2011. augusztus 17., szerda

Benji és Tóth Tibi új tetkója

Tóth Tibire régóta nagy hatást gyakorol az amerikai punk rock banda, amely véleménye szerint sok szakmai újítást hozott, főleg a hangszerelés terén. A zenei és szellemi együttállás most a valóságba is begyűrűzött, ugyanis a Hooligans gitárosa összeismerkedett a Good Charlotte tagjaival a nemrégiben végetért Sziget fesztiválon. A kölcsönös szimpátia hamar egy barátság kezdete lett. Benjivel, a csapat gitárosával többek között megbeszélték, hogy mind a ketten a legendás Beatles együttesen nevelkedtek, és napjainkig is őket tekintik forrásként.

A Hooligans gitárosa minden baráti szónál erősebb bizonyítékot visel a testén az amerikai banda iránti elismerését illetően. Évekkel ezelőtt ugyanis magára tetováltatta a Good Charlott logóját, amit látva annyira meghatódott az együttes, hogy rögtön másnap fel is tették a közös fotókat és a remekműről készített képeket a twitter oldalukra. Tibinek azonban további tervei is voltak arra, hogy hogyan pecsételhetnék meg frissen kötött ismeretségüket. Megkérte Benjit és Joelt, hogy aláírásukkal ékesítsék még a derekát, amit már másnap ki is varratott. Az aláírások felé a hírhedt testvérpár portréja is hamarosan felkerül. Szigeten adott koncert után annyira belemerültek a pajtáskodásba, hogy Tibi és Benji – mint friss jóbarátok – a kendőjüket is elcserélték, így aztán a Good Charlotte gitárosa már Tibi kendőjét viselhette a berlini és a prágai koncertjükön.

“Mindig is éreztem, hogy nagy haverok lennénk a Good Charlotte tagjaival, ha egy országban élnénk. Ez az ismeretség egy újabb bizonyíték arra, hogy akik szellemileg ugyanazokat a köröket futják előbb vagy utóbb összekerülnek a valóságban is. Azóta a menedzserük is felvette velem a kapcsolatot, így nagyon remélem, hogy ennek a hirtelen barátságnak további gyümölcse is lesz. Nem titkolt tervünk, hogy az év végi nagykoncertünkre meghívjuk őket vendég sztárzenekarnak. Persze ez nem csak az ismeretségen múlik, hanem komoly időegyeztetésre is szükség lesz. Annyi biztos, hogy kedvük mostmár lesz hozzá.” – fűzi hozzá Tóth Tibi a történtekhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése