A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VIVA Comet 2014. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VIVA Comet 2014. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 17., csütörtök

7 emlékezetes dolog a VIVA Cometről

A nyár legmenőbb zenei gálája volt, a VIVA Comet nemzetközi és hazai sztárokkal és soha nem látott színpadi show-val. Kiderül, kik voltak az év legnépszerűbb előadói. A 800 fős technikai stáb a nézők minden igényéről gondoskodik, ám a múltban előfordulhatnak váratlan szituációk… A VIVA Comet 14 éves történelme során pedig akadt ilyenből néhány.

Barátkozás helyett kiélezett verseny

Az előadók a gálára való készülődés során még egymást segítik, a Papp László Sportarénában azonban már nincs barátkozás. A helyét feszültség, rivalizálás és parázs beszólogatás veszi át. Így történhetett meg, hogy egy ízben Fluor Tomi arcán csattant Dér Heni tenyere, az énekesnő ugyanis szívére vette Tomi beszólását.

Kiszel Tünde a gálák réme

Adódott már úgy, hogy a naptárával szívesen pózoló celebet nem engedték be díjátadóra, a VIVA Cometre azonban Tünde eddig jobbára bejutott. A TNT-s Inti épp azt sérelmezte, hogy a magyar sztár díszes nagyestélyiben sétált végig a VIP-buliban, mintha mi sem lenne természetesebb. A szóváltás igencsak nagy vihart kavart a gála körül, legalább akkorát, mint amikor Fluor Tomi keresetlen szavakkal illette Kiszel Tündét és a videó az internetre keveredett.

Puzsér a nagyszínpadon akadt ki

Az ország megmondóembere zsűrizett már népszerű tévéműsorokban, keverte össze a filmes Batmant a videojátékbelivel, mégis 2012-ben nekiment a mainstreamnek. Verrasztó Evelynnel együtt adta át a Legjobb női előadónak járó Comet-gömböt Tóth Gabinak, előtte azonban megfontoltan, de kíméletlenül végigostorozta a popszakmát.

Tolvai Reni mindent megmutatott

Kállay-Saunders András barátnője sosem a visszafogottságáról volt híres, az énekesnő a Cometen villantott olyan merész ruhát, amilyet még a bulvárvilágban is ritkán látni. Reni deréktól felfelé csaknem teljesen átlátszó koktélruhában mutatkozott - a fotósok nagy örömére. Áttetsző ruháját azóta is gyakran emlegeti a szakma.

Egy szupermodellről is lehullott a lepel

Persze nem úgy, mint Reniről. A Victoria’s Secret által igencsak kedvelt gyönyörű Palvin Barbara a VIVA díjátadóján vallott színt. Kiderült, hogy bolondul a mesékért, reggelente SpongyaBobbal kezdi a napot, így stílusosan a Nickelodeon mesehősével vonult be a vörös szőnyegen. A magyar szépség hamarosan a Rock-féle Herkulesben is feltűnik majd, ahol felnőttesebb énjét is megmutatja.

SP a legnépszerűbb

Éder Krisztián a mikrofont mostanában fényképezőgépre cserélte, a rajongók legnagyobb bánatára. Pedig az énekes a hazai Comet történetének legsikeresebb előadója, 2009-től 2011-ig négy gömböt is hazavihetett. A zenekarok közül a Children of Distance és a Groovehouse 3-3 díjjal rekorder. A tinikedvenc srácok idén átvehetik a stafétát, ugyanis 2014-ben is jelölést kaptak.

Amikor mindenki a Comet-gömböt kereste2009-ben balszerencsésen kezdődött a gála, elveszett az egyik Comet-gömb. A több százezer forint értékű díjat a zenecsatorna égen-földön kereste, de nem találta. Hogy a dobozát összecserélték valamivel, vagy sem, az mind a mai napig rejtély. Egy dolog viszont biztos: 2014. június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában csak a legjobbaknak jut majd a gömbök közül. Aki pedig nem teheti, az élőben is követheti a nyár zenei díjátadóját, 19:30-tól, csak a VIVA TV műsorán.




2014. május 6., kedd

A Hooligans az első idei Comet győztes

A pop-rock együttes kapja 2014-ben a VIVA Comet „Magyar Könnyűzenéért” díjat

Kilencedik alkalommal adja át hazánk vezető zenecsatornája, a VIVA a „Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan énekesek és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább 10 éve pályán vannak és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ez idő alatt a könnyűzenében. 2014-ben a legendás Hooligans kapja a VIVA Comet első díját, akik ezzel illusztris társasághoz csatlakoznak: az elmúlt években a gála egyik legjelentősebb gömbjét többek között olyan zenészek hódították el, mint a Tankcsapda, az Anima Sound System, vagy éppen Ákos.

A nők megőrülnek értük, a fiúk pedig a huligánokat utánozzák, hogy Kiss Endiék helyett vihessék haza a csajokat - a Hooligans az a pop rock zenekar, amelytől minden anya félti a tini lányait. A négytagú együttes vidékről indult, de gyorsan meghódították az egész országot. Hogy mennyire? A zenekar 18 éves fennállása alatt több mint 1000 koncertet adott, értékesített lemezeik száma átlépte a 100 ezres példányszámot, rajongói bázisuk pedig közel 200 ezer embert számlál.

A zenekar olyan országosan ismert sikerdalokat készített eddig, mint a „Királylány” „a „Játszom” „Félember”, vagy a „Szabadon”. A formáció albumai közül eddig nyolc lett aranylemez és egy platinalemez, 14 rádiós slágerükkel pedig megkerülhetetlen tényezőkké váltak a magyar popkultúrában. Csipáék eddig több mint 30 videoklipet készítettek, amelyek a VIVA TV-ben is rendszeresen szerepelnek.

2014-ben kiemelkedő teljesítményéért a Hooligans kapja az idei első VIVA Comet-gömböt, a „Magyar Könnyűzenéért” díjat. A nyolc aranylemezes és egy platinalemezes együttes ezzel 2004 és 2007 után harmadszor kap Comet-díjat.

„Ez a díj koronázza meg mindazt, amiről álmodtunk már gyerekként a próbateremben. A Hooligans 18 éve tevékenykedik, de már 35 éve van hangszer a kezünkben és reméljük, hogy 18 év múlva is folyamatosan koncertezve, dalokat szerezve, albumokat megjelentetve tudunk újra köszönetet mondani a közönségnek és a szakmának." – mondta a Hooligans frontembere, Csipa.

A 14. VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében, ahol természetesen a Hooligans is fellép. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is. Jegyek április 30-ig kedvezményesen, 3500 forintért válthatók. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt.

2014. április 18., péntek

Két világsztárt is elhoz a VIVA a 2014-es Cometre!

Szuperdögös popdance előadó és svéd zenei csillag a díjátadó színpadán

A VIVA TV már 14. alkalommal rendezi meg nagyszabású díjátadóját, a Comet-gálát. Az ifjúsági és zenecsatorna idén is Magyarország legnépszerűbb és legtehetségesebb előadóit gyűjti össze, hogy több hónapon keresztül tartó online szavazás keretében kiderüljön, kik a fiatalok legnagyobb kedvencei. Az elmúlt évek sikerei után a VIVA még jobban ráerősít, így idén két európai szupersztárt is meghívott, hogy a díjátadón fellépjenek. Június 11-én Inna, a dögös popdance előadó és a jóképű svéd Ola Svensson gondoskodik róla, hogy felejthetetlen legyen a buli a Papp László Budapest Sportarénában.

Az idei gála mindennél látványosabb és izgalmasabb lesz, így a VIVA nem egy, hanem rögtön két világsztárt is elhoz június 11-én: milliós rajongótáborral rendelkező előadók adnak élő koncertet hazánkban a VIVA Comet színpadán.

2014 nyara dögösen kezdődik majd! A feltűnően csinos popdance előadót, Innát a rádióhallgatók számos slágeréről ismerhetik. Az egyik legnépszerűbb nemzetközileg megjelenő napilap, a Guardian egyenesen Románia legmenőbb exportjának nevezi az énekesnőt, akinek az elmúlt években szinte minden dala a listák elején tanyázott világszerte, így Magyarországon is. A szexi popsztár karrierje 2008-ban indult, amikor „Hot” című slágere végigtarolta Európát. Inna egy évvel később a román MTV Music Awardson négy díjat is elhódított, klipjei pedig már a 200 milliós nézettséget közelítik az interneten. A „Love”, a „Sun Is Up”, a „Deja Vu”, és az „Amazing” olyan dalok, amelyek idehaza is hatalmas sikert arattak, a „Hot” és a „Love” a Mahasz Dance top 40 listáját is hetekig vezették. Legújabb felvétele a „Cola Song”, amely az idei nyár egyik nagy slágere lehet.

Ola Svenssont, a 7 platinalemezes és aranylemezes svéd csillagot 2008-ban Grammy-díjra is jelölték. „Natalie” és „I’m In Love” című dalai világsikerre tettek szert, az itthoni slágerlistákon is sokáig szerepeltek az élvonalban. A jóképű énekes hangja még az S.O.S. Szerelem című magyar filmben is felcsendült korábban. A két sztár exkluzív show-ja kapcsán a szervezők nagy érdeklődésre számítanak.

Június 11-én összecsapnak a magyar zenei világ legjobbjai, a tavalyi évhez hasonlóan a VIVA „A legjobb férfi előadó”, „A legjobb női előadó”, „A legjobb együttes”, „A legjobb új előadó" és „A legjobb videoklip” kategóriákban keresi a legsikeresebb énekeseket és zenekarokat. A díjátadón jelölést kapott többek között a szemtelenül fiatal Bogi, az amerikai klubok hangulatát hazánkba varázsoló Király Viktor, a hipszterkirály ByeAlex, és a tinik egyik kedvenc csapata, a Children of Distance is. A sztárvendégek mellett élőben lép fel a VIVA Cometen Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi, Király Viktor és sokan mások.

A díjátadóra április 30-ig kedvezményesen, 3500 forintért válthatók belépők. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt.