2013. május 3., péntek

A szülőszobába is elkísérte Póth Diát Kiss Orsi

Több mint húsz éve ápol barátságot a Class FM rádiósa és a műkorcsolyázón

Gyermekként a műkorcsolya hozta össze őket, de már negyed évszázada osztják meg egymással minden titkukat. Kiss Orsi és Póth Diána barátságában a sport örök kötelék marad, de mai napig jóban-rosszban számíthatnak egymásra.

Örök szenvedélyük a korcsolya, annak ellenére, hogy Kiss Orsi időközben főként a rádiós és a televíziós karrierjére koncentrál, Póth Dia pedig anyai szerepben bizonyít már második gyermeke mellett. Általános iskola óta tartó barátságuk azonban a mai napig összeköti őket.

„Diával jóformán együtt nőttünk fel, és bár voltak viharos időszakok, már huszonöt éve kitartunk egymás mellett. Egy edzőtáborban kezdődött minden, majd hosszú évekig koptattuk még együtt a jeget. Gyermekként számtalan csínytevést eszeltünk ki, évekkel később pedig imádtunk moziba járni, egy-egy finom vacsorával egybekötve. Ma már leginkább Dia gyerkőceivel programozunk, akiket imádok.” – mesélte Kiss Orsi, aki a versenyekre való felkészülésben is sokszor segítette a többszörös magyar bajnokot, ráadásul a műsorvezető nagy sikerű Zumba óráinak is rendszeres látogatója Dia.

Nem csak szabadidejüket töltik együtt, de egymás életének fontosabb momentumait sem szalasztják el. Orsi például jelen volt legjobb barátnője első gyermekének születésekor, és Dia is többször járt a Class FM-ben, ahol Orsi szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozik.

„Kyra születésénél Dia férje, Gyepes Gábor éppen Angliában focizott, így a szülésnél én voltam Dia mellett. Feledhetetlen élmény volt, az egyik kezemmel Dia kezét szorítottam, a másikkal pedig a mobilt tartottam, így Gyepi figyelemmel követhette a szülés pillanatait.” – árulta el a Class Magyarok háziasszonya, aki imádja Dia csemetéit, barátnője pedig nagyon büszke arra, hogy Orsi hangját több millióan hallhatják hétről-hétre. „Dia amikor csak tudja, hallgatja a műsoromat, és ő is úgy látja, hogy a rádiózás számomra a tökéletes munka, itt, ebben a csapatban teljesedem ki igazán. Van, hogy kikérem a véleményét és már többször járt a Class FM-ben, így jól ismeri a stúdiót is, ahol dolgozom.” - tette hozzá a piacvezető rádió népszerű műsorvezetője.

Gyermekkorukban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése