2012. június 4., hétfő

Már csak kevesebb mint 4 hét!


Hétvégén a magyar rajongói klub nagyszabású bulit rendezett a Petőfi Csarnokban, ahol számtalan magyar zenész is tiszteletét tette, és az együttes tagjainak készülő ajándékban is segédkeztek.




A Duran Duran neve szinte teljesen összeolvadt a 80-as évekkel, pedig a 90-es, sőt a 2000-es években is volt slágerlista vezető daluk.
Utolsó albumuk, az All You Need Is Now, amely tavaly jelent meg, egyöntetűen magasztaló kritikákat kapott és a rajongók is imádják világszerte. Szinte mindenki kiemelte, hogy nagyon jót tett a csapatnak és a lemeznek is, hogy visszatértek ahhoz stílushoz, dallamokhoz és szövegvilághoz, ami annak idején az egész világon a listák élére repítette őket.
A hangzás egyszerre ismerős és erőteljesen új, mintha a Rio lemez folytatását készítették volna el, azt az albumot, ami soha nem jelent meg.

“Az egyik dolog amit szeretek ebben a lemezben” – mondta Simon Le Bon - “, hogy annyira fesztelen pop, fülbemászó, anélkül, hogy az akarna lenni. Számomra ez a hangzás olyan mint egy alternatív albumé, és ugyanebben voltunk annyira jók anno.
Nick Rhodes szerint producerüknek, Mark Ronsonnak komoly szerepe van az album sikerében. “Megtalálta azt az energiát, ami már talán régóta nem volt meg bennünk. Az inspiráció a világ egyik nagy rejtélye, de most nálunk újra működött.”
“Csodálatos volt ezt az albumot elkészíteni” – idézi fel Roger Taylor - “visszatértünk abba a hangulatba, amiben az első dalokat írtuk, még Birminghamben, a Rum Runner Klub vicces kis hátsó irodájában.”
John Taylor is osztja társai véleményét: “Mark szó szerint visszavitt bennünket oda, ahonnan a csapat eredetileg indult. Hitelességet vitt a hangzásunkba, ami őszíntén szólva, már kicsit hiányzott belőle.”

És mit mond maga a producer minderről? “ Az album hangzása sokkal energikusabb, fiatalosabb és vibrálóbb, mint bármelyik másik bandáé, akik 35 feletti átlagéletkorral rendelkeznek. A Duran Duran jobb és szerethetőbb, mint valaha.”

A mostani koncerteken 4-5 dalt is eljátszik a csapat erről az albumról a régi, óriási slágereik mellett, érdemes hát mindenkinek megnéznie őket élőben, június 28-án a BudapestArénában.



Jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Kaiser Chiefs: Souvenir

A Kaiser Chiefs a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának punk- és new wave mozgalmából erőt merítve lett az utóbbi időkben az Egyesült Királyság egyik legautentikusabb és legkedveltebb indie rock-bandája. Négy stúdióalbum, több milliós lemezeladás és világkörüli turnék után a zenekar most legnagyobb slágereit gyűjtötte össze és adja ki egy 16 számos válogatás formájában június 4-én. Olyan kislemez sikerek kerültek fel a lemezre, mint a Ruby, az Oh My God, az Every Day I Love You Less and Less, vagy a Modern Way. A korábbi számok mellett két új dal is helyet kapott a válogatáson, ráadásul a zenekar már klipet is forgatott a Listen To Your Head és az On The Run című új számokhoz.

Listen To Your Head http://youtu.be/QzDUwBWKJNc

On The Run http://youtu.be/Z5BXPHMA0F8



Bikini: 30 - Közeli helyeken dupla CD-n és DVD-n!

A Bikini együttes megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte meg február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában adott jubileumi koncertjével.


Az 1982-es első Bikini koncert után a csapat hamarosan a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb rockzenekarává vált. Egy pár év szünet után ’97-ben újra visszatért a banda, mely napjainkig hazánk egyik legstabilabb rajongóbázisával rendelkező és legtöbbet koncertező együttese, mely mit sem veszített vonzerejéből és aktualitásából az elmúlt három évtized alatt.

Az ünnepi koncerten az eddigi legkiválóbb Bikini-felállást láthattuk a színpadon: D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek). Aki ott volt tudja, hogy a rendhagyó, mintegy három órás koncert során egy tűzben izzott az zenekar és a közönség lelke! A színpadon az örömzenélés és a profizmus egysége bontakozott ki, a közönség pedig töretlen lelkesedéssel tombolta és énekelte végig az estét.

A Bikini jubileumi koncertje tele volt meglepetéssel: többek között olyan vendégzenészek játékát és énekét élvezhettük, mint Patrick McMullan, aki fuvola, furulya, mandola és hegedű kíséretében az ír zene könnyed hangulatával színesítette az előadást; de a színpadon volt Gallai Péter (ének, zongora) is, aki megdöbbentő művészi érzékenységgel adta elő az egyik Bikini slágert és egy vendég dalt, a ’Szállj fel magasra’ című Piramis szerzeményt. A klasszikus slágerek is modernizált hangzásban szólaltak meg, melyek mellett a tavalyi ’Elmúlt Illúziók’ című lemezükről is felcsendültek a legnépszerűbb dalok. A mindvégig hatalmas hőfokon bulizó közönség is remekül mutatta, hogy ez nem egy nosztalgiakoncert volt, hanem egy nagyon is mai produkció.

Ha valaki szeretné ’bepótolni’, vagy újraélni a banda eddigi pályafutásának csúcsát jelentő ünnepi nagykoncertet, június 1- től elérhető lesz a„Bikini: 30 – Közeli helyeken” dupla CD-n és szimpla DVD-n. A dupla CD digitálisan is megjelenik június 4-én.

Kiosztották az MTV Movie Awards Arany Popcorn szobrait

Az Éhezők viadala négy kategóriában győzött, 
Jennifer Aniston a Legjobb Szemétláda

Humor, glamour és a legnagyobb sztárok: erről szólt az MTV Movie Awards gálája, amit éjjel fél négytől az MTV Hungary is élőben közvetített a kaliforniai Gibson Amphitheatre-ből. Hollywood legviccesebb filmes díjátadóján idén a jó hangulatról Russell Brand komikus és díjátadó társai, többek között Charlie Sheen, Charlize Theron, Mark Wahlberg és az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart gondoskodott. Az Év filmjének járó Arany Popcorn szoborral az Alkonyat - Hajnalhasadás első részét díjazták.

A legjobb filmek mellett idén is a humor tarolt az MTV Movie Awards díjátadó gálán. Russell Brand komikus, aki a show házigazdája volt, könnyedén gondoskodott a felhőtlen jókedvről, mellette 2011 talán legnagyobb botrányhőse, Charlie Sheen sem maradt el, mikor poénok kiosztásáról volt szó.

Az Arany Popcorn szobrocskákat idén is az MTV kedvencei kapták: az Év filmje elismerést az Alkonyat - Hajnalhasadás első része nyerte el, a Legjobb női alakításért Jennifer Lawrence-t a Legjobb férfi alakításért pedig Josh Hutchersont díjazták az év egyik legfontosabb filmes díjátadóján. A Legjobb vígjáték-alakítás díját idén a Koszorúslányok sztárja, Melissa McCartney vihette haza, a Legjobb szemétláda pedig a „Förtelmes főnök” Jennifer Aniston lett. Az idei gálába az MTV minden korábbinál jobban bevonta a rajongókat, így az online közösségi felületeken való szavazással élőben dönthettek a nézők a Legjobb hős kategória győzteséről, amit végül a búcsúzó Harry Potter nyert el. A Generációs Díj elnevezésű elismerésben, amellyel minden évben azt a színészt díjazzák, aki tetteivel inspirálja, szerepeivel pedig lenyűgözi az MTV célcsoportjának tagjait, idén Johnny Depp részesült, aki gitárral a kezében csatlakozott a The Black Keys zenekarhoz és egy felejthetetlen előadás során a csapat két számának eljátszásában is közreműködött.

A jó hangulat mellett a nézők mindenkinél hamarabb láthattak egy exkluzív részletet a nyár egyik legjobban várt filmjéből, A sötét lovag - Felemelkedésből, amely Christopher Nolan hiperrealisztikus Batman-trilógiájának befejező része.

Johnny Depp

Josh Hutcherson

LMFAO


Az MTV Movie Awards 2012-es győztesei:
Az év filmje
· Alkonyat- Hajnalhasadás 1. rész
Legjobb női alakítás
· Jennifer Lawrence – Az éhezők viadala
Legjobb férfi alakítás
· Josh Hutcherson – Az éhezők viadala
Legjobb színészi áttörés
· Shailene Woodley – Utódok
Legjobb vígjáték-alakítás
· Melissa McCarthy – Koszorúslányok
Legjobb átalakulás a képernyőn
· Elizabeth Banks – Az éhezők viadala
Legjobb csók
· Robert Pattinson & Kristen Stewart – Alkonyat- Hajnalhasadás 1. rész
Legjobb harc
· Jennifer Lawrence & Josh Hutcherson vs. Alexander Ludwig – Az éhezők viadala
Legjobb szereplőgárda
· Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2
Legjobb hős
· Harry Potter
Legjobb szemétláda
· Jennifer Aniston – Förtelmes főnökök
„Legzsigeribb”alakítás
· Koszorúslányok – Kristen Wiig, Maya Rudolph, Rose Byrne, Melissa McCarthy, Wendi McLendon-Covey és Ellie Kemper
Legjobb zene
· “ Party Rock Anthem - LMFAO - 21 Jump Street - A kopasz osztag

A Kobuci Kertben kezdi a nyarat a Belmondo


A Belmondo június 8-án a Kobuci Kertben tartja idei első, budapesti szabadtéri koncertjét. A bulira nagy slágerekkel és ritkábban játszott dalokkal, valamint egy születésnapi köszöntéssel készül a zenekar. A vendégfellépő a Honeybeast lesz.

Idei első, budapesti szabadtéri koncertjét június 8-án, pénteken az óbudai Kobuci Kertben tartja a Belmondo. A zenekar energikus, táncos rockbulit és közös ünneplést ígér a közönségnek.
- A koncerten játszani fogjuk a Mikor című albumunk dalait és a legismertebb, régebbi slágereinket. A repertoárban ugyanakkor helyet kap néhány ritkábban játszott szerzeményünk is, például a Gyereknek maradni. Most is fellép velünk Jammal, a fantasztikus tehetségű beatbox elaőadó, aki gyakorlatilag már a Belmondo tagja. A koncerten születésnapi köszöntést is tartunk, mert aznap ünnepel Szabó Laci, a gitárosunk - mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere.

A koncerten a Belmondo vendége a szegedi Honeybeast lesz. A zenekarnak évekig Zoli húga, Czutor Anett volt az énekesnője. Bár ő egyéb elfoglaltságai miatt kilépett a csapatból, a két zenekar között megmaradt a jó kapcsolat. A Honeybeast jelenleg már Tarján Zsófival készíti az új nagylemezét. Hernádi Judit színésznő lánya korábban a Balkan Fanatik énekesnőjeként is bizonyított. A Honeybeast június 8-án, pénteken 20 órától lép a Kobuci Kert színpadára, majd 21 órakor kezdődik a Belmondo koncertje. A belépő 22 óráig 1000 forintba kerül.

A Belmondo a fesztiválszezonban is teljes erővel dolgozik az angol nyelvű válogatáslemezén. A stúdiófelvételekkel már végeztek, és napokon belül elkezdődnek a keverési munkálatok. A best of lemezre három dalszöveget Hódosi Enikő, a Neo énekesnője fordított, két dal műfordítását pedig a Subscribe egyik énekese, Csongor Bálint jegyzi, akivel Czutor Zoltán duettben adja majd elő a Végre itt a várva várt című dal angol verzióját. Az őszre várható lemezen lesz egy kakukktojás is, hiszen meglepetésképpen olaszul is szerepel majd rajta a Mikor című dal, amelynek a szövegét a FreshFabrik zenekar dobosa, Szabó András fordította.

2012. június 1., péntek

Linkin Park - Burn it down

Íme két kis kulisszavideó a Burn it down forgatásáról....

part1:
http://youtu.be/liGRx8IKgr0

part 2:
http://youtu.be/iLFiQpvOAZ4

30Y klippremier a VIVA Interaktívban

Június 1-én debütál a csapat eddigi legszokatlanabb videója

A 30Y legújabb videója debütál a VIVA Televízión az Interaktívban június 1-én, pénteken. A klippremier különlegessége, hogy nem egy tipikus 30Y dalt hallhatunk, hanem egy egészen új hangzást, a csapat korábban soha nem rögzített, Szentimentálé című akusztikus műsorából.

Különleges klipet láthatnak a 30Y rajongói június 1-én, pénteken az Interaktívban. Az Egypár című szám nem tipikusan rockos hangzású 30Y dal, hanem a csapat Szentimentálé című műsorának része. Az együttes immár hét éve tartja meg akusztikus estjeit, amelyeken a banda öt tagja a Symphonic Brass nevű öttagú fúvószenekarral, valamint további fúvósokkal és ütősökkel kiegészülve adja elő áthangszerelt dalait.

„Főleg a fúvós és az ütős szekció miatt a Szentimentálé-estek egészen új, a 30Y-tól egyáltalán nem megszokott hangzással bírnak, ami különleges hangulatot varázsol a műsornak” - tudtuk meg a csapat menedzsmentjétől. - „A dalt nem lenne jó túlelemezni, mivel több értelmezési lehetősége is van, ráadásul a klip is új megvilágításba helyezi a szöveget. Maga a videó egészen más stílusú, mint az eddigi 30Y vagy általában a mostanában készülő klipek. Az egész stúdiómunka, Danila Kostil rendezte, akit korábbi munkái alapján kértünk fel. Röviden arról szól, hogy mindenkiben van egy kicsi mind a férfi, mind a női stílusjegyekből. A film mondanivalója pedig az, hogy nem számít, ki honnan jön, nem számít, hogy milyen a bőre színe, csak az a fontos, hogy tudjunk egymás mellett élni és elfogadjuk egymást és magunkat is.”

A filmben szereplő lányok és fiúk félig az ellenkező nemnek vannak maszkírozva, majd ezt a kettősséget tükrös megoldással vetítették egymásra, így alakultak ki a szokatlan, ám annál izgalmasabb személyek, akik egyszerre hordozzák magukon női- és férfivonásaikat is. A csapat tagjai közül a Beck testvérek szerepelnek, a többieknek csak a hangszereik látszanak. A különleges hangulatú, egyedi képi világú és hangzású klipet először a VIVA Televízión, az Interaktívban láthatják a nézők június 1-én, pénteken.

30Y klippremier június 1-én a VIVA Interaktívban!

Fotó: Dobos Csabi 

Bemutatjuk: Rita Orát


Ismerd meg az elkövetkezendő hónapok egyik legnagyobb sztáresélyesét, akit Amerikában már csak "a következő Rihanna"-nak hívnak!

A koszovói Pristinában, 1990-ben született Rita Orát születése után rögtön Nagy Britanniába vitte családja, így Londonban nőtt fel. Már fiatal korában elkezdett énekelni, első felvételei 2007-ben jelentek meg (pl. Craig David "Awkward" című dalában működött közre), ám ekkor még csak bárokban énekelt a brit fővárosban. 2009-ben ragyogott fel szerencsecsillaga, amikor egy A&R beszélt róla Jay-Z-nek, aki pár napon belül át is reptette őt New Yorkba, hogy találkozhassanak. Nem telt bele sok idő, és a lány már Jay-Z és Drake klipjeiben is feltűnt, majd Jay-Z le is szerződtette őt Roc Nation nevű labeljéhez. Ezután kezdett el dalokon dolgozni debütáló albumához.

Az első nagy áttörést az idei év elején érte el, amikor közreműködött DJ Fresh "Hot Right Now" című slágerében, mely #1 helyezést ért el a brit kislemezlistán. "R.I.P." című első önálló kislemeze Nagy Britanniában pár hete szintén #1 lett, így ebben az évben még egyedül csak ő mondhatja el magáról, hogy két #1 kislemeze is volt a szigetországban. "How We Do (Party)" című első önálló nemzetközi kislemezdala most indul hódító útjára...

Nézd meg az exkluzív tartalmakat az MTV weboldalán!

Melody Gardot – The Absence

Melody Gardot kiemelkedő jelenség a mai jazzénekesnők között, hangját hasonlították már Judy Garlandéhoz és Nina Simone-éhoz is. Zenéjére nemcsak a blues, a jazz és a folk hatott – az elkötelezett humanitárius művésznő folyamatosan járja a világot, újabb hangokat, inspriációt keresve. Harmadik lemezének, a The Absence-nek az előkészületei alatt Marokkót, Portugáliát és Brazíliát is bejárta, az utazás során őt ért benyomások pedig mind hallhatóak az izgalmas és sokszínű zenei anyagon. Nem csoda, hogy az album azonnal a kritikusok kedvence lett: a Daily Telegraph, a The Times, a Sunday Express, a MOJO és a Sunday Times Culture is a legjobbak között méltatta. Úgy tűnik, a nemzetközi közönség is egyetért velük, hiszen a The Absence Franciaországban máris aranylemez lett, és az iTunes lemezeladási listát is vezeti már Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában és Norvégiában.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=C6X9uq05H74
Web: http://www.melodygardot.com/

Gáspár Lacit biztonsági őrök dobták ki




Gáspár Laci közel 10 éve hazánk egyik legismertebb előadója több száz fellépéssel, valamint arany és platina lemezekkel a háta mögött. Szinte nincs olyan ember aki ne ismerné őt, ennek ellenére egy velencei luxusszálloda recepciójáról biztonsági őrök kísérték ki.

A helyzet azonban nem ennyire súlyos: mindez egy klipforgatás kedvéért történt. A dal, melyhez a kisfilm készült, egy közös együttműködés szüleménye a napjainkban egyre feljebb törekvő Plastikhead dj párossal, akik Dér Heni és Bencsik Tamara után Gáspár Lacival is együtt dolgoztak. Annyit elárulhatunk, hogy ez még csak a kezdet: a srácok folyamatosan készülnek újabb és újabb közös dalokra hazánk legjobb előadóival.

Íme az elkészült klip:
http://www.youtube.com/watch?v=W1PyAYWUJCc