2013. július 9., kedd

Vörös ciklon tör Selena Gomez helyére

Ariana Grande a zenei listák élén

Váratlanul robbant be a köztudatba Ariana Grande és Mika közös slágere, a Popular Song, ami már most a bulik és a rádiók nagy kedvence. A klip a középiskolások harcos mindennapjait mutatja be, ez a közeg pedig nagyon is ismerős az élénk tincsekkel sürgő-forgó Arianának, aki a Nickelodeon népszerű tinisorozatában tűnt fel először.


Az új Selena Gomeznek tartják Ariana Grandét: a 19 éves tehetség már második kiemelkedően sikeres zeneszámát tudhatja maga mögött, rövid időn belül. Persze ehhez kellett Mika és a rapper Mac Miller együttműködése is, de a feltűnő stílusáról ismert énekesnő igazán magára talált a könnyed duettek műfajában: a Popular Song, vagy a The Way című dalok a zenei listák nagy kedvencei.

A Broadwayen kezdte, az amerikai Billboard 100-as listáján a tizedik helyig vitte, mégis tévésorozatokban találta meg először a hírnév Ariana Grandet, aki a Nickelodeon V, mint Viktória című négy évados sorozatában játszott főszerepet. A remek hangszínhez könnyed személyiség társul, hiszen szerepeiben a színésznőként is brillírozó Ariana jobbára kissé őrült, mégis nagyon is szerethető karaktereket vitt a képernyőre.

Az általa megszemélyesített Cat Valentine pedig most saját szériát kapott! Az amerikai Nickelodeon műsorán már látható a sztár legújabb sorozata, amiben az iCarlyból ismert Jennette McCurdyval karöltve járnak a babysitterkedés útvesztőinek végére. A vígjáték kiemelkedő nézettséggel kezdett a tengerentúlon, és a tinisorozatok rajongói új kedvencre lelhetnek idehaza is: hamarosan ugyanis Magyarországon is bemutatkozik a Sam & Cat, amely három éves rekordot döntött meg a Nickelodeonon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése