2012. február 8., szerda

VV Eszter: Peti? Kapcsolat kizárva!


VV Eszter 115 nap villalét után hagyta el a luxusbörtönt múlt hét vasárnapján. Ez alkalomból természetesen a Tabu Tv stábja is felkereste az ügyvédnőt.

Persze elsőként nem is kérdezhettünk rá másra, mint hogy milyen idekinn – és milyen érzés volt közel négy hónapot odabent eltölteni: „Szerintem ha az ember azzal foglalkozik, milyen kint, akkor belebolondul. Igazából meg kell tényleg élni minden pillanatát, az illatoktól, a játékoktól kezdve az emberekig mindent együtt, és akkor könnyebb. Ha kivágyódunk, csak nehezebbé tesszük önmagunknak.” – mesélte Eszter, aki azt is elárulta, pont elég időt töltött a villában: ha visszamenne, azt csakis Seherezádé miatt tenné, akivel nagyon összebarátkozott.

„Egyértelműen Seherezádénak drukkolok. Azt gondolom, egy csaj nyerje meg, és ha már csajszi, akkor ő, hiszen ő a kis húgocskám, és nagyon megszerettem. A többi lányt én nem igazán szeretném vele egy lapon említeni: tehát a Kingával valahol a végére viszonylag jó kapcsolatunk lett, a Veráról én nem szeretnék nagyon nyilatkozni, és innentől fogva kilőttem a dolgot, és maradt Seri.” – tudhattuk meg Esztertől, aki igen szoros küzdelemben maradt alul Verával szemben a múlt hét végén.

Eszter persze nem csak Seherezádéhoz, de Petihez is igen közel került – mégis, mint mondja, csak barátságról lehet szó köztük. Kapcsolat kizárva! „Azt gondolom, hogy a korunkból adódóan is szellemi partnerei voltunk egymásnak, de én nem vagyok az a nő, aki a Petire vágyik, és ő sem énrám. Haverok lettünk bent, kiderült, hogy nagyjából azonos a baráti társaságunk, de én nem tekintek rá, mint pasira, és ő se rám, mint csajra. És nekem nem is kell az, aki minden csajt meg akar dönteni.”

http://www.tabutv.hu/video/vv_eszter__peti__kapcsolat_kizarva__2892/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése