2014. november 17., hétfő

Idén utoljára Budapesten az Irie Maffia


Elbúcsúzik egy időre a fővárosi közönségtől a jövőre tíz éves Irie Maffia. Egy utolsó bulival lezárják a nagy sikerű „Nagyon jó lesz” album időszakát, majd egy darabig nem láthatjuk őket élőben.

„A zenekar életében egy nagyon fontos lépcsőfok és mérföldkő ez a lemez. Azt érzem, hogy hitelesen sikerült az aktuális zenei világunkat rögzíteni, úgy, hogy megtartottuk a folytonosságot a zenei gyökereinkkel.”
– mondja JumoDaddy billentyűs. - „Előtérbe került az elektronika, de arányosan és az Irie Maffia élő jellegét ez csak még jobban megerősítette. Ezt a modern és naprakész, de élő nagyszabású zenei világot szeretnénk még jobban kidolgozni a következő jubileumi albumunkon is.”

A zenekar sikeres évet tudhat maga mögött, melyben nagy szerepet játszott az album is. A közönség hamar megszerette az új dalokat, amely a koncerteken is egyértelműen meglátszott.

„Nagyon jól működtek a lemez dalai a koncerteken. Emellett persze a régi számokat is játsszuk, mert ugye vannak örökzöldek, amik nélkül a koncert nem koncert.”
– meséli nevetve MC Kemon rapper. – „A legjobban a See No Barrier és Zene Zeng működött élőben, ezek alatt volt a legnagyobb a tömegmozgás. Én pedig a Tiszteletet szerettem leginkább előadni, mert legalább ebben a számban értette a magyar közönség, hogy mit mondok!”

A nyár folyamán az összes nagy fesztiválon felléptek, a legnagyobb színpadokon, zajos sikerrel.

„Legemlékezetesebb számomra Sziget volt, mert bár nem a Nagyszínpadon játszottunk, de a legnagyobb sátorban. Megtisztelő volt ott fellépni, az pedig hab volt a tortán, hogy a sátorra ki kellett tenni a „megtelt” táblát! – emlékezik vissza a nyárra Kemon.

2014. november 22-én tehát lezárul egy időszak a csapat életében, de jövőre egy még ennél is izgalmasabb kezdődik.

„Április végén új lemezzel jelentkezünk majd, az egész év a tíz éves zenekar szülinapi ünnepléséről fog szólni. Igyekszünk egy modern és naprakész, de egyben ízig-vérig Irie Maffiás lemezt kiadni, amelyen valószínűleg egy-egy régi dal újragondolása is helyet kap. Nagyon fontos, hogy az élő előadásmódot, ahogy mindig, most is szem előtt tartjuk, és a zenélésen kívül plusz hangsúlyt szeretnénk fektetni a látványra és koreográfiára is.” – árulja el a jövőről JumoDaddy.

Aki szeretné még idén élőben hallani az Irie Maffiát, az Akváriumban megteheti!

Irie Maffia koncert
Akvárium Klub, Budapest
2014. november 22., 20 óra
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1553649731535215/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése