A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sziget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sziget. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 9., péntek

7 tipp, hogy hogyan éld túl a Szigetet!

Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári ereszd el a hajamnak még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét. Talán sokan már igencsak tapasztaltnak érzik magukat a fesztiválok tekintetében, mégis érdemes odafigyelni néhány apróságra a túléléshez. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget adni 7 apró tippel, amivel biztosan túlélheted a Szigetet. 

1. Csak a legszükségesebb dolgokat cipeld!

A Sziget nem egy luxushotel, oda nem azért mész, hogy minden szempontból komfortosan érezd magad. Éppen azért jó, mert egy kicsit kiléphetsz végre évente egyszer a komfort zónádból. Ez viszont azt jelenti, hogy nem kell minden piperét, hajvég ápolót, vagy a fiúknak a 3 féle zselét elcipelni. Elég, ha a legfontosabbakat pakolod be a túlélő felszerelésedbe!

2. Tartsd feltöltve magadat és a mobilodat!


A mobil sok esetben egy egész este alakulásának lehet kovácsa vagy elrontója a Szigeten, hiszen elég egy röpke pillantás valamelyik sátorra vagy színpadra és már rögtön elveszítheted a barátaidat és oda az este. Figyelj oda arra, hogy mindig 30 % felett legyen a telefonod töltöttsége, így nem érhetnek meglepetések.

3. Légy éber!

A lazulás mellett azért nem árt, ha frissen tartod az elmédet a fesztiválon is. Az álmosság minden bulit elronthat, ráadásul éberségeddel megelőzheted a zsebtolvajok támadásait is. És persze nincs is jobb annál, mint egy pillanatra megállni és kinézni a fejedből – és a fesztivál zajából - egy jó kávé mellett. Erről gondoskodnak a Sziget dedikált kávéárusító helyei is, ahol kedvedre válogathatsz a kávék széles palettájáról és így biztosan felkészítheted magad az esti pörgésre!

4. Jó előre beszéld le a központi találkahelyeket


Természetesen az A terv az, hogy legyen nálad a feltöltött mobilod és keressétek egymást telefonon, ha valaki elveszik. Azonban szükség van egy B tervre is arra az esetre, ha az A terv balul sül el. Ez pedig már a fesztivál kezdetén egy állandó találkahely kijelölésével kiküszöbölhető. Így ha valaki egy órán belül sem kerül elő, akkor csak annyit kell tennetek, hogy elmentek a találkahelyre, ahol ő már lehet, hogy réges-rég vár Benneteket.

5. Ne vedd magad túl komolyan

Egy fesztivál arra való, hogy elengedd magad, nem arra, hogy itt is komolyan viselkedj. Próbálj meg lazulni és kipróbálni olyan vicces dolgokat, amiket esetleg kint nem tennél meg. Rengeteg érdekes sátorral és lehetőséggel várnak kint Benneteket, amik, csak arra várnak, hogy kipróbáld őket. Ilyen lesz idén a NESCAFÉ Style Creator installációja is a Nagyszínpaddal szemben, ahol most mindenkinek megmutathatod, hogy milyen sokszínű vagy, ráadásul egyedi tetoválásokat is csináltathatsz akár a saját arcképeddel!

6. Használj vízálló sminket!

A lányoknak mindig fontos, hogy a legjobb arcukat mutassák, ha társaságba mennek. Persze nem ilyenkor kell kipróbálni az új magas sarkút, egy enyhe smink azonban nem árt. Vigyázz azonban, hogy csak a vízálló alapanyagokat kend magadra, mert a Szigeten soha nem tudhatod, hogy mi vár rád.

7. Azonosítsd feltűnően a sátradat!


Ha egy egész hetet a Szigeten töltesz, akkor elég kardinális kérdés, hogy a sátrad jó helyen legyen. Ami azonban még fontosabb, hogy a második nap után is megtaláld ideiglenes lakóhelyedet. Talán furcsán hangzik, de egyáltalán nem olyan könnyű rálelni a sátradra egy átmulatott éjszaka után a porban, hiszen egy idő után minden sátor szürkévé válik. Éppen ezért jelöld meg feltűnően, hogy melyik sátor a tiéd, például valami vicces szöveggel, ami még segít is az ébredésben:”Reggeli belépés idegeneknek csak kávéval”.

2012. január 14., szombat

A Sziget Európa legjobb fesztiválja

A Sziget lett az első a kontinens legjobb fesztiváljait versenyeztető European Festival Awards megmérettetésen.
Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a Sziget lett az első a kontinens legjobb fesztiváljait versenyeztető European Festival Awards megmérettetésén. A verseny keretében közel 400 ezer szavazó voksolt 2011 legjobb eseményeire, különböző kategóriákban a Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által életre hívott European Festival Awards szavazásán.

A Sziget a „nagyfesztiválok” versenyében mérette meg magát, ahol huszonöt másik európai fesztivállal, köztük a véghajrában a dán Roskilde-vel, a német Hurricane-nel, a skót T In The Parkkal és a belga Tomorrowland fesztivállal versengett s végzett végül az első helyen.

A díjátadó gálát – mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik fontos rendezvényének, az Eurosonic Noorderslagnak a nyitóeseménye is – január 11-én szerdán, az esti órákban tartották a hollandiai Groningenben. Az elismerést idén harmadik alkalommal adták át.

Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője elmondta: „Az elismerés megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor – ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal – nem csak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk”. Gerendai hozzátette: „Végre most jó hír is megjelenik Magyarországról a nemzetközi sajtóban, amire mindig is törekedtünk, hiszen számunkra is fontos, hogy milyen az ország megítélése.”

A nagyfesztiválok első helyezése mellett a Sziget bekerült még egy kategóriában a legjobb öt közé, mégpedig a zenészek szavazatai alapján.
(forrás: Kreatív Online )

2011. augusztus 5., péntek

Kasabian Days Are Forgotten

Megérkezett a Sziget Fesztiválon is fellépő Kasabian első hivatalos kislemezdala a szeptember 19-én megjelenő "Velociraptor!" című új albumukról.

A kritikusok által is elismert "West Ryder Pauper Lunatic Asylum" című albumot követő új korongot Leicesterben rögzítették és San Franciscoban keverték. A dalok szerzője és producere Sergio Pizzorno volt, és a "Velociraptor!"-t máris Nagy-Britannia legnagyobb bandájának hatalmas áttöréseként aposztrofálják.
A banda korábban stream formájában már bemutatta a "Switchblade Smiles" című dalt is ízelítőként az új albumról, és ingyenes dalletöltésként is elérhető a banda hivatalos oldalán (www.kasabian.co.uk), amennyiben valaki előrendeli az új albumot.

2011. augusztus 2., kedd

Sziget - Geszti Péter legjobb dalai a "mínusz egyedik" napon

Ritkán adatik meg, hogy az ember a legjobb dalait játszhatja el egy koncerten, ráadásul most a Sziget fesztivál nagyszínpadán showműsorra lesz lehetőségem: látványban sokkal többel készülünk, mint ami ezen a helyszínen eddig megszokott volt - mondta Geszti Péter az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján, augusztus 8-án Gesztivált rendeznek a rapper-szövegíró főszereplésével.
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

"Régi dalaim a legjobb barátaim, az emberek miattuk jönnek el a koncertre. A Gesztivál felidézi a kilencvenes éveket, amikor az ország még sokkal jobb kedvű volt, és bízott a jövőben, a mi dalainkból szerintem elsősorban ez maradt meg mindenki számára. Egy összegző jellegű, csak a régi számokat felidéző műsort azonban nem akartam csinálni, ezért fontos számomra, hogy a Gringo Sztár, az új zenekarom is ott lesz" - fejtette ki a 47 éves Geszti Péter.
    A Sziget mínusz egyedik napján a főszereplő két és fél órán keresztül lesz színpadon, összesen harminc zenész és ötven táncos társaságában. A Geszti Péterhez köthető három zenekar, a Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár hangszeres szettje egyszerre lesz jelen.
    "A Gringo Sztár kezd, utána a Jazz+Az jön, majd a leghosszabb rész a Rapülőknek jut. Köztük lesznek rövidebb produkciók, Első Emelet-dalok, a Balkán Fanatikkal közös Repülj madár, valamint a Zoránnal virtuálisan együtt előadott Amikor elmentél tőlem. Korábban terveztünk néhány dalt A dzsungel könyve musicalből is, de ez végül szervezési okokból nem tudott megvalósulni" - sorolta Geszti Péter.
    A 2011-es év a magyar könnyűzenében egyelőre Geszti Péterről szól: az előadó felvezetésként tavaly egy televíziós tehetségkutató műsor egyik mentora volt, idén áprilisban bejelentették, hogy fellép a Sziget fesztiválon, nyilvánosság elé állt a Gringo Sztárral, ő írta az Eurovíziós Dalfesztiválon induló Wolf Kati dalának szövegét és júniusban a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat vette át.
    "Ez nem egy tudatosan felépített pr-folyamat, csak az erővonalak voltak meg. Az igaz, hogy amikor tavaly az X-faktorra felkértek, tudtam, ez előkészítheti a zenébe történő visszatérésemet. Onnantól kezdve viszont gyakorlatilag felkéréseket kaptam, a Coke Clubtól és Szigettől is" - magyarázta Geszti Péter.
    Mint felidézte, 2000-ben azért "ment ki" a magyar könnyűzenéből, mert a Jazz+Az-zal szakmailag úgy érezték, megfeszülnek közöttük a viszonyok.
    "A nagy összeveszés helyett a békés elválást választottuk. A zeneszerző Dés Laci, én, valamint a lányok három különböző generációhoz tartoztunk, ez egyre inkább kiütközött ízlésben, tempóban. Belefásultam az állandó szervezési dolgokba is, ezzel párhuzamosan viszont rengeteg kihívás ért máshonnan, elsősorban a reklámszakmából. Jobban foglalkoztatott, hogy az ARC-kiállítás, később pedig a Nemzeti Vágta megszülessen" - idézte fel.
    Geszti a mostani visszatérés kapcsán nem tűzött ki maga elé semmi konkrétumot, legfeljebb azt, hogy hosszabb távon szeretne zenélni. Beszámolt arról, hogy az elmúlt fél évben húsz dalt írt Erdélyi Péter zeneszerzővel, és a Gringo Sztár legelső, július közepi siófoki fellépésén kiderült, működnek a dalok, és ő maga is működik a színpadon. "A 2006 januári két Rapülők-koncertet leszámítva tizenegy éve nem léptem fel élőben".
    A Gringo Sztárban egy tizennégy fős zenekar kíséri őt és a két énekesnőt, Gereben Zitát és Sapszon Orsolyát. A csapatból Erdélyi Péter, Dés András ütőhangszeres és a fúvós részleg a Jazz+Az-os részen is színpadon lesz. A Gringo Sztárban van reggae, dzsessz, rap, pop, elektro, ska és balkáni népzene is.
    "A legfontosabb inspiráció egy 2006-os, három hónapon át tartó dél-amerikai utazás volt a feleségemmel, mert beleszerettem a latin kultúrába. A rapnek megvannak a korlátai, ezért szükség volt egy erős vokális háttérre, zeneileg pedig egy sokszínű világot akartam megvalósítani. A műfaji kalandozás nem újdonság nálam, a Jazz+Az-ban is nagy különbség volt például a Csepp a tengerben és a Mit tehet a sejt között" - jegyezte meg.
    Geszti 1984 és 1990 között volt az Első Emelet szövegírója. A popcsapatból a Szigeten az énekes Kiki, Berkes Gábor billentyűs és Michel (Szentmihályi Gábor), a dobos lép színpadra; utóbbi 1992 óta nem játszott a zenekarral.
    "Nem volt szó arról, hogy az Első Emelet klasszikus felállása újra összeálljon, másrészt technikailag is nehéz lett volna megoldani egy újabb együttessel a színpadi átállást. Kiki, Berkes és Michel eljátssza néhány kedvenc dalomat a zenekartól" - mondta az énekes.
    Az 1983-ban alakult Első Emeletnek nem Geszti volt az első szövegírója; az abban az évben kiadott Amerika/Noteszember kislemezre Hajas György írta a szövegeket.
    "Egy súlyos szemsérülés miatt leszereltek a hadseregből, hónapokon át feküdtem a kórházban, gyerekkori barátom, Berkes időnként meglátogatott. Egy kockás füzetbe kezdtem írogatni rímes sorokat, ezekből egyet Gabi elvitt és ebből született egy Első Emelet-dal. Amikor az ELTE Tanárképző Főiskolára jártam, már éjjel-nappal velük lógtam. Azok a dalszövegek rólunk, akkori huszonéves fiatalok életéről szóltak, akkori trendekből fakadó kis skiccek voltak. Ma már én is mosolygok rajtuk, de az Első Emeletnek köszönhetem, hogy megtanultam dalszöveget írni" - mondta.
    Hozzátette: az 1987-ben megjelent negyedik Emelet-albumtól számítja magát tudatos dalszövegírónak, ma is művelt stílusára a Rapülőknél talált rá.
    A Gringo Sztár szeptembertől rendszeresen fel fog lépni, és októberben jön ki a csapat debütáló stúdiólemeze, előreláthatóan Pálinka Sunrise címmel. Geszti emellett zenei producerként Rúzsa Magdinak állít össze egy estet és hamarosan belevág egy új musical elkészítésébe is.