A Belmondo zenekar július 5-én este 8-tól pótolja be májusban elmaradt koncertjét a Zöld Pardonban. Czutor Zoli és zenésztársai az idei első, önálló budapesti szabadtéri koncertjükön a „Belmondo Torkos Csütörtök” jegyében várják a közönséget…. Fesztiválhangulatú, táncos buliba várja rajongóit a Belmondo július 5-én, csütörtökön 20 órától a budapesti Zöld Pardonban. A zenekar május elején koncertezett volna a szabadtéri szórakozóhelyen, de akkor engedélyezési problémák miatt meghiúsult a fellépés. A Zöld Pardon azóta viszont teljes egészében megnyitott, így minden adott ahhoz, hogy a rajongók a fővárosban táncolhassanak a Belmondo slágereire.
- Torkos Csütörtöknek neveztük el ez a koncertünket, de hogy ez pontosan mit takar, azt csak azok tudják meg, akik eljönnek a buliba. A koncerten játszani fogjuk a tavaly novemberben megjelent, Mikor című nagylemezünk dalait és a korábbi albumaink közkedvelt számait is, amelyekkel a legfontosabb nyári fesztiválokon szerepelünk. A múlt héten a soproni VOLT-on koncerteztünk, most szombaton, vagyis július 7-én pedig a velencei EFOTT közönségének játszunk. A kettő között csütörtökön a Zöld Pardonba visszük a fesztiválhangulatot azoknak a budapestieknek a kedvéért, akik idén nem jutottak el egyik rendezvényre sem – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere.
A zenekar július 14-én a szentgotthárdi Hopplá Fesztiválon, majd augusztus 5-én és 8-án a Sziget Fesztiválon lép fel. A koncertezés közben a Belmondo arra is szakít időt, hogy új videóklipet forgasson a Mikor című lemez egyik új közönségkedvencéhez, a Gyereknek maradni című dalhoz.
„A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.” (Willie Dixon)
Vajon kitől leste el Jimi Hendrix a foggal gitározás technikáját? Honnét kapta nevét a Rolling Stones? Melyek voltak azok a zenék, amelyek anno inspirálták a rockzene ma már legendává vált úttörőit, köztük a Led Zeppelint, a Black Sabbath-ot vagy éppen Eric Claptont? A választ az Egyesült Államok füstös bárjaiban kell keresnünk a 20. század közepén: itt találjuk meg azokat a Rhythm & Blues előadókat, akik máig hatást gyakorolnak az általunk ismert rockzenére – ám ennek ellenére sokan már nem is ismerik őket. Géczi László most megjelent, Nyitott Blues című könyve az ő életművüket foglalja össze.
Bár a rockzene az önkifejezés egyik legfiatalabb, alig néhány évtizedes történetre visszatekintő típusa, ez a szövevényes, számos különböző szálon és helyszínen futó történet közelisége ellenére is sokszor a homályba vész. A műfaj sok esetben még ma is aktív úttörői – így például a Rolling Stones, a Black Sabbath vagy éppen a Led Zeppelin - még mindig jól ismertek, sőt hatalmas tisztelet övezi őket, azt azonban már kevesebben tudják, hogy ki volt például Mick Jagger, Eric Clapton vagy Jimi Hendrix személyes kedvence, és kik voltak azok az előadók, akik a rockzene atyjait inspirálták.
Róluk, vagyis a Blues és Rhythm & Blues hőseiről szól Géczi László most megjelent könyve, mely a legfontosabb előadók életrajzait gyűjti össze, és tényszerű adatokon kívül számtalan színes információval és személyes élménnyel ismerteti meg az olvasót. A fiatalabbaknak például érdekes új információ lehet, hogy Mick Jaggerék az 1913-ban született, és a chicagói blues atyjának számító Muddy Waters Rollin' Stone című 1950-es dalából kölcsönözték a saját bandájuk nevét. Az is kiderül, hogy a foggal gitározást ugyan Jimi Hendrix tette világhírűvé, ám a trükköt nem ő találta ki, hanem egy bizonyos T-Bone Walker nevű, 1910-ben született blues gitárostól leste el. T Bone Walker nemcsak Hendrix egyik gyermekkori példaképe volt, hanem a világ egyik legjobb gitárosa, egyben egy igazi forradalmi előadó: az első blues zenész, aki elektromos gitárt használt dalai előadásakor, s ezzel a mára hatalmas népszerűségre szert tett hangszer egyik úttörő használója.
Az olvasmányos stílusban megírt életrajzok segítségével megismerhetjük a korai idők legfontosabb amerikai előadóit (Muddy Waters, Sonny Boy Williamson, Howlin' Wolf, Otis Spann, B.B. King...), majd a tanítványok kerülnek sorra, amelyek többsége Nagy-Britanniából indult világhódító útjára a hatvanas években: az Animals, a Yardbirds, a Them, a Pretty Things, a Rolling Stones, a Ten Years After, Gary Moore és a Colosseum tartozik ide többek között.
Végül megismerhetjük a nagy „Brit Invázió” visszacsatolásaként elinduló amerikai előadók, vagyis az Allman Brothers Band, Johnny Winter, a Mountain, és Stevie Ray Vaughan pályafutását is. Természetesen nem maradnak ki a korszak olyan meghatározói alkotói sem, mint Jimi Hendrix és Janis Joplin. A több mint 40 életrajzot tartalmazó kötet digitális és nyomtatott formában is elérhető: megvásárolhatjuk az alábbi weboldalon: http://konyvaruhaz.info/products-page/geczi-laszlo/nyitott-blues .
Bár a rockzene az önkifejezés egyik legfiatalabb, alig néhány évtizedes történetre visszatekintő típusa, ez a szövevényes, számos különböző szálon és helyszínen futó történet közelisége ellenére is sokszor a homályba vész. A műfaj sok esetben még ma is aktív úttörői – így például a Rolling Stones, a Black Sabbath vagy éppen a Led Zeppelin - még mindig jól ismertek, sőt hatalmas tisztelet övezi őket, azt azonban már kevesebben tudják, hogy ki volt például Mick Jagger, Eric Clapton vagy Jimi Hendrix személyes kedvence, és kik voltak azok az előadók, akik a rockzene atyjait inspirálták.
Róluk, vagyis a Blues és Rhythm & Blues hőseiről szól Géczi László most megjelent könyve, mely a legfontosabb előadók életrajzait gyűjti össze, és tényszerű adatokon kívül számtalan színes információval és személyes élménnyel ismerteti meg az olvasót. A fiatalabbaknak például érdekes új információ lehet, hogy Mick Jaggerék az 1913-ban született, és a chicagói blues atyjának számító Muddy Waters Rollin' Stone című 1950-es dalából kölcsönözték a saját bandájuk nevét. Az is kiderül, hogy a foggal gitározást ugyan Jimi Hendrix tette világhírűvé, ám a trükköt nem ő találta ki, hanem egy bizonyos T-Bone Walker nevű, 1910-ben született blues gitárostól leste el. T Bone Walker nemcsak Hendrix egyik gyermekkori példaképe volt, hanem a világ egyik legjobb gitárosa, egyben egy igazi forradalmi előadó: az első blues zenész, aki elektromos gitárt használt dalai előadásakor, s ezzel a mára hatalmas népszerűségre szert tett hangszer egyik úttörő használója.
Az olvasmányos stílusban megírt életrajzok segítségével megismerhetjük a korai idők legfontosabb amerikai előadóit (Muddy Waters, Sonny Boy Williamson, Howlin' Wolf, Otis Spann, B.B. King...), majd a tanítványok kerülnek sorra, amelyek többsége Nagy-Britanniából indult világhódító útjára a hatvanas években: az Animals, a Yardbirds, a Them, a Pretty Things, a Rolling Stones, a Ten Years After, Gary Moore és a Colosseum tartozik ide többek között.
A Grammy-díjas Chris Brown következő, várva várt albumát július 2-án jelentte meg "Fortune" címmel. A korongból standard és deluxe változat is készült, utóbbit bónusz dalok és különleges lentikuláris borító teszik egyedivé. Az albumon közreműködik többek közt Big Sean, Wiz Khalifa, Nas, Kevin McCall, Sabrina Antoinette és Sevyn. Brown co-producere is volt 3 dalnak, és olyan top producereket vonultat fel, mint a The Underdogs és Fuego, Polow Da Don, a The Runners, Benny és Alle Benassi, Free School, Danja, William Orbit és sokan mások. A "FORTUNE" már megrendelhető a ChrisBrownWorld.com-on, a http://www.myplaydirect.com/chris-brown/ linken és a Shopline.hu-n is, illetve letölthető az iTunes-ról.
A "Fortune" című lemez július 2-i megjelenéséig Chris "Turn Up The Music" című dala tartotta lázban a világot, melynek szerzője és producere a The Underdogs és Fuego. A Billboard által "energikus pop bomba"-ként aposztrofált "Turn Up The Music" a Billboard Hot 100-as lista 10. pozíciójában debütált. A Brown rendezésében készült videó (http://www.youtube.com/watch?v=eQWG8BVeryU) a VEVO legelső pozíciójában debütált, a megjelenés első hetében több mint 8 milliószor tekintették meg.
Az album jelenlegi, második kislemezdala a Benny Benassival készített „Don’t Wake Me Up” (videoklip:http://www.youtube.com/watch?v=QOowQeKyNkQ), mely hasonló sikerekre számíthat, mint előző albumán szerepelt közös felvételük, a „Beautiful People”.
A három leányzóból - Karis, Courtney és Alex - álló brit csapat bemutatkozó dala, a Love Me az elmúlt hónapokban a magyar közönség fülébe is szép lassan bemászott. Az új dal, a Black Heart pedig egy elképesztően kellemes soul-retropop felvétel teljesen modern hangzással, és persze a három lány kirobbanó energiájával.
Adri, akinek a nevéhez többek között a Szinglik éjszakája című sláger fűződik, a Megasztár óta Nagy Adri, hiszen a közönség a műsornak köszönhetően még szélesebb körben ismerte meg teljes nevén. Most egyik saját dalát - mely az Eltűnnék veled című debütáló lemezén szerepel - dolgozta át, és a felvételhez videó is készült. Az énekesnő a tehetségkutató óta nagyobb népszerűségnek örvend, mint valaha, és a szerelem is rátalált, Nagy Kristóf Bozont személyében.
Megérkezett a raggae-rapper, MC Pita Ramos új dala. A felvétel igazán nyárias, és a videó is nagyon aranyos lett - Pita a klipben egy jószívű, ám de peches alakot alakít. A szöveget természetesen ezúttal is a rapper írta.
"Ez a nyár most tényleg más lesz!" - mi is reméljük! :)
Féktelen nyári humorhét a DumaFüred fesztivál keretein belül Stand-up comedy, tehetségkutató estek, vendégprodukciók és számtalan koncert. Ezek várják a nevetni vágyókat a Dumaszínház jóvoltából rendezett balatonfüredi nyári humorfiesztán. Július 27-én veszi kezdetét a tíznapos jókedv, ahol a poén nagymesterei gondoskodnak a felhőtlen fesztiválhangulatról a SunCity-ben.
Nagyvázsonyból Balatonfüredre költözik a Dumaszínház nyári fesztiválja, amely szélesebb programkínálattal és egyedi produkciókkal bővül. Idén első alkalommal szervezik meg az Allstars estet, ahol a hazai stand-up legjobbjai lépnek a színpadra, illetve a hazai stand-up humor három generációját egyesítő Fábry-Hajós-Sándor György est is igazi unikum. A SunCity területén egy 800 fős sátor, egy 200 fős klub és egy nagyszínpad várja a vendégeket. A stand-up comedy már jól ismert kedvencei mellett lesz tehetségkutató és az idei év legígéretesebb tehetségei is saját műsort kapnak. Emellett olyan zenekarok koncerteznek, mint a Magashegyi Underground, a Heaven Street Seven, a Belga, a Budapest Bár, vagy a zenés humorcsemegének számító Dumakoncert. Ráadásként olyan rendkívüli produkciók is fűszerezik majd a DumaFüred mindennapjait, mint a L’art pour l’art társulat előadása, a Rádiókabaré felvétele, vagy a Szomszédnéni odaát van című előadás.
A Dumaszínház fanatikusainak szinte kötelező jellegű a füredi humor-nyaralás, amelyre az egész hetes bérletet, vagy jegyeket pár kattintással megvásárolhatják a www.dumaszinhaz.hu oldalon, vagy a JegyPont hálózatában (http://www.jegy.hu/partners.php. Internetkapcsolat hiányában telefonon (a +3630/680-5263-as számon) is beszerezhetőek a jegyek. Aki az utolsó percekben döntene a balatonfüredi kikapcsolódás mellett, annak a helyszínen is lesz még alkalma belépőhöz jutni. Extra ajánlatként pedig fesztiválbérlet, hétvégi, valamint napijegyek is rendelkezésre állnak a minőségi szórakozásra vágyó érdeklődőknek..
Megjelent a Linkin Park vadonatúj, ötödik stúdióalbuma "LIVING THINGS" címmel. A Chester Bennington, Rob Bourdon, Brad Delson, Dave 'Phoenix' Farrell, Joe Hahn és Mike Shinoda alkotta zenekar új korongjának első, "Burn It Down" című kislemezdalához készült videoklip.
Az új Linkin Park-lemez producerei Rick Rubin (Adele, Metallica) és a csapat vokalistája, multi-hangszerese, Mike Shinoda voltak - csakúgy, mint a legutóbbi két Linkin Park-album esetében. A Rolling Stone magazin szerint: "Az anyag a csapat 2000-es debütáló albuma óta a legerősebb."
A zenekar azzal magyarázza a lemez címét, hogy a dalok szövege igen személyesre sikerült. "Nem döntöttük el, hogy egy bensőséges lemezt akarunk írni" - mondja Mike Shinoda. "Egyszerűen csak leültünk, és ezek a témák jöttek ki belőlünk. Az előző korongjainkon inkább globális és szociális problémákkal foglalkoztunk, ezen az albumon pedig személyesebb témákkerültek előtérbe."
A zenekarvezető még azt is hozzátette, hogy az új anyag azokra az időkre emlékezteti őt, amikor a bandát még Hybrid Theory-nek, azaz hibrid elméletnek hívták. Azért is volt ez a csapat neve anno, mert ez a kifejezés írta le legjobban azt a zenét, amit játszanak. Ezúttal is rengeteg stílus hatott a zenekarra a dalszerzés során, ezt kovácsolták a tagok egy egységes Linkin Park hangzássá.
A LINKIN PARK ZENÉS ELŐZETESE AZ ABRAHAM LINCOLN, A VÁMPÍRVADÁSZHOZ
A Twentieth Century Fox stúdió hamarosan mozikba kerülő, különleges akció/kaland/fantasy-filmje, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász (16) (Abraham Lincoln, Vampire Hunter, hazai bemutató: augusztus 9.) méltó kíséretet kap. Timur Bekmambetov rendező összefogott a sokszorosan platinalemezes Linkin Parkkal, hogy az alternatív rockbanda új száma is az USA történelmének egyik legnagyobb alakja, Abraham Lincoln vámpírok elleni harcára emlékeztessen.
Bekmambetov a banda hamarosan megjelenő LIVING THINGS című albumáról választotta ki a POWERLESS című számot, és saját maga forgatott egy berlini koncerten, hogy a felvételeket összevághassa a film részleteivel. A szám az Abraham Lincoln, a vámpírvadász végén is felhangzik majd.
– A Linkin Park tagjai fantasztikus zenészek, akik sok műfaj vegyítéséből hozták létre a saját, csak rájuk jellemző hangot – magyarázta döntését a rendező, aki az Éjszakai őrség-gel robbant be a világ filmes élvonalába, és a Wanted-dal erősítette meg pozícióját. – Úgy éreztem, nagyon illenek a mi különleges filmünkhöz. – Megnéztük a filmet és nagyon bejött – tette hozzá Joe Hahn, a Linkin Park tagja. – Úgy gondoltuk, a mi számunk és ez az őrült, látványos film jól kiegészítik egymást. Az külön öröm volt, hogy Timur eljött Berlinbe, és filmezett a koncertünkön.
A film, amely leleplezi Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. – és talán legismertebb – elnöke titkos, másik életét, augusztus 9-én kerül a magyar mozikba. (Forrás: IC Press)
A Muse vadonatúj dala, a Survival lesz a 2012-es londoni olimpai játékok hivatalos dala!
A Survival az összes London 2012-es sporteseményen hallható lesz, az Olimpia teljes ideje alatt – többek között a versenyzők bevonulásánál és az éremátadó ceremónia közben is.
Múlt szerdán Londonban az olimpiai sajtótájékoztatón ismertették a „Rock The Games” című zenei programot, élén a Survival-lel, így a konferencián az zenekar is részt vett.
Itt az énekes Matt Bellamy elmondta: „Óriási megtiszteltetés, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok során ekkora szerepet kapott a dalunk. Amikor írtam, a versenyekre gondoltam, kifejezve az elhivatottságot és a győzelemre való törekvést.”
A Muse zenekart Matt Bellamy, Dominic Howard és Chris Wolstenholme alkotják. 1994-es megalakulásuk óta öt stúdióalbumot jelentettek meg, több mint 15 millió példány eladásával világszerte. A csapat számos díjat nyert már, beleértve a 5 MTV Europe Music Award-ot, 5 Q díjat, 8 NME díjat, 2 Brit Award-ot, 4 Kerrang Awardot, ezen kívül további három Grammy-jelölést és egy Mercury Prize jelölést is begyűjtöttek az évek során. Két éve Fonogram-ot is átvehettek a Szigetes fellépésük után az "Év Külföldi Alternatív Albuma" kategóriában.
A zenekar új stúdióalbuma a „The 2nd Law” szeptemberben jelenik meg, melyet egy nagyszabású európai turné fog követni - ekkor látogat majd a csapat Magyarországra is, november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában dübörögnek majd a legjobb Muse dalok. Íme, a The 2nd Law albumelőzetese: http://www.youtube.com/watch?v=IqFZGnfMLMw