2013. július 9., kedd

Pénteken Dirty Slippers nagykoncert a ROM Fesztiválon!

Rom Fesztivál nagyszínpadának esti főprodukciója lesz a gyulai-csabai négyes.

Akik ismerik a Dirty Slippers zenekart, pontosan tudják, hogy Náluk szinte minden a turnézásról szól, s ez természetesen ezen a nyáron sincs másképp. Múlt héten, Miskolcon, Szegeden és Vésztőn játszottak a fiúk, az utóbbi helyen 2000 ember bulizta végig a Közel Hozzád, slágerlistás lemezükre és a már javában készülő MÚZSA EP-jükre épülő koncertprogramjukat.

Ezen a héten, pénteken az első Rom Fesztivál nagyszínpadán lépnek fel este nyolctól, melyre meglepetéseket és nagy bulit ígérnek.

- Már tavaly is szerettünk volna fellépni a Rom fesztivál elődjének számító rendezvényen, azonban ez több ok miatt nem jöhetett létre, éppen ezért esett nekünk nagyon jól, hogy idén az első lekötött zenekarok között voltunk. Mindenképp egy nagyon pörgős fesztiválműsorral készülünk, egyre több dalt játszunk a MÚZSA EP-ről is, ami az ősszel megjelenő új lemezünk. Rengeteg baráti zenekar is ott lesz a rendezvényen, igazi stílus kavalkád lesz, fellép az Ann My Guard, a Mocsok 1 Kölykök és rengeteg más tehetséges banda! Alig várjuk, hogy találkozzunk veletek Pósteleken!
– mondta Lobó-Szalóky Lázár, frontember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése