2015. április 10., péntek

Kelemen Kabátban az A38 Hajón

A tavaly december végi nagysikerű Akváriumos koncert óta először lép fel Budapesten a Kelemen Kabátban. Persze, az elmúlt időben is zajlottak az események a zenekar háza táján.

„Elkezdtünk dolgozni az új lemezünkön, valamint csiszoltuk az élő felállást.” – mesél az elmúlt hónapokról Szerecsenkirály, frontember. – „ Két kedves barátunk, Soma és Sebi sajnos távozott a zenekarból más zenei projektjeik miatt. Helyükre érkezett Gajdacsi Gábor (gitár) és Kiszin Miklós (basszusgitár).”

A készülő albumból már kaphatunk egy kis ízelítőt a koncerten, hiszen itt hangzik majd el először élőben a „Legelő” című, vadonatúj dal. Emellett egy kedves vendéget is köszönthetünk a színpadon, mégpedig Prieger Fannit, az Anima Sound System énekesnőjét.

„Fanni jó barátunk, és hát van egy közös dalunk is, "A Sziget" címmel, ezt fogjuk előadni.” – mosolyog Szerecsenkirály.

A koncert után pedig folytatódik a kemény munka.

„Szeretnénk minél hamarabb befejezni a lemezt. Ezen kívül a színpadi jelenléten, látványon fogunk dolgozni, hogy nyárra egy igazán fulltotál show-al örvendeztessük meg a közönséget!” – tájékoztat a frontember.

Kelemen Kabátban

A38 Hajó, 2015, április 10. 20 óra

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/459441627546307/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése