró motívumaként a kampány szimbólumává vált „lámpásokat” – azaz világító lufikat - este fél 10-kor engedik fel az ország 6 nagyvárosában. Idén – a tavalyi ezer helyett - összesen 6000 „lampion” mutatja majd a fényt az éjszakában, hogy minden gyermek hazataláljon.





2012. április 16., hétfő

SP klippremierrel indít a megújult Interaktív


A sztár állandó tagja lesz a VIVA legnépszerűbb műsorának?
Április 16-tól megújult formátummal jelentkezik a VIVA Televízió legismertebb és legnépszerűbb műsora. Akülsőleg és belsőleg is megújult Interaktív ütősebb lesz, mint valaha: az első adás vendégeként SP a hagyományokhoz híven a VIVA nézőinek mutatja be Olyan szép című klipjét.

Új műsorokkal és letisztult megjelenéssel indul neki a tavaszi-nyári szezonnak a VIVA Televízió. A megújult Megálló és a közelmúltban indult RandomMarci mellett április 16-tól új arcokkal és felfrissített koncepcióval jelentkezik az Interaktív is. Iszak Eszterhez ketten csatlakoznak műsorvezetőként: Marcell, aki igazi energiabomba, valamint Pizsu, aki a csapat legfiatalabb tagja és méltó társa lesz Marcellnek az őrültségekben.

SP – ha lehet így fogalmazni – „öreg” bútordarab a zenetévé háza táján, nem lenne meglepő tehát, ha több feladata lenne, mint egy átlagos vendégnek. Szinte minden videóját a VIVA mutatta be először, és ez most sincs másként. A kisfilm az alkotói válságról és az abból való kiemelkedésről szól, főszereplője pedig Fenyő Iván.
"Eddigi karrierem során szinte az összes videoklipem a szerelmet és általában a párkapcsolati témákat érintette. Az új anyag sokkal komplexebb, és szerintem értékesebb gondolatiságot tartalmaz. Alapvetően az alkotói válságról és az abból való kiszabadulásról szól, de önmagunk keresése és a mélypontokból való felemelkedés éppúgy központi téma, mint egy huszonegyedik századi alkotó hétköznapi élete."- mondta az énekes.

SP személyesen meséli majd el a kisfilmhez kapcsolódó élményeit, de lehet, hogy másról is lesz szó, mint egy sima klippremier. Ennél többet azonban nem árulhatunk el, jövő hétfőn úgyis minden kiderül!

Megújult Interaktív új műsorvezetőkkel április 16-tól a VIVA Televízión!

2011. december 21., szerda

SP rászoruló gyermekekért koncertezik

Jótékonysági koncertet ad szerdán este a Mikulásgyárban SP. Az előadó arra kéri rajongóit: segítsenek neki a rászorulók számára is boldoggá tenni az ünnepet.

Utolsó idei budapesti fellépését jótékonyságból vállalta SP. Az előadó a Mikulásgyárban énekel ma este, és arra kéri rajongóit: ha eljönnek a koncertre, hozzanak ajándékot is. A koncerten egy olyan dal is elhangzik majd, amit eddig nem hallhatott a közönség.

- Nagyon szeretnénk, ha minél többen eljönnének, és együtt tehetnénk szebbé azoknak a gyerekeknek a karácsonyát, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy ajándékot vegyenek. Rengeteg olyan család van, ahol egy apró meglepetés sem jut a kicsiknek
– mondta SP. – Ezért kérek mindenkit, hozzanak magukkal egy-egy játékot ajándékba!

Az előadó azt is elárulta, nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen ő nagy családban nőtt fel, és mindig nagy szeretetben karácsonyoztak. Most azoknak szeretne segíteni, akik nélkülözésben kénytelenek tölteni az ünnepet.

SP jótékonysági koncert a Mikulásgyárban – szerda 18.30

2011. december 9., péntek

Műsort kapott SP a TV2-n!

Újabb sajátgyártású műsort indít a TV2: jön SP, ahogy még sosem láthattuk! A december 26-án induló, ötrészes mini-sorozat bepillantást enged Magyarország elsőszámú tinibálványának életébe.

Éder Krisztián, azaz SP tinilányok százezreinek dobogtatja meg a szívét. Karrierje néhány éve folyamatosan ível felfelé: zenét, szöveget ír, klipet készít, fotóz. Szinte mindenki ismeri, mégis kevesen tudják, milyen a valódi arca, és mennyi munka van a csillogás mögött. A Furcsa hétköznapok – SP, című öt részes mini-sorozat jóvoltából megismerhetjük ezt a rendkívül tehetséges fiatalembert.

A Furcsa hétköznapok - SP megmutatja az előadó másik – eddig kevéssé ismert – oldalát is: a fiatal srácét, aki szeret bulizni a barátaival, aki órákon át képes lógni a közösségi oldalakon, ám aki ugyanakkor tudatosan és kőkeményen dolgozik a sikerért. Exkluzív felvételek az egyik legnagyobb tinisztár hétköznapjaiból, videónapló-szerűen, az ő szemszögéből.

Furcsa hétköznapok – SP – December 26-tól öt napon át a TV2 műsorán!

2011. november 17., csütörtök

VIVA elárulja SP titkát

Élete egyik legfontosabb pillanatát osztja meg az énekes

SP életének egyik mérföldkövéhez érkezik november 17-én. Csütörtökön fél ötkor a VIVA Interaktív című műsorában végre kiderül, mire készül a többszörösen Comet-díjas énekes több hete. Ne maradj le egyetlen pillanatról sem, mi eláruljuk neked SP titkát!

Éder Krisztián, azaz SP 1988-ban született, 1996-ban megtanult zongorázni, 2000-ben megalapította első csapatát, 2003-ban már Budapestre járt fellépni barátaival, de az igazi áttörést a 2007-es év hozta, amikor első slágerével meghódította az egész országot. Sokan azt jósolták neki, hogy a hirtelen jött siker nem tart sokáig, de erre ő az utóbbi négy évben folyamatosan rácáfolt.

2011 újabb fordulópont SP életében, hetek óta tartó titkolózás, feszített munka folyik az énekes háza táján. De hogy pontosan mire készül a sztár november 17-én, azt csak a VIVA-tól tudhatod meg!

Nézd a VIVA Interaktív című műsorát vagy a www.vivatv.hu oldalt, hogy 16:30-kor SP veled is megoszthassa élete egyik legemlékezetesebb pillanatát! Tudj meg mindent kedvencedről és készülő új lemezéről!