2013. május 9., csütörtök

Elkészült a Plastikhead: A szeretet él című dalának videóklipje!

A Plastikhead Gáspár Lacival közösen jegyzett legújabb slágerének, a rádiók által már jó ideje nagy rotációban játszott "A szeretet él"-nek végre elkészült a videóklipje is! A kisfilmben igen meghatóan ábrázolták a dal mondanivalóját. A story központjában egy angyali kislány áll….de lelőni nem akarjuk a csattanót, a képek magukért beszélnek! 

A rendezői székben a csapat egyik tagja, Vékony Zoli debütált, aki a következőket mondta el nekünk a forgatással kapcsolatban:

"Ahhoz képest, hogy az első igazi rendezésem volt, elmondhatom, hogy gördülékenyen ment minden. Bár a kora reggeli kezdés miatt picit aggódtunk, hogy a főszereplő kislány nehogy megfázzon, de erről is gondoskodtunk. Kicsit nehezítette a munkát az Operánál a rengeteg turista, akik miatt többször kellett újravenni néhány jelenetet, mert vagy minket néztek, vagy az Opera épületét. Később a túloldalon lévő üzletek biztonsági őrei figyelték a forgatást árgus szemekkel, de szerencsére nem jöttek át.

Ha szakmai szemmel nézem, talán változtatnék még egy-két apróságon, de amikor több órányi felvett anyagból kell 3 percet összevágnod, akkor nem könnyű minden igénynek megfelelni. Én elégedett vagyok a végeredménnyel, remélem, a közönségnek is tetszeni fog, mert elsősorban nekik készült!"


Íme a klip: http://www.youtube.com/watch?v=gdCKOLV87Us

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése