2012. február 29., szerda

Filmajánló: John Carter


A mára már legendás karakter, John Carter az idei évben ünnepli 100. évfordulóját

John Carter alakját 1912-ben hívta életre a sci-fi nagyatyja, Edgar Rice Burroughs. A Tarzant is jegyző Burroughs 35 éves korában kezdett írni, abban az időben a testvérének dolgozott egy papír-írószereket gyártó cégnél. Mielőtt befejezte volna első művét, rájött, nem tudja, hogyan kell publikálni egy regényt, így egy 43 000 szavas anyagot, Dejah Thoris, Martian Princess címmel eljuttatott az All-Story magazin szerkesztőjéhez. A magazin vezetője 400 dollárt ajánlott a sorozat kiadásáért, és azon nyomban megváltoztatta a címet, így a világ első galaktikus hőseként számon tartott Carter az Under the Moons of Mars című történetben mutatkozott be a nagyközönségnek.

Az először részletekben megjelent történet később 1917-ben könyvként is napvilágot látott A Mars hercegnője (A Princess of Mars) címmel. A könyv egy tízrészes sorozat kezdete volt, melyet azóta Barsoom-sorozatként emlegetnek. (A név egyébként onnan származik, hogy az író a Marsot Barsoomnak nevezte műveiben.) A mű megjelenése után a 20. század legnagyobb képzőművészeti, irodalmi alakjait és tudósait inspirálta és motiválta.

A science fiction legnagyobb alakjainak - Robert A. Heinlein (Csillagközi invázió), Arthur C. Clarke (2001: Űrodüsszeia) és Ray Bradbury (Marsbéli krónikák) - műveit mind-mind inspirálta John Carter. James Cameron legnagyobb művét, az Avatart is megihlették az űrharcos történetei, valamint a Star Wars atyja, George Lucas is azt vallja, hogy Burroughs Cartere inpirálta a Star Wars-filmeket. A sokoldalú tudós Carl Sagan (csillagász, író - Kapcsolat) még gyerekként olvasta a könyveket, és a Burroughs által elképzelt Barsoom bolygó térképe két évtizeden keresztül lógott a Cornell Egyetem folyosójának falán, Sagan irodája mellett.

A 100. évforduló méltó ünnepléseként március elején kerül mozikba a Barsoom sorozat első kötete alapján készült John Carter című film. Az Oscar-díjas rendező Andrew Stanton kelti életre John Carter történetét, ezt az elsöprő erejű, akcióban bővelkedő kalandot. A film március nyolcadikán debütál a hazai mozikban.

John Carter előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=teM65RJ824s&list=UUxQGP1ljZaYoXaAcXDIA2dQ&index=6&feature=plcp



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése