2012. június 7., csütörtök

Nagy Adri legbensőbb vallomása!

Nagy Adri a Megasztár versenyzője, élete legnehezebb feladatán van túl, hogy végre megnyíljon és kitárja a lelkét a világ elé. Legújabb videóklipjében, melynek címe Rohanó szerelem legféltettebb titkaiba enged bepillantást. A klipben eddig még soha nem látott gyermekkori felvételek, valamint sokat sejtető csodás ruhaköltemények is helyet kaptak.
Nagy Adri vadonatúj „Rohanó szerelem” című számához egy igazán letisztult, egyszerű image klipet képzelt el a rendező, Gráf Péter. A klip célja, hogy Adrit minél közelebb hozzák a nézőhöz, kitárja a lelkét és beengedje világába a közönséget. Szeretnék, ha nem a szexi, dögös énekesnőt látnák benne, hanem azt a tiszta, természetes szépséget, amely benne lakozik. Ehhez több olyan jelenetet kreáltak, melyben Adri a középpontban van és végig kapcsolatban marad a nézővel. Az egyik jelenetben gyermekkori fotóit és videóit vetítik a ruhájára, valamint a stúdióban felépített lakásának bútoraira. Egy másik színben Adri félig a víz alól énekli meg a legbensőbb érzéseit, ezzel is szimbolizálva azt a lelkiállapotot, amin nehezen ugyan, de túltette magát.

„A tehetségkutató számomra egy igazi önismereti tréning volt. Rengeteg dolgot megtanultam magamról és azt gondolom, ma már felszabadultabban állok a színpadra. Imádtam a verseny minden pillanatát és hálás vagyok az ott szerzett tapasztalatokért. Nemcsak magabiztosságot kaptam, hanem új barátokra és egy igazi társra is leltem, Bozont személyében. Remélem, hogy az új, nyitottabb út, melyen elindultam, sikeres lesz. A szívem és a lelkem tárom a nézők elé az új klipemben és nagyon szeretném, ha a dalt sokan szeretnék, mert úgy érzem, most lettem igazán önmagam.” - mesélte Adri lelkesen

A Rohanó szerelem június közepétől látható és hallható a hazai zenecsatornákon és rádiókban.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése