2014. október 29., szerda

Ryn Weaver

Amikor Ryn Weaver OctaHate dala először berobbant 2014 nyarán, sokan érdeklődni kezdtek az új énekesnő múltja iránt. Igazi neve Aryn Wüthrich, zenei karrierje nem indult könnyen, sokáig pincérnősködött, hogy tudja fizetni a számlákat. 2013-ban jelent meg az első közös dala Cashmere Cat-tel, az első hivatalos fellépése pedig Bowery Ballroomban zajlott. A kezdő szám a Promises volt, a közönség néhány fanatikus tagja pedig itt már úgy festett ki az arcát mint az OctaHate videóban is volt Ryn-nek. A koncert alatt az énekesnő teljesen betöltötte hangjával a kis helyet, táncolt és ugrált, néha leült a színpad szélére és onnan énekelt a közönségnek. 6 dalt adott elő, ebből 4 rajta volt a kislemezén. Ahogy várható volt, Ryn az OctaHate-tel zárta a koncertet. Bevezetőként elmesélt egy szívszorító történetet arról, hogy az álmok valóra válnak, hiszen csak pár év telt el az első Bowery Ballrom beli fellépése óta, ma meg már világhírre tett szert. Arról is beszélt, hogy ha egy ajtó bezárul, egy ablak kinyílik, és ezután az OctaHate kezdő akkordjánál a közönség ujjongott és együtt énekelte végig Ryn-nel a dalt. Az énekesnőnek ez az előadása bizonyította, hogy megérett egy nagyobb színpadra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése