A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csillag születik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csillag születik. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 7., hétfő

Nemzetközi sztár a Csillag Születik színpadán!

Francia szupersztár érkezik május 12-én, szombaton a Csillag Születik színpadára. Hetek óta cikkezik róla a hazai sajtó, hogy a korábbi Csillag Születik versenyzőt, Varga Viktort felkérte a franciák idei Eurovíziós versenyzője, Anggun egy közös duettre. A Visszhang (You and I) című dalt a rádiókban már hallhatjuk, de most a két előadó a televízióban is megszólaltatja azt. Anggun ugyanis Magyarországra érkezik, hogy szombaton együtt énekeljék el a slágert a Csillag Születik élő adásában!

A dal keletkezésének története:

A 2012-es Eurovíziós Dalverseny egyik nagy esélyeseként nyilvántartott Anggun, a francia versenyző az interneten akadt rá Varga Viktor "Waited All My Life"-jára, és azonnal megtetszett neki a fiatal énekes hangja. Kiadóján keresztül felvette hát vele a kapcsolatot, és már el is készült a Visszhang (You and I) című dal különleges, három nyelven - angol, francia és magyar - előadott változata, kifejezetten a magyar rajongók számára.

A hazai zenei színtér egyik legszínesebb egyénisége, Varga Viktor hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a francia popsztárral énekelhet, valamint reménykedik benne, hogy a felvétel legalább akkora siker lesz, mint két éve Lehet zöld az ég… című szólódala.

Anggun így nyilatkozott korábban Viktorról:

"Először a Lehet zöld az ég című slágerében hallottam Varga Viktor hangját. Azonnal eszembe juttatta a brit Charlie Winston-t. Viktor hangja egyéni, azonnal felismerhető. Nagy megtiszteltetés nekem egy ilyen jól ismert magyar művésszel együtt dolgozni, akit a média és a közönség is dícsér, szeret. Karrierem során lehetőségem volt együtt dolgozni sokakkal, Peter Gabriel-től a The Fugees-os Pras-ig. Boldogan adom hozzá Viktort ehhez a listához, a nemzetközi tehetségekhez, akikkel volt szerencsém együtt énekelni.”


http://www.youtube.com/watch?v=WMbY-efAuBU

2012. április 16., hétfő

12-en versenyezhetnek a Csillag Születik fődíjáért

A Csillag Születik zsűrije a válogatások alatt összesen 72 produkciót juttatott be a műsor második fordulójába. A végső döntés szakaszából azonban csupán 12-en jutottak be a tehetségkutató döntőjébe.
A Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrinek 72 produkció közül kellett kiválasztania azt a 12-t, akit szívesen látnának a Csillag Születik döntőiben. Több órányi értekezés után megszületett a végeredmény, kik a biztos továbbjutók, kiket küldenek haza, és kik azok, akik még egy lehetőséget kapnak arra, hogy bizonyítsanak.

A Csillag Születik biztos továbbjutói között volt a Babos Richárd és Dósa Krisztián alkotta duó, akik a válogatások során a United Végső vallomás című dalával hatották meg a zsűrit. A tinikből álló The Immigrants zenekar, a Lélekdonort rendhagyó módon előadó Molnár József és Vízi Imre, az agrár-popot népszerűsítő In Diretta zenekar, a szájharmonikán és gitáron is játszó, népdalénekes Juhász Marci, valamint a stand-up comedy-s Kővári Máté. A további helyekért a hasonló kategóriában induló tehetségeknek egymással kellett párbajozniuk.

Elsőként a Beat Lovers tánccsapat mérkőzött meg a Quantum XXL-lel, a csatából utóbbi került ki győztesként. Ezt követte az operaénekesek párbaja. Mészáros János Elek és Nagy Krisztina Margaréta produkciói után a zsűri nehezen tudott választani, végül az agrármérnökként dolgozó János jutott tovább. Két fiatal énekesnőnek is össze kellett mérnie a tudását. Negyela Bernadett és Szirota Jennifer párbaj produkciói után a zsűri rendhagyó döntést hozott, ugyanis mindkét lányt továbbjuttatta az élő adásokba. Majd ismét a táncos produkcióké volt a színpad. A Latin Carneval és a Pixel Team összecsapása a versenytáncosok győzelmével végződött. A párbajozók sorát végül két rapper zárta. A történelem-magyar szakos tanár, Nagy Lajos, valamint a szenvedélyes és szókimondó szövegeiről ismert Plazma párbajából utóbbi került ki győztesen. Az élő adások mezőnye így véglegessé vált. (F
otók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)





2012. március 31., szombat

Élő adásban csábított Talán Attila



A Megasztár péntek esti adásában több váratlan helyzet is adódott. Farkas-Jenser Balázs elejtette a mikrofonját, Talán Attila pedig kamerák előtt flörtölt egyik rajongójával. Az érzelmektől túlfűtött estén Horváth István búcsúzott a versenytől.


A "Végzetes vonzerő" tematikához illő dalokat adtak elő a tegnap esti élő adásban a Megasztár versenyzői. Szexi, érzelmes dalok, nagyszerű előadások, drámai és váratlan helyzetek jellemezték a tehetségkutató harmadik döntőjét. A héten Bochkor Gábor készítette fel az énekeseket, aki elsősorban az önbizalmukat igyekezett erősíteni, kinél több, kinél kevesebb sikerrel.

Farkas-Jenser Balázs olyan bakival kezdte produkcióját, amely minden énekes rémálma: tánc közben elejtette mikrofonját, így jó néhány másodperc kimaradt az énekből. Szakos Andrea érzelmektől túláradó előadása lenyűgözte Falusi Mariannt, aki szerint ez volt Andi eddigi legjobb produkciója.

Nagy Kristóf Bozont merész koreográfiával keltett feltűnést, de nem úszta meg kritika nélkül, Bereczki Zoltán éles hangon bírálta a lelkes próbálkozást. Nagy Adri sokat sejtető, szexi miniben lépett a nézők elé, ruhája a férfi zsűritagok körében is osztatlan sikert aratott. A legjobban mégis Talán Attila lepte meg a nézőket és az ítészeket. A fiatal szívtipró produkciója közben ugyanis felcsábított egy rajongót a színpadra és neki énekelte a Wild World című számot. Az ismeretlen fiatal lány a végén még egy csókot is kapott a nyakára.

Az adás vége felé közeledve a zsűri kiemelte, hogy a döntősök ezen az estén nyújtották a legszínvonalasabb produkciókat. A nézői szavazatok alapján Bihal Roland és Horváth István álltak a rangsor végén. A drámai végjátékban Bochkor Gábor kezében volt a döntés. Hiába énekelt kedvesének Horváth István,a szerelmi vallomás nem volt elegendő a továbbjutáshoz. István könnyes szemmel búcsúzott a többiektől, számára véget ért a Megasztár.





2012. március 24., szombat

Érzelmi hullámvasúton a Csillag Születik zsűrije


A legszélsőségesebb érzelmeket hozták elő a Csillag Születik zsűrijéből a szombati válogató szereplői. Puzsér Róbertet több versenyző is kiborította, míg Hernádi Juditot és Pokorny Liát megríkatott egy fiatal nyírmadai lány, Szirota Jennifer.

Szombaton tovább keresték a Csillag Születik zsűritagjai, Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert a kiscsillagokat. A tehetséges versenyzők mellett akadtak olyanok is, akik kiakasztották a zsűrit, főleg a nagyon kritikus Puzsér Róbertet.

Szerencsére igazi tehetségekből még többet láthatott a zsűri. Így továbbjutott a következő körbe a The Immigrants nevű, fiatal pécsi srácokból álló zenekar. Őket több tehetséges zenész is követte, mint például a 17 éves Solymosi Pétert, a Maglóczki Dominika és Petri László duó, valamint a tehetségkutató második szériájában ismertté vált Varga Viktor öccse, Varga Valentin. Szintén az énekes-zenész produkciójával aratott sikert Rétvári Péter. Egyszerre játszott gitáron és szájharmonikán Juhász Marci, aki emellett még énekelt is, méghozzá egy népdalt, rockosabb stílusban.

Könnyeivel küszködött a 22 éves Balogh Gábor, beat bokszos, miután megtudta, hogy sikerült továbbjutnia. Kárpule Ferenc hosszú ideje utcazenélésből tartja fenn magát, aki elérzékenyülve hallgatta a zsűri továbbjutást érő igenjeit. Szintén örülhetett a 18 éves László Martin, aki robotszerű mozgásával kápráztatta el a zsűrit. Németh Zoltán “Plazma” mellett egy újabb rapper jutott be a következő fordulóba, a 32 éves Nagy Lajos, aki mellesleg angol-történelem tanár. Megdöbbentő mutatványokban sem volt hiány: Kiss Kata hajlékonyságával és kiváló előadásával jutott tovább, míg Havasi Zsolt, bűvész-mentalista hátborzongató produkciója ért négy igent.

Utolsóként az X-Faktor első szériájából ismert Szirota Jennifer lépett színpadra. Jennifert két éve Geszti Péter küldte haza a mentorok házából, a lány azóta 15 kilót lefogyott és szinte új emberként állt színpadra. Érzelmes előadása után Hernádi Judit, Pokorny Lia és Lilu is a könnyeivel küszködött, a zsűri őt is továbbjuttatta. (Fotók:: RTL Klub/Bársony Bence)





Szirota Jennifer
Rétvári Péter

Kiss Kata

2012. március 17., szombat

Óriási tehetségek és különc fazonok


Szombaton elindult Magyarország egyik legszínesebb tehetségkutató showműsora. A megújult zsűri már most rengeteg tehetséges versenyzőt továbbjuttatott a következő fordulóba.

Többek között olyan nagyszerű tehetségekre bukkantak, mint a szabadszájú budapesti rapper, Németh Zoltán, művésznevén Plazma. Lenyűgöző énektudásával továbbjutott Mészáros János Elek, aki agrármérnök, de szabadidejében operákat énekel. A zsűri egyöntetű igenjeivel a középdöntőbe jutott több tánccsoport is, mint például a Quantum XXL és a TST Hip-Hop.

Óriási meglepetést okozott Gyulai Attila, aki egyedi technikával festett Michael Jackson portrét néhány perc leforgása alatt. Szintén meghökkentette a zsűrit és a nézőket Illés Renátó, aki pókember jelmezben mutatott be akrobatikus mutatványokat, ami szintén továbbjutást ért.Vad Szilvia Jennifer 14 éves kora ellenére egy Mary Zsuzsi-dalt választott, a Mamát, a Csillag Születik kritikusát ő sem győzte meg, de a többieket igen. Horváth Csaba érzelmes dallal állt színpadra, három igennel távozott. Haratik Edina utolsó lehetőségének nevezte a Csillag Születiket, egy Cserháti Zsuzsa-dalt választott és meg is kapta ezt a bizonyos utolsó lehetőséget.

Nagy visszatérők is feltűntek a 2012-es Csillag Születikben. Tavaly Michael Jackson számra táncolt Rubay László, aki idén remek énektudásával kápráztatta el a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit, akik tovább engedték a tehetséget. Rajta kívül a nézők számára prügyi duóként ismert fiatalok is újra megmérették magukat a színpadon. 2011-ben Babos Ricsi és társa nem jutottak tovább, azonban Hernádi Judit és Oroszlán Szonja biztató szavainak köszönhetően most újra próbálkoztak. Időközben azonban Horváth Ferenc kivált a duóból és a helyét Dósa Krisztián vette át. A csere nyerőnek bizonyult, ugyanis a duó a zsűri szavazatai alapján továbbjutott a következő fordulóba. (Fotók: RTL Klub/Bársony Bence)

Jövő szombaton pedig folytatódik a Csillag Születik 2012, hogy a zsűritagok újabb tehetségeket találjanak.



Quantum XXL  

Babos Richárd és Dósa Krisztián

Balogh Gábor

Németh Zoltán  Plazma


2012. március 14., szerda

Kulisszatitkokról mesélt Lilu és Ördög Nóra

Lilu és Ördög Nóra (fotó: sajtoklub.tv/Bársony Bence)
Rendhagyó módon női műsorvezető párossal indul a 2012-es Csillag Születik. A műsor két háziasszonya Ördög Nóra és Lilu ezúttal a szerdai Csak Csajokban is együtt szerepelt. A két csinos műsorvezető több kulisszatitkot is elárult a szombaton kezdődő tehetségkutatóról.

A Csak Csajokban Ördög Nóra izgatottan vallott arról, hogy már nagyon várja az első adást, ugyanis teljesen a műsor hatása alá kerültek a felvételek alatt Liluval. Nóra a tavalyi Csillag Születikkel ellentétben ezúttal lemondott a szerkesztői feladatokról: “Most először nem tudtam semmit a versenyzőkről, így szűz füllel és szemmel hallgattam, illetve néztem az egyes produkciókat. Nagyon jó érzés volt rácsodálkozni a rengeteg különleges és tehetséges indulóra. “

Ördög Nóra azt is elárulta, hogy a zsűri és a versenyzők miatt is egy szó jellemzi igazán a 2012-es Csillag Születiket: az őrültség. A tehetségkutató showműsor ítészeiről pedig elmondta az őszinte véleményét. “Szerintem mindenki megtalálta a helyét és hozza a saját személyiségét. Ha bármit is gondolok egy versenyzőről, akkor azt furcsa mód Hernádi Judit rögtön ki is mondja a produkció értékelésénél, ami nagyon megdöbbentő volt számomra. Lia pedig szívből jóságos és figyelt a megérzéseire, nem mellesleg imádom a hangját. Puzsér Robi pedig kíméletlen, néha talán igazságtalan, de mindig őszinte.”

Lilu is megosztotta a Csak Csajok nézőivel, hogy mik az első benyomásai a zsűriről: “Puzsér Robi egyszerűen hihetetlen, megdöbbentően őszinte! Hajós András brilliáns, mint mindig, Hernádi Juditnak rendkívüli megérzései vannak, Lia pedig bájos és imádnivaló. Alapvetően mind a négy zsűritag nagyon érdekes karakter, együtt pedig rendkívül izgalmasak.”

A 2012-es Csillag Születik március 17-én 19 óra 30 perckor kezdődik, rögtön a Fókusz Plusz után.

2012. január 24., kedd

Csillag Születik 2012



Tavaly a Csillag Születik elképesztő sikereket ért el. 2011-ben a televíziós márkák versenyében az X-Faktor és a ValóVilág után a harmadik legnépszerűbb volt a kereskedelmi korcsoport körében. Így érthető, hogy sokan megirigyelték az elmúlt széria felfedezettjeitnek sikereit, legyőzték bátortalanságukat és jelentkeztek az idei Csillag Születikbe; méghozzá minden eddiginél többen.

Múlt héten több ezren érkeztek az RTL Klub székházába a Csillag Születik előválogatóira.

- Minden várakozásunkat felülmúlta a jelentkezők száma. Ez is bizonyítja, hogy mennyire sikeres ez a formátum. Már most rengeteg tehetséggel találkoztunk, így idén is olyan embereket és produkciókat tudunk bemutatni a Csillag Születikben, amelyeket a nézők eddig még nem láthattak. - nyilatkozta a műsor egyik főszerkesztője, Losonczi László. “A Csillag Születiket korábban azért találtuk ki, mert szerettük volna feléleszteni - modern változatban visszahozni a képernyőre - a Ki mit tudot. Idén rengeteg újdonsággal készülünk, hogy pontosan milyen változások lesznek, azt hamarosan bejelentjük a nagyközönség előtt is.” – tette hozzá a főszerkesztő.

Tavaly tavasszal hétről-hétre több millió nézőt ültetett le a képernyők elé a tehetségkutató műsor. A győztes, László Attila, valamint a döntősök, mint például Szabó Ádám harmonikás és az Appril Project is keresett előadókká váltak azóta.

Egy nagy változás már napvilágot látott a tehetségkutatóval kapcsolatosan, méghozzá a műsorvezetők személye. Ördög Nóra műsorvezető társa ezúttal Lilu lesz. Korábban egyébként még nem volt példa arra Magyarországon, hogy egy ekkora volumenű műsornak női műsorvezető párosa legyen. A zsűri személye azonban még nem publikus, ahogy az sem, mikor kerül pontosan képernyőre az ország egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsora. Egy azonban biztos, hogy a tehetség sokszínű, ahogyan ez tavasszal az RTL Klub Csillag Születik című műsorából is kiderül.