A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Patkó Béla Kiki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Patkó Béla Kiki. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 18., szerda

Patkó Béla Kiki Akusztikus Koncert!

Kiki szólókarrierjének első koncertje a gyönyörűen felújított Turay Ida Színházban lesz március 13-án. Az akusztikus koncerten a legújabb szerzemények mellett felcsendülnek az énekes karrierének legkedveltebb dalai is.

Március 13-án a Turay Ida Színház impozáns termében feltárul Kiki hangokba zárt világa. Az akusztikus koncerten élőben hallhatjuk az ’Útitárs’ című szerzeményt, amellyel Patkó Béla Kiki nemrégiben debütált, mint szóló előadó.

A koncert helyszíne hazai terep az énekes számára. A tavalyi évben országos turnét is megjárt „Csakazértis szerelem” című színdarabnak – melyben Kiki saját magát alakítja - jelenleg is tartanak az előadásai itt. Az Első Emelet dalaira felépített szórakoztató darab az egyik legsikeresebb előadása a színháznak.

Az akusztikus koncertre már szinte most elfogytak a jegyek. „Nagyon jól esik, hogy ilyen nagy az érdeklődés, hiszen eddig nem is hirdettük sehol, csak a közösségi oldalamon. Aki esetleg most lemarad, remélem, fogom tudni kárpótolni a későbbiekben egy újabb budapesti előadással.” – fűzi hozzá a népszerű énekes.

Patkó Béla Kiki: ’Hangokba Zárva’ Akusztikus Koncert
Turay Ida Színház (Budapest, VIII. ker. Kálvária tér 6.)

március 13. 19:00 óra
Jegyek kaphatóak a színház jegypénztárában, ill. a www.turayidaszinhaz.hu oldalon!

https://www.youtube.com/watch?v=xOI3-YtW3Bg&feature=youtu.be
www.patkobelakiki.com
https://hu-hu.facebook.com/patkobelakikienekes

2015. február 9., hétfő

Patkó Béla, Kiki szólókarrierbe kezd!

Hazánk egyik valaha volt legsikeresebb pop zenei produkciója, az Első Emelet utolsó koncertjét és a ’Csakazértis szerelem’ országos színházi turnéját követően Kiki szólókarrierrel folytatja pályafutását. A kölyök arc és a fiatalos lendület a régi, a dalok között, viszont lesznek újak!
2013. december 28-át sokan megkönnyezik azóta is: ez volt az Első Emelet utolsó koncertjének napja a Papp László Budapest Sportarénában. Indirekt módon mégis lett folytatás. Tavaly „Csakazértis szerelem” címen egy színházi darab született, amely a csapat dalaira épül sok-sok vidámsággal és szerelemmel. Az országosan bemutatott előadás pikantériája, hogy Patkó Béla Kiki, saját magát alakítja. Az énekes ékes bizonyítékát adta, hogy egy vérbeli frontember minden színpadon megtalálja a helyét. A szereplők között a szakma olyan kiválóságai is jelen vannak, mint Mikó István, Hűvösvölgyi Ildikó vagy Keresztes Ildikó. A darab egészen 1986-ba kalauzolja vissza a közönséget…, de most térjünk vissza 2015-be.

Kiki még mindig a régi, kirobban a pozitív energiától és az alkotásvágytól. A színházi előadások között, Berkes Gáborral közösen új dalokon dolgoztak. „Útitárs” címen jelent meg az első szerzemény, melyet sok más új és régi dallal együtt élőben is meghallgathat a közönség Kiki március 13–i budapesti koncertjén.

lyric video: https://www.youtube.com/watch?v=xOI3-YtW3Bg&feature=youtu.be
www.patkobelakiki.com
https://hu-hu.facebook.com/patkobelakikienekes