2014. január 31., péntek

A Deep Purple előtt játszik az Ivan and the Parazol!

A napokban negyedik születésnapját – és második lemeze felvételeinek elkészülését – ünneplő Ivan and the Parazol tagjai fantasztikus felkérést kaptak: a Deep Purple managementje kiválasztotta őket a budapesti koncert előzenekarának!


A fiúk természetesen nagyon boldogok ettől a lehetőségtől, hiszen személyes élményeik, kötődésük is van a legendás rockzenekarhoz.

„Amikor hetedikes diákként megkaptam a "Made In Japan" lemezüket, elsőre tudtam, hogy itt valami brutális dolog történik, valami leírhatatlanul szép.”
– meséli Vitáris Iván énekes. - „Ezután három évig CSAK Deep Purple-t hallgattam. Most meg előttük játszhatunk! Üzenem a hetedikes énemnek hogy "én megmondtam!".
„Én még most sem hiszem el. Azoknak a színpadán állni, akik megszerettették velünk a zenét, a zenélést és a rockot. Hihetetlen érzés. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen élményben lehet részünk. Csodálatos.” – folytatja Simon Bálint dobos, majd hozzáteszi: „A legelső dobtanáromnál a második év tananyaga a Deep Purple "In Rock" lemez hangról hangra való leütése volt, így most az előtt a dobos előtt léphetek fel, akinek képzeltem magam 15 évesen. Lenyűgöző és egyben rendkívül romantikus érzés.”

A csapat február elején Londonban ad pár állomásos koncertsorozatot, de a tervezettnél hamarabb hazajönnek, hogy bizonyíthassanak bálványaik hazai közönsége előtt.

A Deep Purple – és előzenekara, az Ivan and the Parazol - 2014. február 17-én lép fel a BudapestArénában. 






Együtt lép fel Bocskor Bíborka és Molnár Levente

Rendkívüli tér-zene-színházi esemény várja a közönséget február 16-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapatának performansszal egybekötött koncertjén új műveket mutatnak be. Három régi osztálytárs, Molnár Levente nemzetközi hírű operaénekes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője és Kedves Csanád zeneszerző pedig ezen az esten dolgozik együtt először.

Különleges produkciót láthat a közönség február 16-án, vasárnap 18 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapata – Balogh Mátéval, Kedves Csanáddal és Tornyai Péterrel az élen, Rajk Judit gondozásában – az új magyar zenei törekvéseket, és alkalmanként annak összművészeti megfogalmazásait hivatott összefogni. A ¡Vida! című est Kedves Csanád zeneszerző és Bocskor-Salló Lóránt színész-rendező “Inside Volume” című alkotásának továbbgondolása, amely a korábbinál is szélesebb spektrumon értelmezi és működteti a tér-zene-színház kapcsolatát. A rendezvény aktualitásaként a társaság 70. születésnapja alkalmából köszönti a sokaknak ihletet adó, XX. századi magyar zene egyik meghatározó alkotóját, Vidovszky László zeneszerzőt.

A performansszal egybekötött koncert további érdekessége, hogy itt találkozik újra három régi osztálytárs: Molnár Levente, aki jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb magyar operaénekes külföldön, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground zenekar énekesnője – aki ezúttal színészként közreműködik az esten -, valamint Kedves Csanád zeneszerző, akit egy igen markáns önkifejező szubkultúrális művészet képviselőjeként ismerhet a közönség. A három alkotó története 17-18 éve kezdődött a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban, ahol osztálytársak voltak. Bár korábban nem nyílt alkalmuk együtt dolgozni, a barátságuk töretlen. A három művész a ¡Vida! című esten végre együtt állhat a színpadon a CentriFUGA és a Bocskor-Salló Arts közös produkciójában

Az új művek szerzői: Balogh Máté, Bolcsó Bálint, Dargay Marcell, Futó Balázs, Horváth Balázs, Kedves Csanád, Muntag Lőrinc, Tornyai Péter, Zarándy Ákos és a Bocskor-Salló Arts. Előadják: Molnár Levente – bariton, Klenyán Csaba– klarinét, Zemlényi Eszter – szoprán, Bocskor Bíborka és Bocskor-Salló Lóránt – performansz, Tornyai Péter – hegedű, Juan Pablo Bautista Cano – zongora, Zétényi Tamás – cselló, Gódor Erzsébet – cimbalom, Bolcsó Bálint és Kedves Csanád – elektronika. Vezényel: Horváth Balázs és
Kedves Csanád.

¡Vida! (tér-zene-színház) - a CentriFUGA bemutatkozó koncertje
Időpont: 2014. február 16. vasárnap 18 óra
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
Jegyárak: 1500 forint, 1000 forint


Részletek:
http://www.fuga.org.hu/


Születésnapot ünnepel a Zorall a Barba Negrában

 
Az örökzöld popslágereket ismert rocknótákkal egybegyúró Zorall 2002. február 2-án 2 óra 2 perckor alakult, így majdnem pontosan rá 12 évre ünnepli 12. születésnapját a Barba Negra Music Clubban. Szasza és csapata február 1-én farsangi bállal köti össze a jeles napot.

A 2002-ben hobbyzenekarként induló Zorall mára az egyik vezető rockcsapat lett Magyarországon. Népszerűségüket hamar kivívták a popslágerek és ismert rockdalok tökéletes ötvözésével. Karrierjük egy megemlékezéssel indult.

- Zámbó Jimmy halálának 1 éves évfordulóján a Király néhány dalát punkosítottuk – emlékezett vissza Hangya, a Zorall basszusgitárosa. – Ebből alakult aztán ki a koncepciónk és a zenekar.

Azóta az együttesnek megjelent 8 lemeze, és a repertoár legjobb dalaiból adnak elő egy csokornyit február elsején. Az est ráadásul nem egy szimpla születésnapi buli lesz, hanem egybekötik egy farsangi mulatsággal is. Az együttes ezért arra kéri rajongóit, hogy aki tud, az a „Kamionosok és plázacicák” szlogen jegyében húzzon magára ruhát. Hangyáék egy kicsit kilógnak majd a sorból, ugyanis a zenészek az Addams Familynek öltöznek majd. Előzenekar a Black Jack.

A jegy elővételben 1500, a koncert napján 1900 forint.

Az esemény:
https://www.facebook.com/events/493281544113739/


Tengeri sellőkkel tanít a Nickelodeon sorozata

Csobbanj bele a Bubi Guppik mókás világába!

Tengeri sellők, akik ráadásul tanítanak is? Január utolsó vasárnapján jönnek az elragadó Bubi Guppik a Nickelodeon műsorára, akik énekes, játékos, interaktív mesékkel szórakoztatják a legkisebb tévénézőket. Az iskolára felkészítő gyerekműsorok egyik legnépszerűbbike most új epizódokkal jelentkezik.


A Nickelodeon animációs részlege az elmúlt évek során olyan sikersorozatokat termelt ki, mint a Madagaszkár pingvinjei vagy a SpongyaBob Kockanadrág, amelyek rengeteg kisiskolást szórakoztatnak. A népszerű gyerekcsatorna korszerű és a mai óvodás kisgyerekek igényeire szabott szórakoztató műsorokat is rendre bemutat Magyarországon. Ezek egyike a Bubi Guppik, amelynek főszereplői a habok között lubickolva szólítják meg, tanítják és hívják új kalandokra a kicsiket.

A tenger mélyén éldegélő sellők énekelnek, táncolnak, számolni és olvasni tanítják a gyerekeket. Az interaktív műsor rengeteg témában tanít- a dinoszauruszoktól kezdve a zenén keresztül az újrahasznosításig. Ebből a zenés, akváriumban játszódó, egyszerre szülő és gyerekbarát sorozatból a picik megismerhetik például a tudomány, a matematika, és a versek világát is. Molly, Gil és uszonyos osztálytársaik olyanok, mint bármelyik sulis gyerek!

Az egyik legnézettebb gyerekcsatorna iskolára felkészítő animációs sorozatai között olyan címek találhatóak még, mint a világhírű Dóra, a felfedező, aki piros csizmás majmával kirándul nagyokat, miközben idegen nyelvre is tanítja az apróságokat. Ők ketten olyan feladványokkal néznek farkasszemet, mint a számolás vagy néhány vicces fejtörő, miközben játékos észrevételeikkel az iskolakezdésre készülő piciknek is sokat segítenek.

A Bubi Guppik mókás, tanulságos világa minden hétvégén 07:05-től várja a legkisebbeket csak a Nickelodeon műsorán!

A bejegyzés címe

 
Cukormáz címmel háromdalos, ingyenesen letölthető kislemezzel jelentkezett a Mantra Porno. Az elektronikus alapokra írt fanyar humorú új számokat február 1-jén a budapesti Gödör Klubban élőben is bemutatja a zenekar a Korai Öröm vendégeként.

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno az elmúlt két évben ritkábban hallatott magáról. A zenekar számos helyen fellépett, de a harmadik nagylemeze megjelenése óta nem adott ki új anyagot. A csapat azonban nem tartott szünetet, sőt a színfalak mögött gőzerővel zajlott a munka.

- A Mantra Porno 2001-ben alakult, de a csapat az indulás óta sok változáson és tagcserén ment át. A jelenlegi tagokkal két éve újra stabillá vált a működésünk, és ebben a felállásban kezdtünk dolgozni egy új nagylemezen. Ennek az előfutáraként jelent meg a Cukormáz című, három dalt tartalmazó maxilemezünk, amit a korábbi albumainkhoz hasonlóan ingyen lehet letölteni a www.mantraporno.hu/ honlapról, illetve a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról. A zenében továbbra is az elektronikus alapok dominálnak, de a hangzás egy kicsit populárisabb lett. Két dal magyar, egy pedig angol nyelvű, a szövegekben pedig felbukkan egy kis fanyar humor. A zenekar a tervek szerint tavasszal újabb dalokat mutat be egy maxin, a negyedik nagylemezünk pedig még idén megjelenik – mondta Zolnai Márton, a Mantra Porno dobosa.

A Mantra Porno legközelebb február 1-jén, szombaton ad koncertet a budapesti Gödör Klubban a Korai Öröm vendégeként. A zenekar válogatást ad a korábbi albumai legkedveltebb számaiból, valamint a Cukormáz című kislemez új dalaiból is játszik. A koncertek 20 órakor kezdődnek, a belépőjegyek 1200 forintba kerülnek. A Mantra Porno és a Korai Öröm fellépése után hajnalig dj-k keverik a zenét a táncolni vágyó közönségnek.

Mantra Porno: Cukormáz
http://www.youtube.com/watch?v=AFTp7srxO2M

Sztárparádé A Nagy Duettben

Összeállt A Nagy Duett húsz fős mezőnye. A TV2 február 9-én induló showműsorában a tíz profi énekes mellett tíz, éneklésben amatőr sztárversenyző ragad mikrofont, hogy lenyűgözze a nézőket és a háromfős zsűrit.

Február 9-én startol A Nagy Duett harmadik évada, amelyben ismét tíz sztárpár igyekszik lehengerlő produkciókkal szórakoztatni a közönséget és az ítészeket. A Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibor alkotta zsűri már kíváncsian várja a párosok duettjeit és ahogy azt eddig is megszokhattuk, humorral megspékelve igyekeznek értékelni a látottakat, hallottakat. Természetesen az ő pontszámaik mellett a közönség szavazatai is nagymértékben befolyásolják a sorrendet, a két eredményt összefésülve derül ki majd minden adás végén, melyik kettősnek kell búcsút intenie. Idén Csepregi Éva – Joshi Bharat, Radics Gigi – Hujber Feri, Nótár Mary – Fekete László, Hien – Cooky, Oroszlán Szonja – Kárász Róbert, Dolhai Attila – Pokorny Lia, Király Viktor – Majoros Hajnalka, LL Junior – Sarka Kata, Sipos Péter – Csisztu Zsuzsa, valamint Cserpes Laura és Gesztesi Máté alkotta duók lépnek majd A Nagy Duett színpadára. A párosok már gőzerővel próbálnak, az énekórák mellett táncórákat is vesznek, ki több, ki kevesebb eredménnyel. Humoros, meghökkentő, megható és szórakoztató produkciókban idén sem lesz hiány. A sztárok már hangolnak, hogy február 9-én harcba szálljanak Az év duettpárja címért.



http://tv2.hu/musoraink/a_nagy_duett/142961_nezd_meg_a_nagy_duett_parosait.html

We Are Rockstars és Tej koncert az Iskolában

Február első napján két magyar zenekar lép fel az Iskolában: a We Are Rockstars és a TEJ.

A budapesti We Are Rockstars zenekart 2009-ben alapította Ligeti Gyuri énekes (Zagar), Faragó Tamás gitáros (Dictator & Hussar, ex-Nemjuci, ex-Puzzle) és a számos hazai indie zenekart megjárt Kovács Csaba dobos. A mai felállását és hangzását azonban csak 2010 nyarán nyerte el, amikor Szijártó Tamás billentyűs csatlakozott a formációhoz. Az együttes a Does It Offend You, Yeah! angol zenekar „We Are Rockstars” című dala után kapta a nevét. Zenéjükben a 60-as évek beat zenéjét és a 80-as évek szinti popját keverik a modern indie rockkal. Olyan előadók hatottak az együttesre, mint a The Beatles, a Depeche Mode, a Primal Scream vagy a The Killers, de a The Doors hatása is felismerhető. A kortalan zenének köszönhetően a zenekar széles rajongótáborral bír.

Előttük este 9-től az Isten Háta Mögött alapítója, Pálinkás Tamás és kísérleti projektje, a TEJ alapozza majd az atmoszférát.

We Are Rockstars, TEJ

2014. február 1.
Budapest, Iskola (VI. Hegedű u. 3.)
Koncertkezdés: TEJ: 21 óra
We Are Rockstars: 22 óra
Belépő: 800 ft
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1443484555867206/?fref=ts




Farsangi bált tart a Pál Utcai Fiúk a Barba Negrában

A bál címmel tart farsangi koncertet a Pál Utcai Fiúk február 7-én a Barba Negra Music Clubban. Lecsóék a jeles nap alkalmából érdekes jelmezeket is öltenek. A nézősereg bemelegítését a TV Manci vállalta magára.

Évek óta hagyomány a már 30 éves Pál Utcai Fiúknál, hogy februárban A bál címmel farsangi koncertet adnak. Ennek a helyszíne idén a budapesti Barba Negra Music Club lesz február 7-én, pénteken. Az együttes az est nevével a legendás, 1990-es kiadású A bál című lemezére utal, amely a címadó dalon kívül olyan slágereket tartalmaz, mint a Közel az éjfél, a Fiatal lányok, a Másnap és a Jégkirálynő. Lecsó és csapata ezúttal érdekes jelmezben lép színpadra, de ennél többet nem árulnak el.

Az alterrock együttes 1983 nyarán Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. Az együttes alapítói (akik még ma is tagok): Leskovics Gábor (gitár, ének), Potondi Anikó (ének). A Pál Utcai Fiúk eddig kilenc nagylemezt jelentetett meg.

A PUF előzenekara az új lemezt megjelentető TV Manci. A jegy elővételben 1800, a koncert napján 2300 forint.

Az esemény:
https://www.facebook.com/events/646067155444904/

Részletek:
http://www.barbanegra.hu/
www.facebook.com/BARBA.NEGRA.MUSIC.CLUB


Boggie OFFLINE

Csemer Boglárka „Boggie” első videoklipje, a Nouveau Parfum-Parfüm 1 hét alatt túl van a 7 000 000 letöltésen, az ő albuma vezette már a Deezer összesített albumhallgatási listáját. Írtak róla az USA-ban, Mexikóban, Izraelben, Németországban, és Franciaországban… A világháló segítségével a dal, és Boggie meghódította az egész világot!

A virtuális világon túl Boggie elsősorban egy aktívan koncertező énekesnő, így természetes, hogy a közeljövőben is számos alkalommal láthatja majd őt színpadon a közönség.

„Jelenleg egy hollandiai turnéra készülök Sinha Robert gitárművész barátommal. Az elmúlt hónapokban egy teljesen új zenei anyagot hívtunk életre együtt. Fenekestül fordult fel körülöttem most a világ, és be kell vallanom a próbák nyugalma, az alkotás szépsége volt az a biztos pont, amikor le tudtam egy kicsit nyugodni.”- árulta el Boggie

Az új zenei anyag 2014. február 14-én debütál az Andante borpatikában, egy mini koncerten, hogy aztán rögtön utána Hollandiába induljon a duó.

Hollandiában, többek között az ottani kulturális élet egyik legfontosabb helyszínén, az amszterdami Rijksmuseum-ban adnak majd koncertet. Természetesen kint tartózkodása alatt egyéb felkéréseknek is eleget tesz a nagy érdeklődésre való tekintettel, melyről idejében tájékoztatjuk majd a nagyérdeműt.

De Boggie saját zenekaráról és a budapesti közönségről sem feledkezik meg!

2014. március 8-án a BMC Opus Jazz Klubban állnak színpadra, ezt követően március 13-án elkészül egy MR2 Akusztik felvétel, és március 19-én az A38 hajó közönsége egy Pátkai Rozinával közös koncerten is láthatja majd az énekesnőt.

Boggie lemezei iránt a világ minden részéről megnőtt az érdeklődés! Kiadója, a Tom Tom Records az elmúlt néhány napban az USA-ból, Németországból, Franciaországból, sőt, még Ausztráliából is kapott rendeléseket.

Az egész bolygó Boggie lázban ég!

Daft Punk - 5 Grammy-díj és új kislemez dal: Give Life Back To Music!

Daft Punk kritikusok által is elismert Random Access Memories albuma öt GRAMMY® Díjat nyert, többek között a leginkább becsben tartott Év Albuma elismerést. Az album minden kategóriában, melyben jelölték, győzelmet aratott, így Az Év Albuma, Az év felvétele (“Get Lucky”), Legjobb pop előadás (duóban/csapatban) (“Get Lucky”), Legjobb Dance/Elektro Album, és a Legjobban Összerakott Album díjat is bezsebelte. A most megszerzett öt díjjal és a 2009-es Legjobb Dance/Elektro Album, valamint Legjobb Dance Felvétel (Alive 2007) díjakkal a Daft Punk már 7 GRAMMY®-t tudhat magáénak. A díjkiosztó gála során élőben játszották a "Get Lucky" című számot (mely pályafutásuk mindössze második TV-s fellépése volt, hat év eltelte után), a meglepetésvendég Stevie Wonderrel, valamint az albumon is közreműködő Pharrell Williams-szel és Nile Rodgers-szel együtt, akikkel az 5 elhódított GRAMMY® győzelemből kettőn is osztoztak.

Az elképesztő 2013-as évet tekintve a díjátadó csak a habot jelentette a tortán, hiszen a “Get Lucky” című dalt a Rolling Stone magazin az év dalának nevezte (7 millió digitalis letöltés és az USÁ-ban elért háromszoros platina elérése után). Emellett az első héten eladott 1.000.000 album hivatalosan is első helyet vívott ki magának jó néhány országban, így az USA, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és még folytatódhatna a sor. Az eddigi világszerte több mint 3.000.000 eladott darabbal az album számos éves albumlistára is felkerült, általános kritikai elismerést kivívva, többek között olyan figyelemre méltó szereplőktől, mint a Rolling Stone, a The New York Times, a The New Yorker, a Pitchfork, a The Wall Street Journal, a GQ, a Time, a Billboard és a Vogue.

A Random Access Memories nemrég deluxe díszdobozos kiadásban is megjelent, világszerte mindössze 2.500 limitált példányban. Minden szövetborítású díszdoboz tartalmaz: két 180 grammos LP-t (mely tartalmazza az albumot), egy teljesen egyedi 70mm-es filmszalagot (melyen a "Lose Yourself To Dance" videó öt egymást követő filmkockája látható), ezen felül egy 10"-es bakelitet, melyen az elektronikus zene látnokával Giorgio Moroderrel készített kibővített interjú hallható (mely a lemez "Giorgio by Moroder” című dalának vázát is adja), két pendrive-ot az album nagy felbontású audio és video anyagával, és még néhány meglepetést is. A doboz megrendelhető itt: http://www.randomaccessmemories.com/deluxe/