2015. március 24., kedd

Egy héttel előbb érkezett Kendrick Lamar új albuma

A tervezett megjelenés előtt váratlanul egy héttel előbb jelent meg Kendrick Lamar legújabb lemeze, amely a To Pimp A Butterfly címet kapta. Lamar egy, a Twitterén közétett bejegyzésében osztotta meg először, hogy az album hivatalosan is megvásárolható. A To Pimp A Butterfly a rapper harmadik stúdióalbuma, melyen 16 dal található, és olyan zenészek működtek közre az anyag elkészítésében, mint Snoop Dogg, Anna Wise,Rapsody vagy Bilal. A lemezről 2 dalt (The Blacker The Berry; King Kunta) már korábban hallhattunk, de a pozitív sajtóvisszhang után – na és Lamart ismerve – biztosak lehetünk abban, hogy rengeteg ínyencség és érdekesség vár még ránk a lemez többi részét illetően.

Rendkívüli filmzene készült A beavatott 2: A lázadó című alkotáshoz

Már látható a hazai mozikba a nagysikerű A beavatott film folytatása, amely A Lázadó alcímet viseli. A történet onnan folytatódik ahol az előző véget ért.

A fesztült, tempós történések mellett figyelemreméltó a film zenéje is, melyen az előző részhez szintén hozzájáruló M83 mellett igazi csemegéket is találunk. A válogatás ráadásul tökéletesen illeszkedik a történethez: dinamikus, ötletes és erős. Egy csokor olyan dal, amely táplálja a forrongó énünket, és erőt ébreszt bennünk. Egyáltalán nem lágyak vagy szelídek, sokkal inkább a lázadás himnuszai. Az albumon nyolc olyan erőteljes szerzemény kap helyet, amely annyira modern és friss, hogy szinte kép nélkül is megidézi a film futurisztikus atmoszféráját. Mindehhez olyan sikeres előadók adják nevüket, mint az Imagine Dragons, Woodkid vagy aHaim.

iTunes: http://apple.co/1Eq2Hfs
Spotify: http://spoti.fi/1MIMPLp

Világsztárokat lát vendégül a 28. Kids’ Choice Awards

Emma Stone, Liam Hemsworth és Meghan Trainor is a „narancsszőnyegre” lép majd
A Nickelodeon március 28-án rendezi meg a 28. Kids’ Choice Awards díjátadót, amelyen most is igazi sztárkavalkádra számíthatnak a nézők. A Los Angeles-i Forum narancsszínű szőnyegén olyan hírességek vonulnak majd végig, mint Emma Stone, Liam Hemsworth, Kaley Cuoco-Sweeting, Iggy Azalea, Jennifer Hudson és Chloe Bennet.

Újabb KCA sztárfellépőket és díjátadókat jelentett be a Nickelodeon! Léghajót ad át Az éhezők viadala sztárja, Liam Hemsworth, illetve Zendaya, Meghan Trainor, Nick Cannon és Jamie Foxx is. Rajtuk kívül ott lesz a gálán Emma Stone, aki A Csodálatos Pókember 2-ben nyújtott alakításáért kaphat majd kis léghajót a Kedvenc filmszínésznőkategóriában. Az eredetileg szőke színésznő tinédzserkorában kapta meg első filmszerepét, amikor barnára festette a haját, s azóta is folyamatosan különböző hajszínekkel tündököl a filmvásznon. A Pókember kedvéért visszatérhetett eredeti hajszínéhez és minden bizonnyal a Nickelodeon gáláján is ragyog majd.

Liam Hemsworth is jelen lesz a díjkiosztón, őt Az éhezők viadala – A kiválasztott 1. rész miatt jelölték a Kedvenc akciószínész kategóriában. Chris és Luke Hemsworth testvérét Gale Hawthorne megformálásáért díjazhatják, akit a filmsorozat utolsó részében is láthatunk majd. A jóképű hollywoodi sztár Az éhezők viadala után tovább pörög, A függetlenség napja című világhírű mozifilm folytatásának főszereplője lehet.

A filmsztárok mellett népszerű sorozatszínészek is helyet kapnak a gálán, többen versengenek a Kedvenc családi televíziós sorozat, a Kedvenc televíziós színész és a Kedvenc televíziós színésznő kategóriájában. Kaley Cuoco-Sweeting ugyan nem jelöltje egyetlen kategóriának sem, ám sorozata, az Agymenők igen, így a közkedvelt komédia nagyköveteként lesz jelen az eseményen. Mindenki kedvenc pincérnője mellett A S.H.I.E.L.D. ügynökeinek sztárja, Chloe Bennet is emeli majd az est fényét, aki a Kedvenc televíziós színésznő díjával távozhat a gáláról.

Nick Jonas nemcsak a díjátadó műsorvezetője, hanem a show egyik fellépője is lesz, „Jealous” és „Chains” című slágereivel nyitja majd az estét. Iggy Azalea, Jennifer Hudson és a 5 Seconds of Summer szintén színpadra lépnek majd a Nickelodeon gáláján egy-egy produkcióval. Iggy Jennifer Hudsonnal közösen adja majd elő „Trouble” című dalát - az ausztrál rappernek minden oka megvan rá, hogy kitombolja magát: a nagysikerű „Fancy” és az Ariana Grandéval közösen felénekelt „Problem” című slágerével Az év kedvenc dala kategóriájában jelölték, és Kedvenc új előadóként is esélyes a győzelemre. A kategóriában a szintén ausztrál 5 Seconds of Summer is elviheti a kis léghajót, aki a „What I Like About You” című slágerével készül majd felrobbantani a színpadot.

A díjátadó jelöltjeire a világ minden tájáról szavazhatnak a nézők. A szavazás eredményeit hat kontinens 19 helyi oldaláról gyűjtik be, ráadásul már Twitteren is lehet voksolni a #KCA hashtag segítségével. A Kids’ Choice Awards gálát a hazai rajongók április 1-jén 18:30-tól nézhetik meg a Nickelodeonon.







Könnyű szexet és pénzes pasikat keresnek a Tinderezők

Aleska Diamond fotójával mások hódítanak a társkeresőn

Egyéjszakás kalandok, kacér nők és gazdag férfiak a legkeresettebbek a magyar online társkeresők között. A hazai tinderezők elsősorban a szexuális kisugárzást és az anyagiakat helyezik előtérbe, amikor randi partnert választanak, de szívesen ismerkednek hírességekkel is, akikről televíziós műsoraik és szerepléseik alapján úgy vélik, már sokat tudnak. Aleska Diamondot és Miskovits Marcit is próbálták már meghódítani az interneten.

Napjainkban fiatalok milliói keresnek társat az interneten és különböző mobilos applikációkon keresztül, akik sokszor egy-egy képet megnézve, illetve rövid levelezést követően azonnal belemennek egy személyes randiba. Később pedig az esetek nagy százalékában meglepetésként éri őket a felismerés, hogy a társkereső oldalon megismert párjuk egyáltalán nem az a jó fej, laza férfi vagy nő, akinek mutatta magát. Az MTV-n futó népszerű dokureality, a Kamureg is ilyen kínos és meghökkentő eseteket mutat be, a negyedik, most érkező évadában minden eddiginél megdöbbentőbb történetekkel találkozhatunk. A komoly, sokszor drámai fordulatok pedig óvatosságra intenek.

Sokan regisztrálnak a társkereső oldalakra könnyű szexet vagy éppen egy jó partinak számító, gazdag férfit keresve – derül ki egy pár hónapja kamuprofilok segítségével végzett hazai kutatásból. Az elemzést végző nő és férfi 6-6 álprofillal regisztrált a Tinderen, kacérnak, titokzatosnak, gazdagnak vagy épp párkapcsolatban élőnek tüntetve fel magát. Az összes profillal 200-200 embert jelöltek be és várták, hogy visszajelöljék őket. Az eredmények azt mutatták, hogy a pasik a kihívó, kacér lányokat kedvelik inkább és a szex az első asszociációjuk a Tinderrel kapcsolatban, a csajok pedig a pénzes pasikat keresik, a magas életszínvonal vonzóbbá teszi a férfit számukra.

„Mi magunk is többször vitatkoztunk azon, hogy a csajoknak számít-e a pénz, a pasik jobban szeretik-e a bevállalós csajokat? Ezért döntöttünk úgy, hogy a marketing és az adatelemzés eszközeit összeolvasztva végzünk egy kísérletet a sztereotípiák megdöntésére vagy igazolására. Az eredmények azt mutatták, a fiatal férfiak elsősorban egyéjszakás kalandokat, a nők pedig tartós kapcsolatokat keresnek az internetes portálon” – mesélték Mészáros Beatrix és Mester Tomi, a Tinder kutatás kivitelezői.

A társkereső és a közösségi oldalakon sokszor hírességek valódi és kamu profiljai is megtalálhatóak, Miskovits Marci, a VIVA műsorvezetője saját bevallása szerint poénból van fenn az egyik népszerű társkereső oldalon. „A 21. században már nem csak az utcán jöhet szembe a nagy Ő. Poénból én magam is regisztráltam ilyen oldalon, hiszen ismert emberként nehezebb ismerkedni, a lányok egyből azonosítanak azzal a képpel, amit tévében látottak alapján kialakítottak rólam. Ha találkozni szeretnének velem, egy kávézásban benne vagyok, de kapcsolatom még sosem alakult ki ebből. Az internetes oldalakon nagyon figyelni kell arra, mit árulunk el magunkról és fontos, hogy kiszűrjük a kamu felhasználókat, az én profilomat is többen meghamisították már” – árulta el Marci.

Aleska Diamond nem híve a netes ismerkedésnek, de ő is kötött már barátságot közösségi oldalakon. „Én élőben szeretem kialakítani a kapcsolataimat, úgy gondolom, egy képnél többre van szükség ahhoz, hogy megismerjük a másikat. A szimpatikus levelekre mindig válaszolok, de csak egy-két esetben fordult elő, hogy élőben is találkoztam valakivel. Azt gondolom, a társkeresés során nem szabad többnek mutatni vagy éppen másnak kiadni magunkat, épp ezért nincs értelme a kamu profiloknak – az én profilképemmel is sok álfelhasználó regisztrál közösségi oldalakon. Szerintem az online kapcsolatfelvétel nagyon felületes, ugyanakkor lehetőséget ad rá, hogy olyan emberek is megismerkedhessenek egymással, akik a valóságban talán sosem találkoznának és azok számára is praktikus lehet, akik csak egyéjszakás kalandot keresnek” – mondta el Aleska.

Az MTV-n futó Kamuregben olyan esetekkel találkozhatunk, ahol az álfelhasználók csúnyán megvezették az ismerkedni vágyó fiatalokat. Valódi-e az illető és valódi-e a kapcsolat? Melyek a legmegdöbbentőbb esetek, amelyekkel az ember az online randizás útvesztőjében találkozhat? Kiderül a Kamureg című sorozat negyedik évadában, minden hétköznap az MTV műsorán.

Anonim karakterek, botrányos átverések, igaz szerelmek - Kamureg 4. évad március 23-tól csak az MTV-n!

2015. március 10., kedd

Budapesten kezdi Európa-turnéját a Special Providence

Március 13-án a Dürer Kertben mutatja be új, Essence of Change című nagylemezét a Special Providence. A magyar instrumentális jazzmetal alakulat albuma nálunk a koncert napján, Európa többi országában, továbbá az Egyesült Államokban és Japánban március 30-án jelenik meg.

Budapesten, a Dürer Kertben tartja itthoni lemezbemutató koncertjét a Special Providence. Mint ismert, a zenekar szerződést kötött a Giant Electric Pea (GEP) kiadóval. A brit vállalat az Essence of Change-t március közepétől 52 országban terjeszti. A fúziós jazz, a jazzrock, a progresszív rock/metal és az elektronikus zenékből táplálkozó együttes mára már komoly nevet szerezett külföldön, folyamatosan turnéznak Európában, megfordultak már Japánban és Dél-Amerikában is, de a szerződés aláírása hozta meg nekik a nemzetközi áttörést.

A négytagú csapat - ezúttal már Kaltenecker Zsolt billentyűssel - nyáron felvette lemezét a SuperSize Recording stúdióban. A lemezbemutató március 13-án lesz a Dürer Kert nagytermében. Fellép még a Sonar és a String Theory. A belépő 1800 forint, a helyszínen aznap 2300 forint. A Special Providence április elsején Európa-turnéra megy, érintve Szlovákiát, Csehországot, Németországot és Hollandiát. Júliusban pedig a legnagyobb európai progresszív metal rendezvényen, a német Night of the Prog Festivalon lépnek fel, ahol korábban a Dream Theater volt a headliner.

SPECIAL PROVIDENCE - I.R.P. (Interstellar Robotic Pilgrim)
http://youtu.be/pONCqAsfVI8

A Kállay SAUNDERS Band előtt játszik a körmendi Soulwave zenekar

Kisvárosból az Akvárium KisHalljába, avagy Körmend közelebb van, mint gondolnád. Ezek a szlogenek írják le talán leghűebben, mit érezhetnek most a körmendi Soulwave zenekar tagjai, hiszen 2015. március 19-én az egyik legnagyobb budapesti klub színpadán lépnek majd fel.

A Soulwave a rock’n’roll, az indie és a folk sajátos elegyével üde színfoltja a hazai zenei életnek. A zenekart 2007-ben alapította az énekes Fodor Máté és a gitáros Huszár Ádám, később csatlakozott hozzájuk Bencsics Dávid (basszusgitár), valamint Márton Lajos (dobok). A Petőfi Rádió játszási listáján több daluk is szerepelt, és országszerte sok zenekar vendégeként láthattuk már őket. 2013-s EP-jüket a svéd Substream Records adta ki, 1975 címmel. Március 19-én a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevője, Kállay Saunders András és zenekara, a Kállay SAUNDERS Band lemezbemutató koncertjén lesznek újra láthatóak Budapesten.

„Mindenképp fontos fellépés lesz ez nekünk.” – mondja Huszár Ádám gitáros. - Az előző budapesti buli fantasztikusan sikerült az A38 hajón, teltház volt, ezért nagyon várjuk, hogy újra a fővárosban játsszunk. Szeretnénk minél több helyszínre eljutni és minél több emberrel megismertetni a zenénket. Játszottunk jó pár ismertebb zenekar előtt, de most külön öröm számunkra, hogy a Kállay SAUNDERS Band lemezbemutató koncertjén léphetünk fel.”

Természetesen a készülést is nagyon komolyan veszik a fiúk.

„A próbák folyamatosan zajlanak, sok munkával jár, de imádjuk. Egy lendületes koncertet akarunk adni, nem szabad, hogy túlagyaljuk, vagy túlizguljuk. Általában mindig átmegy egy pozitív hatású motivációba az izgalom, reméljük, ezúttal is így lesz. Egyébként folyamatosan dolgozunk új dalokon és feldolgozásokon is, a meglévő számok mellett most is lehet pár meglepetés, de ez maradjon titok” – nevet a gitáros.

Soulwave koncert a Kállay SAUNDERS Band vendégeként

Akvárium, KisHall, Budapest

2015. március 19. 20 óra

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/842611042464834

Soulwave - American Dream: https://www.youtube.com/watch?v=6GYgw_pFPfc

Soulwave – Mindenki szelíd: https://www.youtube.com/watch?v=-3T3zzCGnVE

Odúkat telepített búbosbankáknak a Budapest Voices

Fostos bugybókáknak, hétköznapi nevén búbosbankáknak építettek és raktak ki odúkat a Budapest Voices tagjai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkénteseivel a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus az akciójával a madárvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Az énekegyüttes tagjai nyolc odút barkácsoltak és helyeztek ki a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus nagy természetbarát, kedvelik a madarakat, ezért vállalkoztak a költőhelyek kialakítására.

- Ezzel az akcióval a madárvédelemre, azon belül is a mezőgazdasági területeken költő madarak rohamos állomány-csökkenésére szeretnénk felhívni a figyelmet – mondta Warnusz Zsuzsa, a Budapest Voices művészeti vezetője, aki közel 1 éve az MME tagja. – Van olyan faj, például a fogoly, aminek – a csökkenő életterük és a kemikáliák miatt - az 50 százaléka kipusztult. Amellett, hogy a madarak a kártékony rovarok legnagyobb ellenségei, mint minden jóérzésű ember, mi is szeretjük a csiripelésüket, éneküket hallgatni.

A búbosbankák április elején költöznek vissza Magyarországra, előreláthatólag néhányan majd a Budapest Voices tagjai által kirakott odúkban költenek. Az énekegyüttes közben készül a következő nagykoncertjére is, ami március 12-én lesz az A38 Hajón. Ez lesz a csapat egyetlen tavaszi fellépése a fővárosban. Az est különleges vendége Lévai Balázs lesz, akinek a szerepére majd aznap derül fény, előzenekar a The Acoustic Loops.

Budapest Voices tavaszi koncert esemény:
https://www.facebook.com/events/388963211283930 




Duplázik az Imagine Dragons

Az amerikai kvartett 2012-ben adta ki első stúdiólemezét, a Night Visions-t. Akkor a zenekar aRadioactive című dalával hatalmasat robbant, de úgy tűnik, a sikerszéria útjába már semmi sem állhat. Február 16-án került ugyanis a boltok polcaira az Imagine Dragons második stúdióalbuma, a Smoke + Mirrors. Az album első kislemezdala, az I Bet My Life azonnal a rajongók kedvence lett, így nem csoda hogy a várva várt lemez a megjelenését követően azonnal megszerezte magának a Billboard Top 200-as lista első helyét, és olyan előadókat utasított maga mögé, mint Drake vagy Ed Sheeran. Ráadásul ezzel egyidejűleg az első lemez is már 129 hete tartja magát, sőt: a Night Visions a lista huszadik helyére ugrott vissza.

InFusion Trio koncert Soroksáron

Az NKA Cseh Tamás programjának egyik nyertese, az InFusion Trio 2015-ben garantáltan sokat hallat magáról. Ennek egyik első bizonyítéka a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Házban tartandó koncertjük, amely a csapat egyik tagja számára különösen fontos állomás lesz.

„Mivel én tősgyökeres soroksári vagyok, fontosnak tartottam, hogy ’itthon’ is fellépjen a zenekar.” – meséli Weisz Nándor, a zenekar dobos-énekese. – „Szerettem volna, ha a soroksáriak is megismerik azt a különleges hangzásvilágot, amit az InFusion trió képvisel. Sok barátom és ismerősöm kérdezte, hogy mikor játszunk már végre itt a közelben is. Eljött hát az idő. A Táncsics Mihály Művelődési Ház felkért minket, hogy március 21-én este lépjünk fel náluk. Mivel tanítok is az itteni Galambos János Zeneiskolában, remélem sok kis zenészpalánta is eljön majd koncertünkre, és így nagy kedvet kapnak majd a gyakorláshoz (nevet)!”

A koncertre már felkészülten érkezhetnek a zenekar rajongói és barátai, hiszen a napokban megjelenik első, Loop Me Up című lemezük, a Cseh Tamás program támogatásával.

„Az este folyamán elhangoznak az első nagylemez dalai, köztük saját szerzemények, népdal-feldolgozások. Viszont a jól ismert rádiós slágerek ’átinfusionált’ verziói sem maradnak ki a műsorból! – mondja Nándi.

A soroksári esemény amolyan bemelegítő koncertje is lesz a nagy lemezbemutató bulinak, hamarosan ugyanis bejárják az egész országot, hogy magukhoz loopolják a közönséget!

Szeretettel várnak tehát minden soroksári és nem soroksári érdeklődőt március 21-én a Táncsicsban!

InFusion Trio koncert

Táncsics Mihály Művelődési Ház, Soroksár

2015. március 21. 19 óra

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/659035474206598/?fref=ts


Ensiferum: új lemezzel tér vissza a finn folk metal csapat

One Man Army címen adta ki a korábbiaknál természetesebb hangzással, analóg eszközökkel rögzített új stúdióalbumát az Ensiferum. A lemez borítóját Havancsák Gyula készítette. A tavasszal induló turné állomásai között Budapest is szerepel: a finnek március 15-én játszanak a Club 202 színpadán, az Insomnium és az Omnium Gatherum társaságában.

A hamarosan induló turné Európát és az Egyesült Államokat is érinti – Budapestre március 15-én érkezik a csapat, méghozzá két, már jól ismert és kipróbált finn banda kíséretében. Az Omnium Gatherum nyitását követően az Insomnium lesz hallható, ők a Shadows Of The Dying Sun című tavaly megjelent albumukat mutatják be. A turnén Ville Friman helyett Kari Olli játszik majd gitáron – a csapat While We Sleep című dalához készült videó itt látható: http://youtu.be/vBZ5SLJmfdw

a Concerto Music bemutatja: One Man Army Tour 2015
2015. március 15., vasárnap 18 óra
Budapest, Club 202
Ensferum, Insomnium, Omnium Gatherum koncertek
Belépő: 4500 Ft, a koncert napján 5500 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.