2013. szeptember 11., szerda

The Brew: feltörekvő angol rockzenekar érkezik a Pecsa Caféba

Anglia egyik félreeső kisvárosából jutott el néhány év alatt a kontinens legnagyobb fesztiváljainak sztárvendégei közé az a három fős brit rockzenekar, mely október 5-én Budapesten is bemutatkozik. A huszonéves tehetségekkel színpadra álló The Brew olyan spontán, s egyben energikus koncerteket ad, mely megidézi a rock és blues zenekarok hőskorát.

2006-ban tűnt fel a brit rockzenei élet underground köreiben a The Brew nevű zenekar, és a vájtfülűek már akkor megjósolták, hogy a csapat hamarosan igazi rivaldafénybe kerülhet. Az 1989-ben született gitáros, Jason Barwick játékát sokan egyenesen Hendrixéhez hasonlítják, de a nála egy évvel idősebb dobos, Kurtis Smith átható erejű dobjátéka is megidézi az egyik nagy előd, John Bonham képességeit. A két srácot a dobos édesapja kíséri basszusgitáron, és a trió az elmúlt években a kontinens egyre több országában bűvölte el a közönséget. A szakma is felfigyelt az ifjú csapatra: a brit Radio One félelmetesen jónak találta a koncertjeiket, az Only Rock 'n' Roll Magazine pedig már most az „Egyesült Királyság elmúlt 20 évének legjobb triójaként” ünnepli őket.

A tökéletes harmóniában működő és alkotó csapat zenéje nem áll távol a modern bluestól, de annál jóval rétegzettebb: a '60 -évek pszichedelikus zenekarainak dallamai és a kortárs rockzenei szcéna hatásai egyaránt fellelhetőek dalokban. A Grimsby nevű Közép-angliai kikötővárosból indult zenekar első albumait még szerzői kiadásban készítette el, ma már azonban profi segítséget kapnak: új maxijuk, a Trouble Free augusztus 23-án jelent meg a Jazzhaus Records kiadásában. Ez a dal a zenekar 2014 elején megjelenő új albumának előhírnöke, és egy videó is készült hozzá, amely itt látható: http://youtu.be/2v119KpHxdk

Miután az elmúlt években számos fesztiválon sikerült komoly feltűnést kelteniük (volt ahol a kis színpados koncertjük után hívták meg őket másnapra, a nagyszínpadra játszani), az elmúlt években már számos európai fesztiválon a headlinerek között szerepeltek, és alkalmuk nyílt játszani az 1974 óta működő német televíziós műsorban, a WDR Rockpalastban is. Az egyik itt rögzített szám itt látható: http://youtu.be/NtIZBGXo7sg

Budapestre a főként német állomásokat tartalmazó őszi turnéja keretében érkezik a Brew: október 5-én a városligeti Petőfi Rendezvényközpont Café részén mutatkoznak be a hazai közönségnek.

a Livesounds bemutatja:
2013. október 5., szombat 20 óra
Budapest, Petőfi Café
The Brew koncert
Belépő: 3000 Ft


Varga Győző: Bármilyen hülyeséget megcsinálok!

K
etrecharcossal néz szembe az énekes a VIVA új game show-jában

Nincsen lehetetlen Varga Győző, az Irigy Hónaljmirigy frontembere előtt. Az őrült zenész ezt a Menny a Pokolba’ adásában is bebizonyította, minden próbát kiállt, még egy ketrecharcostól sem riadt vissza. Ellenfele Gáspár Győző azonban nem volt annyira bátor…

Az IHM oszlopos tagja, bár nem az ő feladata volt, mégis bevállalta, hogy elfogyaszt néhány falat chilibe áztatott vattacukrot egy ketrecharcos testéről. A másik csapat vezére Győzike kibújt a feladat alól, mondván, ő csak felesége Bea asszony testéhez kerülhet ilyen közel.

„Bármilyen hülyeséget meg tudok csinálni, bármit bevállalok. Minden olyan feladatot véghezvinnék, ami a testi épségemet nem veszélyezteti. Ha kell én kígyók és csótányok közé is bemásznék, mit árthatnak nekem? Mindennek nekimegyek, maximum nem jön össze. A ketrecharcostól sem ijedtem meg, feltételeztem, hogy nem ver pofon. A chilit szeretem, a pillecukrokat pedig olyan könnyedén fel tudtam szippantani, hogy igazából hozzá sem kellett érnem a férfi testéhez”
– mondta el Varga Győző.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy Varga Győző bátorságával le tudja-e győzni Győzikét, ne hagyd ki a Menny a Pokolba’ adását  a VIVA műsorán.


Három énekessel lép fel a PASO a ZP-ben

Régen játszott dalokkal és egykori énekesekkel, valamint legújabb slágereivel tér vissza a budapesti Zöld Pardonba szeptember 19-én a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A zenekar nemcsak a nyarat búcsúztatja a szabadtéri szórakozóhelyen, hanem Subicz Gábor trombitást is, aki ezen a koncerten az utódjával együtt lép színpadra.

Öt hónap után, szeptember 19-én, csütörtökön 20 órától visszatér a Zöld Pardonba a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A zenekar április közepén fantasztikus koncerttel nyitotta meg a kultikus budapesti szabadtéri szórakozóhely idei szezonját, most pedig arra készül, hogy hasonló hangulatban a közönséggel együtt búcsúztassa el ezt az emlékezetes nyarat. A PASO idén ünnepli a 10. születésnapját, és a jubileumi évben minden jelentős hazai nyári fesztiválon, valamint az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Horvátországban is fellépett. A rajongók a Zöld Pardonban időutazásra indulhatnak a fiúkkal.

- Különleges műsorral és vendégekkel készülünk erre a koncertre. A nagy slágerek és a legújabb szerzemények mellett a közönség olyan dalokat is hallhat, amelyek a PASO demó-korszakából származnak, vagyis 7-8 éve egyáltalán nem játszottuk ezeket élőben. Vendégként elhívtuk Burszán Verát és Riger Jánost, a zenekar két egykori énekesét. Kilenc éve nem volt arra példa, hogy mindketten egyszerre álljanak velünk a színpadon, ezért egészen különlegesnek ígérkezik ez az este. Nagyon örömünkre szolgál, hogy ezt sikerült összehozni a jubileumi évben – mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A régi és az új találkozása nemcsak a repertoárban, hanem a zenekar felállásában is érezhető lesz ezen a koncerten.

- Mr. Tony Ass, vagyis Subicz Gábor trombitás hosszú tépelődés után úgy döntött, hogy inkább jazz karrierjét helyezi előtérbe, így kilenc év után elhagyja a zenekart. A jövőben elsősorban a Modern Art Orchestra jazz nagyzenekarban, a Subtones nevű saját formációjában és a GringoSztár tagjaként láthatja majd a közönség. Természetesen emellett a hangszerelési munkákat is folytatja. Gábor szeptember 19-én a Zöld Pardonban búcsúzik, ahol együtt lép fel utódjával, az őt már eddig is sokszor helyettesítő Koós-Hutás Áronnal. Szerencsére útjaink nem válnak el teljesen. Tulajdonképpen ez egy helycserés támadás lesz: eddig Áron volt Mr. Ass helyettese, most viszont fordult a kocka, Tony Ass helyettesíti majd Áront, azaz ettől a koncerttől számítva Subicz Gábor lesz a Pannonia Allstars Ska Orchestra beugró trombitása – árulta el KRSa.

A PASO koncertje szeptember 19-én, csütörtökön 20 órakor kezdődik a Zöld Pardonban. Kapunyitás 19 órakor, a belépő 600 forint.

Deep Purple az Arénában!

A legendás rock banda legújabb turnéja hazánkat is érinti, 2014. február 17-én adnak koncertet a BudapestArénában!

A Deep Purple rajongói bázisa folyamatosan növekszik, hiszen újabb hallgatókat szereznek az egész világon köszönhetően egyrészt annak, hogy nem csupán a bejáratott koncert helyszínekre mennek, hanem a kevésbé látogatott városokba is; másrészt aki már látta őket élőben, állítja, hogy a Deep Purple felér egy adrenalin lökettel.

A csapat tehát nem pihent meg a fényes múltban. Fél tucat új stúdió albumot jelentettek meg az elmúlt 15 évben, nem is beszélve a zenekar mind az öt tagjának saját szóló projektjeiről és lemezeiről.

Ian Gillan, Roger Glover, Ian Paice, Steve Morse és Don Airey azaz a Deep Purple folytatja útját a hard rock tartományában - és a legújabb munkák nüanszai és textúrája mindennek mondható, csak megszokottnak nem. Tegyünk be véletlenszerű lejátszásra a csapat teljes katalógusát a CD lejátszóba: az eredmény az egyik legjobb zenei élményünk lesz a könnyed rockzene műfajából.

Az elmúlt évben a Purple új területeken próbálták ki magukat, meglepve ezzel azokat a rajongóikat is, akik talán még meg sem születtek, amikor a banda gépezete már beindult a zenei világban. Az 1970-es In Rock, a 72-es Machine Head és a 73-as Made In Japan 'szent gráljuk' a Deep Purple-t a legnagyobb koncertbevételeket és a legnagyobb lemezeladásokat produkáló elitbe repítette az egész világon. A Smoke On The Water dallal pedig elérték a mega-státuszt - egy egyszerűen tökéletes nótával.

Pályafutásuk alatt rengeteg dalt alkottak, így a koncertek dalválasztásai soha véget nem érő viták forrása az ősrégi a és az újabb rajongók között. De a Deep Purple mindig is több volt, mint a rajongók ízlésével szinkronban lévő zenekar, már kezdetektől, az 1968-as megalakulásuk óta.

A budapesti koncertre szeptember 12-től vásárolhatók belépőjegyek a Ticketpro országos hálózatában, valamint a www.livenation.hu oldalon keresztül.



 

További info:
www.livenation.hu
www.deep-purple.com
www.ticketpro.hu

Cloud 9+ és Sexy Sushi az A38 Hajón!

A Cloud 9+-t még csak idén tavasszal szerződtette a Magneoton Hanglemezkiadó és Management, és azóta sikert sikerre halmoznak. Az öt fiú - Tóth Bertalan (gitár, billentyű), Koller Márk (dob, sampling), Biksi Gábor (basszusgitár), Szivák Zsolt (ének) és Skeeny Boy (MC) – szinte az egész nyarat átkoncertezte, közben elkészült második videóklipjük, a Breathe In, melyet már több mint százezren láttak a YouTube-on.

2013. szeptember 12-én pedig egy újabb fórumon bizonyíthatnak: egyenrangú fellépőként, ugyanannyi játékidővel lépnek fel a kortárs francia elektropop egyik legsúlyosabb alakulata, a 10 éve munkálkodó Sexy Sushi vendégeként az A38-on. A kőkemény electroclasht, punkot, new wave-et, technót és sok egyéb mást összekutyuló duó első magyarországi koncertje különleges élmény lesz, az pedig, hogy a fiatal magyar rockstep zenekar osztozik velük a színpadon, hatalmas öröm és lehetőség a srácok számára. Eddigi koncertjeiket látva biztosak lehetünk benne: fantasztikus estének nézünk elébe!

A koncert részletei:
A38 Budapest - 2013.09.12. Csütörtök

CLOUD 9+ : 21.00-22.00
SEXY SUSHI (F) : 22.30-23.30

Pontos kezdések!
Belépő: Elővételben: 1000 ft, a helyszínen 1300 Ft




Cher a The Voice-ban

Az NBC bejelentette a "The Voice" legújabb évadának tanácsadói névsorát.

A négy segítő között találhatjuk a hamarosan új albummal jelentkező Cher-t is, aki az elmúlt 3 év győztesét kinevelő mentor, Blake Shelton csapata mellé áll majd.

CHER ÚJ ALBUMA, A ‘CLOSER TO THE TRUTH’ 2013. SZEPTEMBER 30-ÁN JELENIK MEG; MAGYARORSZÁGON KIADJA A MAGNEOTON/WARNER

A lemezre két dalt írt P!nk (I Walk Alone és Lie To Me), egy dalban közreműködik Jake Shears a Scissor Sistersből (Take It Like A Man), és többek között Timbaland a producere.



Tengerparti Tini Mozi

Szeptember 14-én érkezik a Disney Csatorna új, saját készítésű, zenés-táncos filmje

A tini sztár, Ross Lynch, akit az Austin és Ally-ből már jól ismerhetünk, és a tehetséges ausztrál Maia Mitchell szeptemberben egy őrült, nyári, zenés produkcióban tűnnek fel újra. A Tengerparti Tini Mozi egy lenyűgöző és varázslatos világba kalauzolja a nézőket, könnyed, laza és humoros kikapcsolódást kínálva. A hatvanas évek tengerparti klasszikusait idéző egész estés film feledhetetlen szórakozást nyújt mindenki számára.

A Tengerparti Tini Moziban Brady (Ross Lynch) és McKenzie (Maia Mitchell), a tinédzserpár, akik imádnak szörfözni, meglovagolják a nyár utolsó hullámait, mielőtt hosszú időre elválnak útjaik. Szörfözés közben azonban rejtélyes módon egy tengerparti filmklasszikusba, Brady kedvenc szörfös musicaljébe csöppennek.

A ’60-as évekbeli film, a Szelídek és Motorosok eseményei Brady és Mack szeme előtt elevenednek meg, ahol a szörfösök és a motorosok bandája harcolnak a part feletti irányításért. Brady élvezi a különös utazást és örömmel csatlakozik a bulihoz, de McKenzie minél előbb vissza akar térni a jelenbe, hogy beteljesítse ígéretét, amit édesanyjának tett.

Főhőseinknek vissza kell térniük a jelenbe, mégis időről időre akadályokba ütköznek, ahogy átírják a film cselekményét. Amikor a musical két főszereplője nem egymásba, hanem Mckenzie-be és Brady-be lesz szerelemes, nem csak a musical története, de Brady és Mckenzie élete is örökre megváltozik.

A Tengerparti Tini Mozi a tengerentúlon hatalmas sikerrel nyitott. A film premierjét több mint 8,4 millióan követték figyelemmel, ebből 4,6 millió néző a 2-11 éves korosztályt, 1,6 millió pedig a 18-49 év közötti felnőtteket képviselte.

Magyarországon a Disney Csatorna új, saját készítésű, egész estés zenés-táncos filmje szeptember 14-én, szombaton, 11.00 órakor debütál.

A Tengerparti Tini Mozi előzetese megtekinthető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=smGjNM-sjdQ




Miley Cyrus - "Wrecking Ball (video)" - új klip

Megérkezett Miley Cyrus vadiúj, azonnal botrányt okozó második klipje (melyben kalapácsot nyalogat és meztelenül hintázik egy faltörő golyón miközben elmúlt szerelmét siratja) "Wrecking Ball" címmel október 7-én megjelenő "Bangerz" című új albumáról, mely máris VEVO Rekordot döntött, miután a megjelenése óta eltelt alig 23 órában 17,8 millió alkalommal nézték meg - és a szám folyamatosan növekszik (a korábbi csúcstartó a One Direction volt, akiknek "Best Song Ever" című klipjét az első 24 óra alatt 12,3 millió alkalommal nézték meg, pont a twerkinget a köztudatba behozó Miley előző klipjét megelőzve, így az énekesnő most visszavágott a brit fiúbandának). A hír hallatára Miley annyira megörült, hogy rögtön fel is fedte a "Bangerz" dallistáját, melyből kiderül, hogy olyan nevek is közreműködtek rajta, mint Britney Spears, Nelly, Big Sean és Future.


https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=My2FRPA3Gf8

2013. szeptember 10., kedd

Clickaholics: Hear The Sun

A Clickaholics egy 2009-ben alakult kollektíva. Az eredetileg triónak indult formációból Millei Ramon és Papp Krisztián Dj-ként és producerként az ország legkülönbözőbb szórakozóhelyein lépett már fel, Nagy Weiner Attila pedig stúdió-hangtechnikusként és producerként számos hazai és külföldi produkcióban dolgozott korábban.

2 évvel később csatlakozott a csapathoz Kovács Dániel billentyűs, aki Tabányi Mihály tanítványaként eredetileg tangóharmonikán kezdte a zenélést, majd autodidakta módon kezdett zongorázni. Dani egyébként ott volt a Mary PopKids alapítói között, aztán idővel úgy döntött, hogy inkább az elektronikus zenében szeretne tevékenykedni. Ő hozta magával az énekes Négyesi Anna Ameriát, így lett teljes a Clickaholics.

Első közös dalukat, a Hear the Sun-t egy vak fiú inspirálta: a dallal és klipjével – mely egy fiktív történet – a hátrányos helyzetű emberek mindennapi nehézségeire próbálnak rávilágítani. A fő mondanivalója, hogy merjünk nagyot álmodni, illetve hogy vegyük észre és értékeljük az apró pozitív dolgokat is az életben, még a reménytelennek látszó helyzetekben is.

Íme a klip: http://www.youtube.com/watch?v=tQZn4pX6TH8

2013. szeptember 5., csütörtök

Megérkezett: Angel – 70000 videoklip

Tavaly vette kezdetét a Suzuki ViaDal játék a Facebook-on, ahol a rajongók a szavazataikkal még ma is párbajozni küldhetik kedvenc előadóikat. A párbajokon szintén szavazni kell, és az az előadó/zenekar jut tovább, amelyik több szavazatot kap. Négy viadal megnyerése után hirdetnek győztest. A tét pedig nagy: 1 millió forint értékű videoklip!

Ebben a játékban nyert Magyarország egyik legkedveltebb és legaktívabb csaj rappere, Angel is. A viadalon olyan együtteseket/előadókat sikerült legyőznie rajongóival, mint az X-Factor tehetségkutatóból ismertté vált Apolló 23 és Baricz Gergő, de ellenfele volt még az Anselmo Crew és a Kerekes Band is.

A 70000 című klip júniusra készült el, ám eddig csak a Suzuki youtube csatornáján volt látható. Mostanra telt le a szerződésbe foglalt három hónap, így a videoklip végre felkerülhetett Angel csatornájára is, ahol várhatóan az eddiginél jóval nagyobb nézettséget fog generálni.

És miért 70000?
A dalszöveg arról szól, hogy érdemes küzdeni a céljainkért, hiszen a rapper lány is így jutott egyre előrébb és előrébb. Az évek alatt több mint 70000 követőt sikerült összegyűjtenie rajongói oldalán. A cím épp rájuk utal.

A Filmservice által elkészített profi videoklip az alábbi linken érhető el:
http://youtu.be/M2veiMc_nEo