2014. január 23., csütörtök

Architects (UK), Stray From The Path (USA), Northlane (AU), More Than Life (UK) @ Dürer Kert

A horzsoló metalcore kedvelői hamarosan személyesen is kifejezhetik hódolatukat a művészeti forma iránt: tekintélyes előzenekari kísérettel ugyanis április 3-án ismét Budapesten koncertezik az egyik legjobban jegyzett brit műfaji banda, az Architects.

Az idén épp 10 esztendeje alakult öttagú zenekar a csonttörő ritmika, a precízen daráló gitárok és a mérhetetlen düh határvonalait képviselte eddigi öt stúdióalbumán, amelyek fogadtatása és kereskedelmi sikere az idő elteltével csak egyre számottevőbb lett – hatalmas segítséget nyújtva ezzel a csapatnak a ranglétrán való haladásban. A banda az évek során olyan példaképekkel turnézhatott együtt, mint a Bring Me The Horizon, a Parkway Drive vagy az Enter Shikari, azonban, mint ahogy azt a nemrégiben megjelent One Hundred Days című turnéfilm is illusztrálja, az ötös egyedül is képes megállni a helyét, ha egy-egy húzósabb koncertkörútról van szó. Igaz, ezt nekünk magyaroknak korántsem kell részletezni: a formáció ugyanis eddig nem kevesebb, mint öt fellépést adott hazánkban, a soron következő hatodik pedig stílszerűen a zenekar hatodik sorlemezét népszerűsítő turné keretei között kerül megrendezésre. Az Architects 2014 elejére ígért, a nagy múltú Epitaph kiadónál megjelenő és a svéd producermester Fredrik Nordström (In Flames, Bring Me The Horizon, Dimmu Borgir) segédletével készülő friss anyaga pedig a csapat szerint az eddigi legkeményebbre sikeredett, és nem is lesz kiválóbb alkalom erről megbizonyosodni, mint április 3-án a Dürer-kertben.

Az est fényét csak tovább növeli, hogy az Atlanti-óceán másik partja is képviseltetni fogja magát a New York-i Stray From The Path személyében. A produkció noha népszerűség tekintetében talán egy valamivel alsóbb kategóriát képvisel az Architects-hez képest, ez azonban a tagok vehemenciáját és kirobbanó energiáját korántsem minősíti - sőt, egy igazi kultikus bandát ismerhetünk meg a négyesben, ami pusztító erejű támadásaival már közel tíz nagylemezen keresztül próbálja térdre kényszeríteni a közönség tagjait.

Valamivel experimentálisabb vizekre evez az est nemzetközi jellegét végképp biztosító ausztrál Northlane, ami relatíve fiatal kora ellenére már egy önálló, sűrű tempóváltásokra és nagyfokú virtuozitásra épülő hangzásvilággal bíró, teljesen kiforrott zenekarként operál. Velőtrázó üvöltések, türelmet igénylő dalszerkezetek és morózus, mégis emelkedett hangzás – ha szereted, ha a zene nem csak a testnek, de az agynak is szól, mindenképpen érdemes elcsípned a Northlane fellépését.

Szintén brit illetőségű a fellépő lista egyik legifjabb és minden bizonnyal legérzelmesebb tagja, a melodikus hardcore-ban nyomuló More Than Life. Az angol csapat egy-egy kisebb kiadványt követően 2010-ben jelentette meg bemutatkozó nagylemezét Love Let Me Go címmel, amelyen hibátlanul bemutatták, hogy a fémzene és az érző szív korántsem zárják ki egymást - és ha igazak, amit susognak a levelek, akkor hamarosan megérkezik a következő anyag, továbbfejlesztve ezzel a formáció durva, mégis szívszorító megszólalását.

Event: https://www.facebook.com/events/152305918313441/?fref=ts

Jegyár: 4900 / 5500 HUF
Jegylink: http://goo.gl/hud1eU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése