A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Való Világ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Való Világ. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 1., csütörtök

Attila nyerte a ValóVilág5 játékát!

2011.szeptember 12-én, 168 napja indult a ValóVilág ötödik szériája. Közel 38 ezer jelentkező közül 14 játékos szállhatott versenybe a közel 50 milliós főnyereményért. Attila, az Összeférhetetlen ötödik játékosként került be a műsorba és vasárnap utolsóként hagyta el a Villát.

A finalisták óriási feszültségben várták a vasárnapi döntőt. A Finálé alatt a BeleValóVilág műsorvezetői (Anikó,Béci,Olivér) többször bejelentkeztek a KÖKI Terminálról, ahol a három játékos rajongói egymást túlkiabálva próbálták kedvencüket bíztatni. A stúdióban sztárfellépők szórakoztatták a közönséget, először Muri Enikő lépett színpadra és adta elő Késő már című első saját dalát. Az X-Faktor 2010-es és 2011-es győztese is saját dallal lepte meg nézőket. Vastag Csaba A szerelem vándora, Kocsis Tibor Lásd a csodát című számot énekelte. A Csillag Születikből megismert Szabó Ádám pedig különleges harmonika játékával fokozta a hangulatot.
Miután Lilu és Balázs kijött a Villából, ahol közösen emlékeztek az elmúlt közel hat hónapra a játékosok is kijöttek a stúdióba. Rövidesen kiderült, hogy a három Villalakó közül a legkevesebb voksot(11%) Seherezádé szerezte meg, így a legjobb női játékés csak harmadik lett a Fináléban. Aztán következett a nagy összecsapás Attila és Csaba között, amelyre már oly régóta készültek. Attila és Csaba végül visszatért a Villába és együtt várták az eredményhirdetést. Végül Attila a nézői szavazatok 68%-át szerezte meg, így fölényes győzelmet aratott riválisa felett. Attila először levegőt sem kapott, aztán már könnyeit sem tudta visszafojtani. Amikor elbúcsúzott a Villától megköszönte, hogy visszaadta az életét. A stúdióban társai és a közönség ujjongva fogadta. Lilu és Balázs jelképesen átadták a fődíjat. Attila így egy éven át havi egy millió forintot kap, partnerével egy luxusutazáson pihenheti ki a fáradalmait, tulajdonosa lesz egy Chevrolet Cruze gépkocsinak és egy 50 négyzetméteres lakásnak.

Vastag Csaba

2012. február 8., szerda

VV Eszter: Peti? Kapcsolat kizárva!


VV Eszter 115 nap villalét után hagyta el a luxusbörtönt múlt hét vasárnapján. Ez alkalomból természetesen a Tabu Tv stábja is felkereste az ügyvédnőt.

Persze elsőként nem is kérdezhettünk rá másra, mint hogy milyen idekinn – és milyen érzés volt közel négy hónapot odabent eltölteni: „Szerintem ha az ember azzal foglalkozik, milyen kint, akkor belebolondul. Igazából meg kell tényleg élni minden pillanatát, az illatoktól, a játékoktól kezdve az emberekig mindent együtt, és akkor könnyebb. Ha kivágyódunk, csak nehezebbé tesszük önmagunknak.” – mesélte Eszter, aki azt is elárulta, pont elég időt töltött a villában: ha visszamenne, azt csakis Seherezádé miatt tenné, akivel nagyon összebarátkozott.

„Egyértelműen Seherezádénak drukkolok. Azt gondolom, egy csaj nyerje meg, és ha már csajszi, akkor ő, hiszen ő a kis húgocskám, és nagyon megszerettem. A többi lányt én nem igazán szeretném vele egy lapon említeni: tehát a Kingával valahol a végére viszonylag jó kapcsolatunk lett, a Veráról én nem szeretnék nagyon nyilatkozni, és innentől fogva kilőttem a dolgot, és maradt Seri.” – tudhattuk meg Esztertől, aki igen szoros küzdelemben maradt alul Verával szemben a múlt hét végén.

Eszter persze nem csak Seherezádéhoz, de Petihez is igen közel került – mégis, mint mondja, csak barátságról lehet szó köztük. Kapcsolat kizárva! „Azt gondolom, hogy a korunkból adódóan is szellemi partnerei voltunk egymásnak, de én nem vagyok az a nő, aki a Petire vágyik, és ő sem énrám. Haverok lettünk bent, kiderült, hogy nagyjából azonos a baráti társaságunk, de én nem tekintek rá, mint pasira, és ő se rám, mint csajra. És nekem nem is kell az, aki minden csajt meg akar dönteni.”

http://www.tabutv.hu/video/vv_eszter__peti__kapcsolat_kizarva__2892/

2012. január 19., csütörtök

“1 perc és nyersz!” a ValóVilágban!

Hamarosan induló vetélkedővel ismerkednek a héten a Villalakók. Az “1 perc és nyersz!” műsor lényege, hogy a legegyszerűbb hozzávalókból összeállított ügyességi feladatsorok végrehajtására a versenyzőknek összesen egy perc áll rendelkezésére. A ValóVilág játékosai nagy izgalommal vágtak bele a vicces feladatokba, különösen Eszter, aki a nyáron éppen lekéste a jelentkezési határidőt.


Két csoportban gyakorolják a feladatokat a játékosok, de a döntő, amelyet vasárnap láthatnak majd a nézők már egyéni verseny lesz, óriási téttel. Az új gameshow műsorvezetője Sebestyén Balázs, ő fogja a Villában is levezényelni a döntőt, amelynek díja egy különleges program, melynek keretében, még az éjszakát is a Villán kívül töltik a nyertesek.

A közel jövőben képernyőre kerülő ügyességi vetélkedő kiválasztott szereplőinek is volt ideje gyakorolni a feladatokat, ugyanis a szereplők három-négy héttel a felvétel előtt felkészítő táborban vettek részt. Itt megismerkedhettek a közel 100 játékkal, amelyeket aztán otthon is gyakorolhattak. Például: hány méter wc papírt tud magára tekerni egy perc alatt, milyen magas keksz tornyot tud a homlokára építeni egy perc alatt stb. Ebből is látszik, hogy a feladatok elvégzéséhez kizárólag olyan eszközök szükségesek, amelyek minden átlagos háztartásban megtalálhatók.

A Villalakók a döntőig naponta különböző feladatokkal ismerkednek, így a végén már rutinosan küzdhetnek. Az első napon Seherezádé és Csaba bizonyult a legügyesebbnek. Már a Villalakók gyakorlásából is látható, hogy a vadonatúj műsor kifejezetten helyes, látványos, vidám vetélkedő lesz. Vasárnap kiderül, hogy a ValóVilágban kinek hoz szerencsét, a vetélkedő, amely már a fél világot meghódította.


Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence