2014. október 16., csütörtök

Összművészeti fesztiválon lép fel az InFusion Trio

Ezekben a hetekben zajlik Budapest kortárs művészeti fesztiválja, a CAFe Budapest. Ezen a színes rendezvényen kapott lehetőséget az InFusion Trio is a fellépésre. Az elektronikus csellón, elektronikus hegedűn és elektronikus dobon, valamint looper pedálokon zenélő, klasszikus zenészekből álló csapat október 18-án, a Müpa előtt felállított sátorban, este 10-kor áll színpadra.

„Több szempontból is nagy öröm nekünk ez a koncert. Első és legfontosabb, hogy imádunk koncertezni.” – mondja nevetve Farkas Izsák hegedűs. – „Mióta utoljára hallott minket a hazai közönség, eltelt egy kis idő, amit mi sok gyakorlással és technikai fejlesztésekkel töltöttünk. Születtek új számok, gyúrtuk a hangzásvilágot. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy ilyen neves fesztiválon léphetünk fel.”

Bár a koncert nem egész estés, csak körülbelül egy órás lesz, a fiúk erre is nagyon komolyan veszik a felkészülést.

„Igyekszünk minden koncerten a már repertoár daraboknak számító opuszokon kívül némi újdonsággal is szolgálni. Felmerült az is, hogy egy-két számra vendégművész kollégát is meghívjunk, de az október 18-ai koncertünk csak egy órás koncert így a következőkre tartogatnánk ezt a megoldást. Jelenleg két új átdolgozáson dolgozunk, de nem árulnék el mindent! Annyi biztos, hogy mindenki rá fog ismerni, ha eljön a Cafè Budapest InFusion Trio koncertre!” – avat be a részletekbe Simkó-Várnagy Mihály csellista.

A zenekar egyébként elkészült „Loop me up” című, hamarosan megjelenő nagylemezével, melyről a zenekar dobosa-énekese, Weisz Nándor ennyit árult el:

„Az albumot tulajdonképpen 2 részre lehetne bontani: vannak a saját szerzeményeink, valamint népdal-újragondolások. A saját számokat közösen írjuk, ezért sem tudnám műfajilag besorolni sehová, hiszen mindhárman más zenei háttérből jövünk és mindhármunk zenei elképzelései bele lettek szőve ezekbe a számokba. A dalok szövegét pedig egy nagyon jó barátom, Mészáros Dániel veti papírra.

A népdal átdolgozásainkat imádja a közönség, ezért tartottuk fontosnak, hogy felkerüljenek a lemezre. Egy teljesen új köntösbe bújtatjuk a közismert műveket, van, hogy annyira megváltoztatjuk a népdalokat, hogy a hallgatók csak annyit éreznek, hogy nagyon jól ismerik a zenét, de nem tudnák pontosan megmondani, mit is hallottak.

Az InFusion Trio másik erőssége, hogy különböző rádiós slágereket alakít át és kever össze egy számon belül. Ezeket a szerzeményeinket mi cover-mashupnak nevezzük, viszont ezek majd csak a következő albumunkra fognak felkerülni.”


A koncerten viszont ezekből is hallhatunk majd ízelítőt!

InFusion Trio koncert a CAFe Budapest Fesztiválon
2014. október 18. 22 óra
A Művészetek Palotája mellett felállított összművészeti sátor

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/767738673289574/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése