2012. január 30., hétfő

Compact Disco, Heincz Gábor Biga, Caramel és Tóth Gabi a döntőben!


Négy dal jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjébe a zsűri és a tévénézők döntése alapján. Az m1 a Dal című élő műsorsorozatának első elődöntőjében tíz dal versengett a továbbjutásért, a most döntőbe jutott négy dalhoz jövő szombaton csatlakozik még négy dal a második elődöntő mezőnyéből. Az idei eurovíziós versenydalt a Magyar Televízió és az MTVA nyílt pályázat és háromrészes élő showműsor-sorozat útján keresi, a döntő nyertese képviselheti Magyarországot a májusi 57. Eurovíziós Dalfesztiválon, Bakuban.

A Compact Disco, Heincz Gábor Biga és Caramel a zsűri döntése alapján jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjébe a január 28-ai első elődöntőből, míg Tóth Gabit a nézők szavazatai segítették a fináléba.

A háromrészes műsorsorozatot élőben sugározza az m1 és a Duna World csatorna. A Magyar Televízió és az MTVA közös pályázatára 202 pályázat érkezett, A Dal című magyar eurovíziós válogatóműsor két elődöntőjébe húszat válogattak be. Az elődöntőből a Wolf Kati, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és Rákay Philip alkotta szakmai zsűri három, a közönség egy produkciót juttat be a nyolcas döntőbe.

A közel százperces élő adásban a versenydalok mellett Bayer Friderika is színpadra lépett, aki Magyarország eddigi legsikeresebb eurovíziós dalát, a Kinek mondjam el vétkeimet? című Jeney-szerzeményt adta elő. Friderika 18 éve a negyedik helyezést érte el ezzel a számmal. A másik meglepetésprodukció a Volare volt Kolovratnik Krisztián és Fenyő Iván előadásában, a dal az 1958-as Eurovíziós Dalfesztiválon lett ismert.

A február 4-ei második elődöntőben Anti Fitness Club: Lesz, Ami Lesz, Gyurcsik Tibor: Mozi szélesvásznon, Fábián Juli & Zoohacker: Like A Child, Kiss Gina: Chasing Dream, Monsoon: Dance, Puskás Péter : Csillagok, Sophistic: Yeah OK!, Tolvai Renáta: Élek A Szemeidben, The Kiraly's: Untried és Veres MóNIKA: This Love című dala küzd meg a továbbjutásért.  (Fotók: MTVA: Zih Zsolt)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése