2013. június 13., csütörtök

Mark Owen - The Art Of Doing Nothing

Megjelent The Art Of Doing Nothing Mark Owen negyedik szólóalbuma és az első amióta a ’90-es évek sikeres fiúbandája, a Take That újraalakult 2006-ban. A zenekar a 2011-es Progress turné után egy év szünetet tartott, ám ahogyan az album címéből is kiderül, Mark Owen nem valami jó a semmittevésben.

A szabadidejében eleinte animációkat rajzolgatott és festegetett a kerti padon ücsörögve. Később megjelentek nála régi zeneszerző barátai, Ben Mark és Jamie Norton, de nem dolgozni, hanem csak beszélgetni. Ez a beszélgetés adta meg Mark Owen új lemezének az alapötletét, a semmittevés művészetének lényegét. A The Art of Doing Nothing koncepciója szerint nem erőltették a zenélést, hanem hagyták, hogy a dallamok maguktól jöjjenek. Így a korábbi részletekbe menő dalokat most szabadabb, kötetlen stílusú zenék váltották fel.

Mark új zenei szabadságát az album első kislemeze a Stars képviseli igazán, ami egy igazi meghitt himnusz egy olyan zenésztől, aki pályafutásának nagy részét stadionokban és nagy koncerttermekben töltötte. A dalokat Mark Owen kerti stúdiójában, a Rabbit Hutch-ban vették fel, ahova a Charlie Russel és Brad Spence producerek után, több vendégelőadó is érkezett, hogy közreműködjön Mark művészi zenei projektjén.

„Eleinte nem is terveztem, hogy éneklek ezeken a dalokon, de nem tudok mást csinálni. Már 20 éve zenélek, ez a hobbim és a munkám is egyben.” – mondta Mark Owen az új lemezéről.

Web: http://www.markowenofficial.com
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=1bOAg1ToDcY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése