2012. június 7., csütörtök

Nagy Adri legbensőbb vallomása!

Nagy Adri a Megasztár versenyzője, élete legnehezebb feladatán van túl, hogy végre megnyíljon és kitárja a lelkét a világ elé. Legújabb videóklipjében, melynek címe Rohanó szerelem legféltettebb titkaiba enged bepillantást. A klipben eddig még soha nem látott gyermekkori felvételek, valamint sokat sejtető csodás ruhaköltemények is helyet kaptak.
Nagy Adri vadonatúj „Rohanó szerelem” című számához egy igazán letisztult, egyszerű image klipet képzelt el a rendező, Gráf Péter. A klip célja, hogy Adrit minél közelebb hozzák a nézőhöz, kitárja a lelkét és beengedje világába a közönséget. Szeretnék, ha nem a szexi, dögös énekesnőt látnák benne, hanem azt a tiszta, természetes szépséget, amely benne lakozik. Ehhez több olyan jelenetet kreáltak, melyben Adri a középpontban van és végig kapcsolatban marad a nézővel. Az egyik jelenetben gyermekkori fotóit és videóit vetítik a ruhájára, valamint a stúdióban felépített lakásának bútoraira. Egy másik színben Adri félig a víz alól énekli meg a legbensőbb érzéseit, ezzel is szimbolizálva azt a lelkiállapotot, amin nehezen ugyan, de túltette magát.

„A tehetségkutató számomra egy igazi önismereti tréning volt. Rengeteg dolgot megtanultam magamról és azt gondolom, ma már felszabadultabban állok a színpadra. Imádtam a verseny minden pillanatát és hálás vagyok az ott szerzett tapasztalatokért. Nemcsak magabiztosságot kaptam, hanem új barátokra és egy igazi társra is leltem, Bozont személyében. Remélem, hogy az új, nyitottabb út, melyen elindultam, sikeres lesz. A szívem és a lelkem tárom a nézők elé az új klipemben és nagyon szeretném, ha a dalt sokan szeretnék, mert úgy érzem, most lettem igazán önmagam.” - mesélte Adri lelkesen

A Rohanó szerelem június közepétől látható és hallható a hazai zenecsatornákon és rádiókban.





2012. június 6., szerda

Young G zenével és kávéval, Istenes Bence grillpartival várja barátait a nyáron

Szívük szerint rövidebb időre látnák vendégül rokonaikat a fiatalok - derül ki a NESCAFÉ legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amelynek középpontjában a vendégfogadás állt. Young G és Istenes Bence is úgy látja, bár szívesen találkoznak rokonaikkal, barátaikat mégis gyakrabban és hosszabb időre látják általában vendégül.

A NESCAFÉ friss kutatása arra derített fényt, hogy a magyar fiatalok több alkalommal és hosszabb időtartamra találkoznak barátaikkal, mint családtagjaikkal. Míg a 18-25 év közöttiek vendégeinek csak 48%-át teszik ki a családtagok, addig ez a szám a kor előrehaladásával fokozatosan növekszik. A kutatásból az is kiderül, hogy a látogatások valós időtartamától sok esetben eltér a megkérdezettek által optimálisnak tartott időtartam. Ennek legérdekesebb aspektusa, hogy a fiatalok szívük szerint rövidebb időre találkoznának rokonaikkal, barátaikat viszont hosszabb időre szeretnék vendégül látni.

A kutatás kapcsán megkérdeztünk fiatal magyar celebeket is arról, hogy az ő életükben hogyan alakul a vendégvárás. Young G szerint a fiatalok valóban a barátaikkal találkoznak gyakrabban az otthonukban: „A családi látogatások szerepe az utóbbi időben értékelődött fel számomra, a szüleim válásával ma már dupla annyi találkozót szervezünk, de még így is a barátaim látogatnak meg gyakrabban. A szüleimmel a nagyobb ünnepekkor mindig találkozunk, de a nagymamámat például nagyon ritkán látom, mert vidéken él” – mondta Young G. Az énekes azt is elmondta, hogy anyukája csodásan főz, így általában a családi esemény középpontjában az evés, a baráti találkozások alkalmával pedig a beszélgetés és a közös zenélés a leggyakoribb időtöltés:”Az evés mellett egyébként a kávé is fontos helyet foglal el a vendéglátás során az életemben, ha pedig én megyek vendégségbe, soha nem tudok ellenállni egy jó tejeskávénak.”

Nincs ezzel másképpen Istenes Bence sem, aki mostanában grillpartira hívja barátait: „A napokban vettem egy grillsütőt, mert itt a jó idő és egyre többször lehet kerti programot szervezni, általában a barátaimmal sütögetünk. A családi ebédeket is imádom és egyébként minden családi programot, mert nagyon laza szüleim vannak és lehet velük hülyéskedni. Egyik kedvenc időtöltésem a közös foci apukámmal és a tesómmal” – mesélte Bence a kutatás kapcsán.



2012. június 5., kedd

Gigi apjára bízza a nyereményautót


Radics Gigi átvette első Megasztár-nyereményét. A 15 éves énekesnő autóját néhány évig még biztosan édesapja, Radics Tamás vezeti majd.

Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között vehette át nyereményautója kulcsait az E.ON képviselőjétől a Megasztár 2012-es győztese, Radics Gigi. A salgótarjáni énekesnő megilletődve állt az Opel Ampera mellett, majd villámgyorsan bepattant a kormány mögé és boldogan pózolt a fotósok hadának. Bár remekül érezte magát a vezetőülésen, az autót egy darabig biztosan nem fogja vezetni.
- Mivel még csak 15 éves vagyok, nincs jogosítványom, ezért édesapám lesz majd a „sofőröm” – mesélte Gigi, majd lelkesen átült az anyósülésre, hogy apjával együtt kipróbálhassa a kocsit.
- Még soha nem vezettem elektromos autót, hihetetlenül csendes, nagyon jól megy, igazi élmény ez nekem – mondta el Gigi édesapja, aki bármikor áll lánya rendelkezésére, hogy elszállítsa a fellépéseinek helyszínére.

Programajánló: Agent Fresco (ISL), Haelo (H)

Björk nagy áttörtése óta az izlandi zenekarokkal szinte gejzírt lehet rekeszteni. Nem elég, hogy pop és alternatív zenében hatalmas sikereket érnek el (Sigur Rós, Múm, Of Monsters And Men, Emiliana Torrini, Sin Fang, stb), de néhány éve az izlandi rockzene is megjelent a zenei palettán. Ennek a szcénának a legjelesebb képviselője az alig néhány éve alakult Agent Fresco, mely zenéjében ötvözi a a Rage Against the Machine, a System of a Down és a Queen Of The Stone Age legjobb pillanatait.

Az Agent Fresco 2008-ban alakult Reykjavik-ban azzal a céllal, hogy zenéjükkel áthidalják a jazz, a pop, a rock és a hardcore műfajait. Első EP-jük kiadása után 2009-ben a Legjobb új zenekar címet nyerték a legfontosabb izlandi zenei díjátadón, az Icelandic Music Award-on.

2010 novembereben adták ki első, 17 dalt tartalmazó A Long Time Listening című albumukat. Az érzékeny dalszövegek, az agresszív gitárhangzás és a furcsa dobtémak elegye kiérdemelte a Kerrang! magazin legmagasabb értekelését (KKKKK). A sajtó elismerése mellett begyűjtötték a Kraumur Award-ot és a Nordic Music Prize-t, valamint hetekig tanyáztak a legfontosabb izlandi zenéket összegyűjtő zenei site, a Gogoyoko letöltési listájának első helyén.
A banda az utóbbi években végigturnézta egész Európát, Budapestre pedig 2012. június 10-én, a Soundkitchen meghívására érkeznek.

Az izlandi csapat előtt a magyar Haelo melegíti be a közönséget.

A HAELO a progresszív metál egyik hazai úttörője, a miskolci After-All zenekar utódjaként alakult meg. Több tagcsere után a jelenlegi felállás 2007 márciusában állt össze: miskolci, váci és budapesti tagokból.

A Something to show címet viselő 4 számos maxi a nyomtatott- és az internetes sajtóban is komoly visszhangot és számos elismerést kapott. Ez a kislemez erős alapot jelentett a további munkához és sorra születtek az újabbnál újabb Haelo dalok, melyekben a modern metál és a progresszív rock elemei alkotnak a dallamosan karcos énektémákkal egy sajátos, „Haelo-s” egyveleget.

A dalszerzési folyamatot rendszeres koncertezéssel meg-megszakítva a zenekar eljutott az ország legjobb klubjaiba és fesztiváljaira, de akadtak külföldi fellépések is (Németország, Ausztria, Szlovákia).
A Zenekar életében az eddigi legfontosabb koncert a 2010 márciusában megrendezett müncheni fellépés volt, ahol a magyar csapat a példaképként tisztelt – és nem mellesleg világhírű – Karnivool vendégeként léphetett színpadra. Az ausztrál sztárzenekarral közös koncert további inspirációt és lelkesedést adott a Haelo-s fiúknak.

A folyamatos és kitartó munka eredményeként 2011 nyarára összeállt a lemezanyag, amivel a zenekar végre stúdióba vonulhatott. A szigorú szelektálást követően a 11 legerősebb dal kapott helyet a bemutatkozó albumon, mely az Ageusia címet kapta. A felvételek Vácott, a zenekar saját házi stúdiójában illetve a törökbálinti SuperSize Recording-ban készültek, végleges formájukat pedig a szakma nagy ásza, Varga „Pici” Zoltán keze alatt nyerték el. Az Ageusia kizárólag digitális formátumban kapható pl. az iTunes-on és a Muzzián!

Akvárium Klub június 10. (vasárnap) 21:00
Belépő: 800 Ft

Új album: Usher Looking 4 Myself



A hétszeres Grammy-díjas Usher új albuma „Looking 4 Myself” címmel
jelenik meg a Sony Music/RCA Records gondozásában június 11-én

A 7-szeres Grammy-díjas Usher „Looking 4 Myself” címmel jelenteti meg várva várt új albumát június 11-én a Sony Music/RCA Records gondozásában. Hetedik stúdióalbuma, a „Looking 4 Myself” standard és deluxe változatban is elérhető lesz.

Usher fantasztikus első nemzetközi kislemeze, a "Scream" (http://www.youtube.com/watch?v=KpsUsP2lIzU), mely április végén mutatkozott be világszerte, máris számos országban kiemelt rotációban pörög a rádiókban. A dalt Max Martin, Shellback, Savan Kotecha, és maga Usher Raymond írta, a produceri feladatokat Max Martin & Shellback végezte.

Usher a „Looking 4 Myself” című vadonatúj albumát többek között olyan nr. 1 együttműködőkkel készítette, mint Salaam Remi, Diplo, Rico Love, Jim Jonsin és Max Martin.

A „Looking 4 Myself” című korong Usher két multi-platina #1 együttműködését követi: a David Guettával közösen készített „Without You” című sláger a Pop slágerlistákat, míg a Romeo Santos közreműködésével készült „Promise” című nóta a Latin slágerlistákat vezette.

Online teljes album premier az iTunes-on: http://bit.ly/usherstream

Élő koncertközvetítés hétfőn este 22 órakor Londonból a VEVO-n: http://www.youtube.com/watch?v=OCzEAz4s6zA

Sting: Back To Bass

Back To Bass, azaz Vissza a basszusgitárhoz Sting jelenlegi turnéjának elnevezése, s nem véletlenül. Szóló pályafutásának 25. évfordulója kapcsán zajló koncertsorozat nézői vérbeli rock bulit láthatnak, Budapesten június 26-án az Arénában.



A produkciónak 21 magyar technikus segít a koncert napján az építésben. 8 kamion és 2 busz szállítja a közel 300 négyzetméteres színpadot és a technikai felszerelést. A turné 35 fős saját stábbal rendelkezik, amelynek a nagyrésze technikai szakember, azonban saját szakács is utazik velük.

Stingnek nincsenek extra kívánságai, csupán egy kényelmesen berendezett öltözőt kért kanapéval, állólámpával és zöld növényekkel valamint internet kapcsolattal.
Étkezés és alapanyagok terén sem válogatnak, kizárólag friss gyümölcsöket és minőségi vörösborokat kértek előre, illetve Sting öltözőjébe szobahőmérsékletű ásványvíz mellett gyömbért és citromot is be kell majd készíteni.

Minden helyszínen a koncert előtti délutánon próbát tartanak, ahol egyrészt megpróbálják a lehető legjobb hanzást beállítani az adott teremre, illetve Sting és az 5 fős kísérőzenekara gyakran újabb ötleteket is kipróbál az előadásokra.

Nincs előzenekar, 8 óra magasságában színpadra lép Sting és több mint 2 órás koncertet ad. Olyan szóló slágerei mellett, mint az All This Time, Shape Of My Heart, We’ll Be Together, Desert Rose, Englishman In New York vagy a Fragile az este folyamán a legnagyobb Police slágerek is felcsendülnek, így az Every Little Thing She Does is Magic, Every Breath You Take, Roxanne vagy aNext To You is a koncertek részét képezik.

Június 26-án este Sting minden magyar rajongóját várja a Budapest Arénába!



Jegyek limitált számban még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Baricz Gergő új dala!

Új, saját dallal jelentkezik az X-Faktor 2011 dobogósa, Baricz Gergő!

A Baby-Bebogyót a rajongóknak biztosan nem kell bemutatni, hiszen a dal demóváltozata már régóta meghallgatható az egyik népszerű online zenemegosztón, és azok is találkozhattak vele, akik ellátogattak Gergő fellépéseire, nemrég azonban elkészült a stúdióváltozat is!

“A Baby-Bebogyót nem kell túlságosan komolyan venni, ez csak egy pimasz dal, ami csupán azért született, hogy jókedvre derítsen. Amúgy megjegyezném: minden tiszteletem a méheké!” – Baricz Gergő

Közreműködők:
Baricz Gergő: ének, akusztikus gitár
Bagossy László: basszusgitár, háttérvokál
Szarvas Árpád: gitár, ütős hangszerek
Kovácsovics Dávid: szájharmonika
Bartis Szilárd: dob

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=JCSgVeZzqlw

2012. június 4., hétfő

Simple Plan a VOLT-on!

A kanadai Simple Plan rajongói világszerte rendkívül fanatikusok. A hazai fanoknak saját honlapja is van, ahol a szupercsapat minden megnyilvánulását figyelemmel kísérik és nyomon követik. Több ezer magyar rajongó legnagyobb örömére június 28-án a VOLT Nagyszínpadán fellép a Simple Plan.

Ahhoz, hogy erre a bulira mindenki fel tudjon készülni, elengedhetetlen a Summer Paradise című új dal, melyben a zenekart a jelenleg ismét a csúcson szárnyaló Sean Paul segíti közreműködőként.

Igazi nyári sláger!
http://www.youtube.com/watch?v=qjHlgrGsLWQ&ob

JOSS STONE: THE SOUL SESSIONS VOLUME 2’

A Grammy és Brit Award-díjas Joss Stone kiadója, a ‘Stone’d Records’ összefogott az S-Curve Records-szal az énekesnő új albuma, a “The Soul Sessions Volume 2" kiadására. A Warner Music által terjesztett lemez a több, mint 5 millió példányban elkelt debütáló album, a “The Soul Sessions” utóda - 10 évvel a lemez megjelenése után.

Az album producerei ugyanúgy a Miami-i soul énekes, Betty Wright és az S-Curve Records ügyvezetője, Steve Greenberg voltak, mint a bemutatkozó albumé. A lemez felvételei New York-ban és Nashville-ben készültek olyan vendégművészek közreműködésével, mint pl. Ernie Isley és természetesen Betty Wright. Az eredmény, a ‘The Soul Sessions Volume 2’ egy soul-gyöngyszemekből álló gyűjtemény, mely egy fiatal nőt mutat be, hangereje teljében.

Stone így kommenteli a megjelenést: “Nagyon élveztem a felvételi munkákat, és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Annak is örülök, hogy újra Steve-vel és az S-Curve csapattal dolgozhattam. Csomó nagyszerű dal van a lemezen, amiket fantasztikus társakkal rögzíthettem! Remélem, a közönségnek is fog tetszeni.”

A lemezen többek között megtalálható a ‘(For God’s Sake) Give More Power To The People’, a ‘The Love We Had’, és a ‘The High Road’ feldolgozása. Az első kislemez, a ‘While You’re Out Looking For Sugar’, az album megjelenésével egyidőben kerül a rádiókba.

Szombati díjeső

Bravo Idol: Ákos

Az év együttese: Children of Distance

Az év énekesnője: Tóth Gabi

Az év felfedezettje: Apolló23

Az év dala: Anti Fitness cClub
Gratulálunk a BRAVO OTTO 2012 nyerteseinek!