2011. szeptember 12., hétfő

ANYUKÁK KEDVENCE

cooltv.sajtoklub.tv/Horváth Péter

Zenei karrierről álmodik a VV4 egykori kategória-jelöltje.


Tarsoly Arnold parádés szemöldökrángatásával és hangjával három igent zsebelt be a mentoroktól, így ő is a továbbjutók táborába került. A fiatal versenyző az After X-ben mesélt arról, hogy a ValóVilág4 után miért döntött úgy, hogy az X-Faktorban próbál szerencsét. Arnold annak idején az ’Anyukák kedvence’ kategóriában jelentkezett a valóságshow-ba, a beszavazásnál azonban nem kapott elegendő voksot, de műsorunkban elárulta, hogy már akkor is mögöttes célok vezérelték:
- Abban láttam a lehetőséget, hogy az embernek lehet egy alapismertsége és még ott van az a tét is, hogy megnyeri az egészet. Ezzel be lehet indítani egy szép zenei karriert. Akármilyen műsor az ismertséget jelent. És az ismertséggel nagyon sok minden tud az ember elérni. – mondta Arnold.
Arnold legfőbb célja most az, hogy a közönség és a mentorok kedvence legyen, így gőzerővel készül a X-Faktor Táborára, ahol Malek Miklóst, az egyetlen rá nemmel szavazó mentort is meg kell győznie a tehetségéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése