A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Heincz Gábor Biga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Heincz Gábor Biga. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 26., hétfő

Kiss Orsinak gyerekkoráról mesélt Heincz Gábor Biga

A 10. születésnap sorsfordító volt a zenész életében

A fél ország dúdolgatja nap, mint nap a Learning To Let Go című slágert. Heincz Gábor Bigát, a dal előadóját láthattuk már a Megasztárban és az Eurovíziós dalfesztiválon is, most gyerekkoráról, az első gitáros élményéről és új kislemezéről is mesélt Kiss Orsinak.


Heincz Gábort a legtöbben a tévéből ismerik, azt viszont valószínűleg kevesebben tudják, hogy rendszeresen fellép külföldön is. Zenélt többek között Mallorcán, Portugáliában, Norvégiában és Afrikában is. Emellett az itthoni munkáit sem hanyagolta el, együttműködött Dobrády Ákossal, Torres Danival, Gáspár Lacival és Varga Viktorral is, eurovíziós dala pedig az elmúlt év egyik legtöbbet játszott slágere volt. A zene és a gitár iránti szenvedélyét általános iskolás korától eredetezteti, amikor édesapja hazavitt egy gitárt.

„Élőben gitárt látni sokkoló, traumatikus élmény volt, mármint pozitív értelemben. Megláttam, és nem kaptam levegőt másfél percig.”
– nosztalgiázott Biga. „Apunak anno volt egy kollégája, hatalmas nagy hippi fazon volt, teljes Woodstock. Meglepetés gyanánt apa elhívta a 10. születésnapomra, amire még egy dalt is írt nekem. Ez nagyon meghatározó élmény volt számomra.” - emlékezett vissza az énekes a ClassFM Class40 című műsorában.

Elég sokat kellett várni az újabb szerzeményre, de ahogy Gábor elmondta, végül szép lassan összeállt a lemez, amelyen többek között a legfrissebb dal, az Easy Loving is hallható.

„Több dal is versenyben volt. Mindenképpen meg akartuk tartani a hangszerelés egyediségét, az akusztikus-modern stílust, ami már a Learning To Let Go-nál is megvolt. Végül az Easy Loving-re esett a választás, ami szerencsére pozitív visszajelzéseket kap”- árulta el az ismert előadó.

Kiss Orsinak a számhoz készülő videoklip forgatásáról is mesélt az énekes, amelyben több ismert színész is feltűnik majd.

„Sztoris klip, nagyon vicces és vagány. Az egészet egy nap alatt vettük föl, kivéve a biciklis jelenetemet.” A forgatásnak ez a része bizonyult a legkalandosabbnak, hiszen Gábor a budapesti forgalom közepén bicajozott. „Borzalmas nagy sor állt mögöttünk, miközben nekem mosolyogva kellett bicikliznem és közben énekelni”
- ecsetelte a történteket Gábor.

A Heincz Gáborral készült interjút és az énekes legújabb dalát hazánk mértékadó rádiójának Class40 című műsorában, vasárnap este hallhatják a rajongók.

2012. április 10., kedd

Heincz Gábor (Biga) önálló koncertje!


A klubéletben jártas zenekedvelők számára már régóta nem ismeretlen a Biga név, hiszen viselője, azaz Heincz Gábor rengeteg formációban előfordult már az évek során. Többek között pl. játszott Roy és Ádám, Dobrády Ákos, Varga Feri és Balássy Betty, Varga Viktor - és sokan mások - zenekarában és lemezein.

A nagyközönség számára az Eurovíziós Dalverseny magyar válogatója hozta meg neki az ismertséget, ahol "Learning to let go" című dala a legjobb 4 közé került. Bár a döntőbe nem ő jutott ki végül, a dalt a sarki fűszeres is fütyüli már, és a rádiók is imádják, az egyik legtöbbet játszott hazai dal manapság!

Sok-sok egyszálgitáros koncert után most Biga teljes zenekarral lép a budapesti közönség elé, mégpedig a Symbolban, 2012. április 20-án este 20.30-tól.

A zenekar tagjai:
BALOGH LACIKA (DOB)
BARANYI GERESZ (BASS)
MAGDA LAJOS (BILLENTYŰS HANGSZEREK-VOKÁL)
VERES MÓNIKA (VOKÁL)
KISS ENIKŐ (VOKÁL)

Valamint meglepetés-vendégek felbukkanása is várható!

A Symbol címe: Bécsi út 56., Budapest, 1036
Biga facebook-oldala: https://www.facebook.com/pages/Heincz-G%C3%A1bor-Biga-Official/162682530506850
Az esemény facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/330642586995610/

2012. január 30., hétfő

Compact Disco, Heincz Gábor Biga, Caramel és Tóth Gabi a döntőben!


Négy dal jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjébe a zsűri és a tévénézők döntése alapján. Az m1 a Dal című élő műsorsorozatának első elődöntőjében tíz dal versengett a továbbjutásért, a most döntőbe jutott négy dalhoz jövő szombaton csatlakozik még négy dal a második elődöntő mezőnyéből. Az idei eurovíziós versenydalt a Magyar Televízió és az MTVA nyílt pályázat és háromrészes élő showműsor-sorozat útján keresi, a döntő nyertese képviselheti Magyarországot a májusi 57. Eurovíziós Dalfesztiválon, Bakuban.

A Compact Disco, Heincz Gábor Biga és Caramel a zsűri döntése alapján jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjébe a január 28-ai első elődöntőből, míg Tóth Gabit a nézők szavazatai segítették a fináléba.

A háromrészes műsorsorozatot élőben sugározza az m1 és a Duna World csatorna. A Magyar Televízió és az MTVA közös pályázatára 202 pályázat érkezett, A Dal című magyar eurovíziós válogatóműsor két elődöntőjébe húszat válogattak be. Az elődöntőből a Wolf Kati, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és Rákay Philip alkotta szakmai zsűri három, a közönség egy produkciót juttat be a nyolcas döntőbe.

A közel százperces élő adásban a versenydalok mellett Bayer Friderika is színpadra lépett, aki Magyarország eddigi legsikeresebb eurovíziós dalát, a Kinek mondjam el vétkeimet? című Jeney-szerzeményt adta elő. Friderika 18 éve a negyedik helyezést érte el ezzel a számmal. A másik meglepetésprodukció a Volare volt Kolovratnik Krisztián és Fenyő Iván előadásában, a dal az 1958-as Eurovíziós Dalfesztiválon lett ismert.

A február 4-ei második elődöntőben Anti Fitness Club: Lesz, Ami Lesz, Gyurcsik Tibor: Mozi szélesvásznon, Fábián Juli & Zoohacker: Like A Child, Kiss Gina: Chasing Dream, Monsoon: Dance, Puskás Péter : Csillagok, Sophistic: Yeah OK!, Tolvai Renáta: Élek A Szemeidben, The Kiraly's: Untried és Veres MóNIKA: This Love című dala küzd meg a továbbjutásért.  (Fotók: MTVA: Zih Zsolt)