2013. május 3., péntek

My Bloody Valentine koncert júniusban

Több mint 20 éves hallgatást követően adott ki idén februárban új lemezt a My Bloody Valentine zenekar, és a meglepetést fokozva számos lemezbemutató koncertet is bejelentett. Az állomások között Magyarország is szerepel: a műfajteremtő, és közismert zenekarok százaira hatást gyakorló előadó június 9-én érkezik a budapesti Club 202-be. 

Idén 30 éve, hogy az ír My Bloody Valentine zenekar története kezdetét vette. Bár az alapító Kevin Shields nem éppen az a figura, akit törtetéssel vagy sikerhajhászással vádolhatnánk, együttese mégis új műfajt teremtett az alternatív rockzene világában. Cipőbámuló, azaz shoegazing rocknak hívják a ’80-as post-punk, indie és gothic szcénájából kinőtt stílust, melyet a sok gitáreffekt, és az elváltoztatott, torzított vokálok jellemeznek, és e kettő összeolvadásából áll elő a jellegzetesen hömpölygő, pszichedelikus hangszőnyegre emlékeztető hangzásvilág. A effektekkel tarkított gitárszólók miatt a zenészek időnként többet foglalkoztak lábuk előtt lévő effektpedálok nyomogatásával, mint a közönséggel – innen kapta a műfaj a cipőbámuló elnevezést.


A Loveless után Kevin Shields szinte rögtön megkezdte a következő My Bloody Valentine lemez kikísérletezését, de a korábban tapasztalt produkciós problémák, a végtelenségig elhúzott kísérletezés és a csődközelbe hajszolt kiadó elérhetetlen messzeségbe lökte a harmadik lemezt, a zenekar pedig felbomlott. Bár az elmúlt évtizedekben számos pletyka kapott lábra a készülő albummal kapcsolatban, igazából már senki sem bízott abban, hogy valaha megjelenik, és ezen az sem változtatott, hogy 2007-ben újra aktivizálta magát az addigra már legendaként kezelt zenekar.

Éppen ezért érte a hitetlenkedő rajongókat meglepetésként, amikor az együttes egyik napról a másikra, idén februárban közétette az m b v című lemezt weboldalán – amelynek szerverei rögvest össze is omlottak a nagy terhelés alatt. Azóta a digitálisan is megvásárolható album minden dala meghallgatható a Youtube-on is, a she found now című nyitótétel például itt: http://youtu.be/rBKjhgHGVZs

A magyarországi rajongók számára az igazi jó hír azonban csak a napokban érkezett: Budapest is azon néhány város között van, ahol élőben is bemutatják az új albumot. A My Bloody Valentine június 9-én lép fel a Club 202-ben. Jegyek már kaphatók!

a Concerto Music bemutatja:
2013. június 9., vasárnap 19 óra
Budapest, Club 202
My Bloody Valentine koncert
Belépő: A Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában 5900 Ft, jún. 1-től 6900 Ft.
A CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon: 5.900 Ft.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése