2013. március 28., csütörtök

Megvadul a Compact Disco

Fotó: Temesi Ádám
Stúdióba vonul a következő hetekben a Compact Disco. A fiúk az új nagylemezükön dolgoznak, amelynek hangzása a szokásosnál kicsit vadabb lesz. A zenekar közben járja az ország klubjait, Budapesten pedig április 19-én ad koncertet az A38 fedélzetén.

Harmadik nagylemeze dalain dolgozik a Compact Disco. A hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb zenekarának tagjai a napokban bevonulnak a Tom-Tom Stúdióba, ahol néhány új dalt már rögzítenek is.

- Nem kapkodunk, mert az új albumot ősszel tervezzük megjelentetni. A stúdióba most néhány olyan szerzeményt viszünk el, amelyek már majdnem készen vannak. A hangzásban kicsit vadabb, rockosabb irányba fogunk elmozdulni, de az elegánsabb fajtából, hiszen alapvetően maradunk a tőlünk megszokott stílusnál. Producerként csatlakozott hozzánk Szakos Krisztián, akivel ráérősen kísérletezünk, új ötleteket próbálunk ki, szóval igazi örömzenélés várható a következő két hétben – mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese.

A készülő album kulisszatitkait videónapló formájában osztják meg rajongóikkal, vagy ahogyan ők nevezik magukat a Compact-család tagjaival. A zenekar október végéig mobiltelefonnal és kézikamerával rögzíti majd az élményeit. Az érdeklődők havonta két részt nézhetnek meg a Finlandia támogatásával, és a videónaplóban lehet majd hallani az első dalrészleteket is. A várhatóan tíz epizódból álló sorozatot a Lángoló Gitárok blogon, a 1 Music Channel műsorán és a zenekar hivatalos Facebook-oldalán teszik elérhetővé. A Compact Disco az új album (ami már nem a CLS Musicnál, hanem a Tom-Tom Recordsnál jelenik meg) első végleges dalát májusban mutatja be.

A stúdiómunkálatok közben a Compact Disco továbbra is járja az ország klubjait. Budapesten legközelebb április 19-én, pénteken este lépnek fel az A38-on.

- Nagyon szeretjük a hajót, mindig jó hangulatúak a koncertek ebben a közegben, ezért örülünk, hogy visszatérhetünk a fedélzetre. Ezen az estén nemcsak a legnagyobb slágereinkkel várjuk a közönséget, hanem előveszünk néhány ritkábban játszott szerzeményt is, és megtáncoltatjuk a vendégeket
– tette hozzá Walkó Csaba.

A Compact Disco április 19-i budapesti koncertjére a belépő elővételben 1200, a fellépés napján a helyszínen pedig 1600 forintba kerül. Elővételes jegyek már kaphatók az A38 pénztárában és honlapján keresztül: http://www.a38.hu/hu/program/compact-disco-mius-hu

Compact Disco: Fly With You című képes élménybeszámoló:
http://www.youtube.com/watch?v=9f9_1PsFNXo

Világsztár is énekel a Brains új nagylemezén

Az utolsó simításokat végzi Full Range című új nagylemezén a Brains. A számos stílusból táplálkozó, mégis egységes korongon a hazai könnyűzenei élet több szereplője mellett a világhírű brit Kosheen énekesnője, Sian Evans is közreműködik. A Full Range nagyszabású lemezbemutató koncertje április 5-én a budapesti Petőfi Csarnokban lesz.

Napokon belül elkészül a Brains legújabb stúdióalbuma, a Full Range. A tizenegy dalt tartalmazó lemez első slágerét, a Hurts című dalt több hete játssza a Petőfi Rádió, de az album még tartogat slágervárományos szerzeményeket. A Full Range egyenes folytatása a csapat két legutóbbi és legsikeresebb, Top Shotta és Refresh The Style című albumainak: az anyag gerincét továbbra is drum and bass alapú dalok teszik ki, de a zenekar szinte valamennyi jelenlegi stílust szintetizálja a dubstep-től a drumstep-en és az elektrón át a breakig. A Brains tagjai külön-külön is számtalan különböző műfajból merítenek, amit ezen a lemezen megpróbálnak még jobban kihasználni. A sokféle zenei forrás ellenére az egész anyagra jellemző egyfajta letisztultság, egységesség és érettség.

-A Full Range cím arra utal, hogy az elektronikus zene fejlődésével és sokszínűségével ez a lemez is lefed egy nagy szeletet a hozzánk közeli stílusokból. Emellett pedig utal a mai színes és globalizált világra a benne rejlő lehetőségekkel együtt
– mondta MC Columbo, a Brains frontembere.

A Brains új nagylemezén a korábbi hagyományokhoz hasonlóan több vendég is szerepel. A hazai könnyűzenei életből a régi „harcostársak", MC Zeek rapper és KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra énekese mellett a Brains decemberi nagykoncertjének társfellépője, a Punnany Massif közreműködik a lemezen. Igazi kuriózum, hogy a Brains egyik új dalában a kultikus brit zenekar, a Kosheen énekesnője vendégszerepel. A csodálatos hangú Sian Evans a közelmúltban DJ Fresh-sel dolgozott együtt, és a közös felvétel ismét a nemzetközi elektro zenei szintér középpontjába repítette a világsztárt.

A Brains élőben április 5-én, pénteken a budapesti Petőfi Csarnokban mutatja be vadonatúj albuma dalait a közönségnek. A Full Range című nagylemezt ezen a koncerten vehetik kézbe elsőként a rajongók, sőt fellépés után a zenekar tagjai dedikálják is a friss korongokat. A koncertre jegyek 1800 forintos áron már kaphatók a BP Shop üzleteiben és a Ticket Express hálózatában. A nagyszabású lemezbemutató előtt és után DJ Palotai, Jumo Daddy és Reza gondoskodik az alapozásról és a hajnalig tartó táncos hangulatról.

A Brains lemezbemutató koncertjének videóajánlója:
http://www.youtube.com/watch?v=Am8L8h6iHlI


Rémséges romantika a Disney Csatornán

Mutánsok és emberek szerelmi háromszöge a Zsenipalánták különkiadásában

A Zsenipalánták folytatják az első évad nagysikerű Halloween epizódját, amikor válogatott mutáns karakterekkel dobták fel szerepüket. Március 22-én, pénteken a második évadban ismét szörnybőrbe bújnak, és vámpíroktól, zombiktól, vérfarkasoktól hemzsegő romantikus történettel folytatják a mutáns különkiadást.


Az előző évadban Chyna Halloween napján kezdi meg tanulmányait a Rémpalánták programban, amelyben mutánsok és emberek tanulnak egymás mellett. Itt megismerkedik a Zsenipalánták szereplőivel, akik most mindannyian szörnyként próbálnak barátkozni és kiigazodni az emberek világában.

A Rémpalánták folytatásában egy teljesen új problémával kell szembenéznie a mutáns különítménynek, hiszen az új epizódban Chyna beleszeret egy ember fiúba, Hollandba.

Az emberek és a szörnyek között azonban tilos az érintkezés, így azt hazudja Hollandnak, hogy ő is ember. Ellenlábasának, Lexinek is megtetszik a fiú, ezért elmondja az igazat, de a dolgok végül nem úgy alakulnak, ahogy azt Lexi eltervezte. Chyna emberré változtatja magát, hogy több időt tudjon a fiúval tölteni, Holland viszont szörnnyé alakul, hogy Chynával tudjon lenni.

Ha érdekel, hogyan végződik a rémséges szerelmi háromszög, és hogyan oldja meg Chyna és Holland, hogy együtt legyenek, akkor tarts velünk a Disney Csatornán. 




Édesanyja őrzi Fehér Balázs díját

Az év legsármosabb férfiját Kiss Orsi faggatta

Szülei rábízták Fehér Balázsra, mihez kezd magával, ő pedig már tizenöt évesen zenekart alapított. Jó megjelenését a modellszakmában is kamatoztatta, de nem tartja magát nárcisztikus alkatnak. A Carbonfools énekesével Kiss Orsi beszélgetett a Class40-ben.

Fehér Balázs, aki nemrég az egyik rangos díjátadón a 2013-as év legsármosabb férfijának szóló elismerést is elnyerte, egészen fiatal kora óta a zenére koncentrál. Kiss Orsinak azonban azt is elárulta, hogy szerinte mi vonzerejének titka.

„Édesanyámnak sokkal inkább testhezálló feladat azzal megbirkózni, hogy elnyertem ezt az elismerést – mesélte Balázs – Ezért oda is adtam neki a díjat, az otthonában őrzi. Nekem nem az a legfontosabb, hogy mennyire vagyok sármos, nem foglalkozom ezzel, és valószínűleg ettől vagyok az. Aki nagyon okosnak vagy nagyon sármosnak érzi magát, az valószínűleg nem az.”- tette hozzá.

Az énekes egyébként nem tölt órákat a fürdőszobatükör előtt, csak annyit foglalkozik a külsejével, amennyire a szakma megkívánja.

„Egészségesen táplálkozom, a sport a mindennapjaim része, de nem járok szépségszalonokba és nem esek kétségbe, ha egy hajtincsem nem jó irányban hajlik.”- árulta el a Carbonfools frontembere, aki elmondása szerint szerencsés helyzetben volt gyermekként: szülei szabad kezet adtak neki élete alakításában.

„Rá voltam kényszerítve arra, hogy azt csináljak, amit akarok. Azóta is azt gondolom, hogy nincsenek rossz dolgok az életben, csak vak emberek, akik nem veszik észre, hogy ezek a dolgok miért történnek velük.” – mondta Balázs, aki a zene mellett sporttal és modellkedéssel is foglalkozott, végül aztán a Carbonfools mellett kötött ki.

A Class40-ben debütál a Hideaway exkluzív, új, magyar verziója, amely Balázs elmondása szerint a Carbonfools „egyetlen és utolsó magyar” dala. Áprilisban pedig nagykoncertet tartanak Budapesten.

„Maximális erővel készülünk a koncertre. Néha úgy érezzük, hogy a saját magunkkal szemben állított elvárásoktól kicsit megőrülünk, de mindenki számíthat arra, hogy mindent bele fogunk adni. Azon dolgozunk, hogy mindenhova jókedvet vigyünk. Attól függetlenül, hogy a dalaink nem feltétlenül vidámak, úgy hallom, hogy boldogan mennek el a koncertről az emberek, és ez nagyon jó, mert nekem ez a célom.” - magyarázta a zenész, aki még több kulisszatitokról mesél vasárnap este hazánk leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában.

A Harry Potter szépségét díjazta az MTV

Emma Watson lett az év felfedezettje

A brit sztár seprű hajú mágusifjoncként vonult be a köztudatba 2001-ben, mára azonban a mozifanatikusok véleménye a színésznőről 180 fokos fordulatot vett. Április 14-én a popcorn ereje legyen velünk, mert megrendezésre kerül az év legmenőbb filmes gálája, ami az Oscar tradicionális hangvétele helyett a blockbuster-idény nagyjait ünnepli. Idén elsőként a rosszlány szerepében lubickoló Emma Watsont jelentették be, mint az MTV Movie Awards egyik biztos győztesét, a sztár a Legáttörőbb fiatal tehetség kategóriájában vehet át Arany Popcorn-díjat.

Az MTV Trailblaizer-díjat azok a fiatal színészek kapják, akik teljesítményükkel felhívták magukra a figyelmet, ez pedig Emma Watsonnak 2012-ben is összejött, aki az akkor debütáló elismerés első büszke győztese lehetett. A fiatal tehetség számára időközben viszont kiderült, a filmcsillagoknak sem fenékig tejfel az élet, az egyetemi tanulmányait akkor függesztette fel Emma, amikor az óráin minden jó válaszát „5 pont a Griffendélnek!” beszólás követte társai részéről. Most azonban vélhetően nem szomorkodik a brit szépség!

Miután a Harry Potter-filmsorozatban a stréber máguslány, Hermione Granger szerepében varázsolta el a nézőközönséget, Emma mutatta be a filmes iparban utóbbi években látott egyik legdrasztikusabb pálfordulást. Az Egy különc srác feljegyzései (Perks of Being a Wallflower) című modern tinidrámában – amelyért az idei MTV Movie Awardson 3 jelölést gyűjtött be a színésznő – mutatta be először Watson, hogy nem okoz gondot számára, ha a sötét oldalon kell brillíroznia. A közeljövőben debütáló, Sofia Coppola által írt és rendezett The Bling Ringben egy sztárokat fosztogató lánybanda fejeként láthatjuk a Roxfortot messzire maga mögött hagyott lányt.

Ha pedig mindez nem lenne elég, a gálán láthatjuk majd először élőben Selena Gomezt, amint a „Come & Get It” című számot adja majd elő, a zeneguruk szerint pedig végre kézzel fogható bizonyítékát kapjuk annak, hogy túltette magát az énekesnő a Justin Bieberrel való szakításon. Gomez single-je először a népszerű amerikai rádiós, Ryan Seacrest műsorában fog debütálni április 8-án, nyáron pedig a kislemez után jönnek az új album további számai is, amik ismét a popzene legforróbb sztárjává tehetik Selenát.

„Nagyon jól érzem most magam, mert egy évet a filmiparban tölthettem, ahol nagyszerű arcokkal dolgoztam együtt, most pedig az MTV révén visszatérhetek zenei gyökereimhez, oda, ahova valójában tartozom. Az új lemezt ugródeszkának szánom, hogy a következő szintre léphessek, miközben egy új oldalamat is bemutatom a közönségnek. De majd meglátjátok a gálán!” – ígérte Selena, aki mindössze 7 évesen kezdett színészkedni, most pedig 11 eddig sosem hallott számmal korbácsolja fel rajongói kedélyállapotát.

A 2013-as MTV Movie Awards a nyári blockbuster szezon hivatalos premierje, így olyan szupermozikat vezet fel, mint a legújabb Superman-film, Az acélember. Az esemény háziasszonya az a Rebel Wilson lesz, aki a Tökéletes hang Dagi Amyjeként bebizonyította, női oldalról is megközelíthető a Jonah Hill-féle túlságosan is súlyos humor. Ráadásként új kategóriák is bemutatkoznak a gálán, ezek közt pedig minden kétséget kizáróan a Legjobb félmeztelen jelenetért járó Arany Popcorn-díj fog legnagyobbat aratni a fiatal mozifanok közt!

Kisfiával locsolkodik Kovács Áron

Idén sem hagyja elhervadni a lányokat a Class FM műsorvezetője

A Húsvét alkalmával Kovács Áron is kölnis üveget ragad. A népszerű rádiós idén kisfiával tesz eleget a jeles ünnep hagyományainak. Bár szódásüveggel soha nem lepte meg a hölgyeket, frappáns versekkel azonban mindig kedveskedik.

A megszokott mondókák helyett spontán költeményekkel fakasztja mosolyra a női rokonokat Kovács Áron. Már gyermekkorában is szívesen gyűjtögette a tojásokat, sőt zsebpénz és csoki helyett a főtt tojás volt számára a legkedvesebb köszönet. Áron ugyanis a gondos díszítésnek hamar véget vetett, mert azonnal meg is szabadította a tojásokat héjuktól. Mostanában szívesen indul locsoló-körútra kisfiával is, a kötelező formaságokat azonban sohasem szerette.

„Jópofa ünnepnek tartom a Húsvétot, de szerintem mindenfajta kényszerűség nélkül élvezhető csak. A szűk családot én is mindig körbejártam, ez idén sem lesz másként, hiszen Máté fiammal biztosan meglátogatjuk a hozzánk közelállókat.”
– mesélt a családi hagyományokról Kovács Áron. – „Csokinyuszik, vagy pénz helyett gyerekként azonban én mindig a főtt tojásra utaztam, bár sokan sajnálkozva nézték, hogy rögtön neki látok a díszes ajándéknak, én örömmel fogyasztottam belőle minél többet.” – folytatta a leghallgatottabb hazai rádió műsorvezetője.

A Class FM rádiósa hidegvíz helyett leleményességével lepi meg Húsvétkor a hölgyeket.

„Mivel nem voltam soha korán kelő, így a szódás poént sosem sütöttem el. Rímeket azonban könnyen faragok, miközben a kölnis üveg után nyúlok, általában akkor születnek meg bennem a személyre szabott versikék, amelyek mindig nagy sikert aratnak. Így a Húsvét számomra egy szellemi torna is egyben.” – tette hozzá Áron, akinek poénjain vasárnaponként a Class40 hallgatói is szórakozhatnak.

2013. március 27., szerda

EGY MÁSIK ZENEKAR KONCERT

A Zeneszöveg.hu bemutatja:
EGY MÁSIK ZENEKAR KONCERT
2013. ÁPRILIS 5. MUZIKUM Klub (Budapest, VIII. Múzeum u. 7.)

kezdés: 20.00
belépő: 500 HUF

A 2009-ben alakult formáció először öt férfit számlált, de 2011-es csatlakozásával a még csak 21 éves pöttöm energiabomba, Knoll Gabi tette teljessé ezt a sokoldalú zenekart.

A banda igazán színes: Gabi tündöklő tehetségével mindenki figyelmét vonzza, Cseh István szólógitáros 2012-ben Prima-díjat vehetett át, Bartalos Jenő pedig, bár első ránézésre egy visszafogott üzletember benyomását kelti, amint gitárt ragad, hogy megírja dalaikat, szabadjára engedi határtalan fantáziáját és az emberi elme legmélyebb bugyraiba ugrik fejest emlékezetes szövegivel és fülbemászó dallamaival. Bemutatkozó számuk, a „Jó reggelt, Élet!” tökéletesen egyensúlyozott a pop és az underground határán, felkeltve ezzel a közönség érdeklődését.
Az ifjú zenészek sugároznak a boldogságtól, legutolsó számukhoz a Katatón dalhoz elkészítettek egy klipet is, hogy teljes legyen ez a vagány, de érzelmes pop-rock produkció.

Jó reggelt, élet! - http://www.youtube.com/watch?v=NP7JNCApCgw
Katatón Dal - http://www.youtube.com/watch?v=Vqp0O_QkeW8



Gary Moore Emlékest - A38, ápr. 3.

The Lord Of The Strings: Gary Moore Emlékest az A38 Hajón
Vérbeli rockbulival emlékeznek minden idők egyik legnagyobb hatású rock/blues gitárosára


Gary Moore gitárosok generációinak jelentett, és jelent ma is iránymutatást - nem is beszélve a rajongók millióiról, akiket lemezei, koncertjei megérintettek bő négy évtizedes pályafutása alatt. Születésnapjának előestéjén Budapesten is találkoznak tisztelői, hogy egy vérbeli rockkoncerttel adózzanak emléke és zenei nagysága előtt, és együtt élvezzék az újra felcsendülő időtlen dalok, és a fantasztikus szólók kínálta élményt. Április 3-án a gitáros testvére, Cliff Moore és Henrik Freischlader is szerepel majd az A38 Hajón, a házigazda pedig a magyar Run For Power lesz.

A Nemzetközi Gary Moore Fanclub idei emlékkoncertjén a házigazda szerepét a 2012 őszén alakult Run For Power zenekar tölti majd be, melynek soraiban olyan nagyszerű hazai rock muzsikusokat találhatunk, mint a tavalyi Emlékkoncerten is fellépő gitáros, Vámos Zsolt, vagy hazánk egyik legkiválóbb rock énekese, Kiss Zoltán. Első igazi koncertjüket rögtön Gary Moore egykori zenekara, a legendás Thin Lizzy előtt adták még tavaly novemberben, amikor is egy rövid program keretében idézték meg a ’80-as évek klasszikus Gary Moore szerzeményeit; olyan alapvetéseket, mint például a Wild Frontier, az Over The Hills And Far Away vagy az Empty Rooms.

További jól ismert Gary Moore szerzeményekkel (és néhány meglepetéssel) kibővített műsorukba időközben bekerült néhány kihagyhatatlan dal Gary blues korszakából is, melyeket ezúttal a hazánkban is egyre népszerűbb Henrik Freischlader társaságában adnak majd elő, aki a legutóbbi turnéja során adott két fantasztikus koncert után tér vissza az A38 Hajó színpadára, hogy maga is méltóképp emlékezzen meg példaképéről.

Ahogy tavaly tavasszal, bátyja 60. születésnapjára szervezett Emlékkoncerten, ezúttal is csatlakozik a fellépőkhöz Gary Moore testvére, a szintén kiváló gitáros Cliff Moore, aki az elmúlt 6 évben számos alkalommal koncertezett már Magyarországon, és igen hamar közönség kedvenccé vált.

a Nemzetközi Gary Moore Fanclub bemutatja: The Lord Of The Strings: Gary Moore Emlékest
2013. április 3., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Belépő: 2900 Ft (március 24-ig: 1900 Ft)
Jegyek kaphatók a helyszínen és az A38 Hajó online rendszerében: http://www.a38.hu/hu/program/the-lord-of-the-strings-gary-moore-emlekest

A Run For Power zenekar tagjai:
Vámos Zsolt - gitár
Kiss Zoli - ének
Mezőfi József - basszusgitár
Szebényi Dániel - billentyűs hangszerek, vokál
Szentmihályi Gábor - dob

Vendégek:
Cliff Moore - gitár, ének
Henrik Freischlader - gitár, ének
Harrisen Larner-Main - gitár, ének

Kapcsolódó weboldalak:
www.a38.hu
www.garymoorefc.com/hu
www.facebook.com/events/212844065520705

Justin Timberlake - "Mirrors

Megérkezett Justin Timberlake hétfőn megjelent "The 20/20 Experience" című új albumának második kislemezdalához, a "Mirrors"-hoz a videoklip is!

A 8 perc hosszú gyöngyszemet ugyanaz a Floria Sigismondi rendezte, aki nemrég David Bowie "The Stars (Are Out Tonight)" illetve P!nk "Try" című klipjét is.

A "Suit & Tie" mellett a "Mirrors" is erőteljesen halad fölfelé a slágerlistákon világszerte, Angliában a héten #1 airplay pozíciót ért el (és már 3 hete #1 kislemez is), Németországban #3 airplay (és #2 kislemez), 8 országban ért el #1 helyezést az iTunes-on és további 32 országban Top5-ös helyezést. Az összesített európai rádiós slágerlistán is már #5.

A "Mirrors" Magyarországon szintén a Top40-ben található a slágerlistán, míg a "Suit & Tie" már a Top20-ban szerepel.

Welcome back JT!




Radics Gigi - Jazzy Koncert

Radics Gigi, a Megasztár mindössze 16 éves győztese üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe - ekkora fölénnyel eddig még senki nem nyert tehetségkutató versenyt Magyarországon.

A verseny befejezését követően nagyon felpörögtek az események Gigi körül, hiszen megannyi hazai és nemzetközi felkérés teszi izgalmassá a fiatal tehetség életét. Legutóbb például döntőse volt A Dal című eurovíziós előválogató műsornak.

Ám alig lett vége a televíziós szereplésnek, Gigi máris teljesen új dologra készül: a Jazzy Rádió szervezésében egy különleges akusztikus jellegű koncerten találkozhatnak a rajongók az énekesnővel, aki néhány igazi zenei meglepetéssel készül. A koncert sztárvendége a Voice elnevezésű verseny egyik nagy felfedezettje, Gájer Bálint és egy nagy zenész dinasztia tagja, a nemzetközi hírű Holéczy Ákos Svédországból, aki fantasztikus szaxofon művész.

A koncert március 28-án este 7 órakor lesz a MOM kulturális központban.