2014. november 6., csütörtök

A Negative Art bemutatja: SÓLSTAFIR

Furcsa nevek, misztikus borítók, nehezen bekategorizálható hangfolyamok. Ez csak egy része annak, amit az évtizedes múltra visszatekintő Sólstafir formáció nyújtott a világnak. A magyar közönség 2014-ben pedig nem csupán az elsöprő energiájú nagylemezek és a nyár végén megjelent új album, hanem a zenekar közelgő budapesti fellépése miatt is örülhet, hiszen november 19-én a Dürer Kert színpadán is bemutatják Ótta című új anyagukat.
Nem jutott egyszerű sors az 1995-ben alakult izlandi zenekarnak. Korai tagcserék és kiadókeresés jellemezte ugyanis a csapat életének kezdeti szakaszát, az új évezredben azonban fokozatosan kezdtek helyre rázódni az események, mégpedig olyannyira, hogy mára már az experimentális metál nagyját tisztelhetjük a négyfős társaságban. Persze ez a kategória sem állja meg teljesen a helyét: anyanyelven felénekelt kompozíciói, többtételes, kimerítő hosszúságú szerzeményei és érzelemdús, mégis kemény riff technikája révén a zenekar egyaránt felidézheti a 70-es évekbeli progresszív rock, a kísérleti metál és a 90-es évek óta népszerű poszt rock színterek legjellemzőbb sajátosságait – külön figyelmet fordítva a Sólstafir saját, utánozhatatlan személyiségjegyeinek kidomborítására is.

Aðalbjörn Tryggvason, Guðmundur Óli Pálmason, Sæþór Maríus Sæþórsson és Svavar Austmann már tapasztaltak annyira, hogy rutinszerűen csavarják ujjaik köré a közönséget. Ez november közepén sem lesz ez máshogy, és egy felejthetetlen estének lesznek részesei azok, akik a Dürer Kertet választják aznap, amikor a viking vadság, az északi rejtélyek és a hosszú szakállak lesznek a hívószavak.



Jegyár: november 10-ig 3.500 Ft, utána 4.000 Ft
Elővételi helyek: CD Pince, Dürer Kert és online a Tixa.hu weboldalon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése