2014. január 23., csütörtök

Új tag a Bëlgában


Január 17-én, Tatabányán adta első 2014-es koncertjét a Bëlga. A koncertet megelőző napokban a közösségi oldalukon mutattak be egy-egy képrészletet az új tagról, aki ezen a koncerten élőben is debütált.

A legfrissebb Bëlga tag nem más, mint Marvin, akit rengeteg helyről ismerhet már a közönség. A pályát 1995-ben kezdő DJ dolgozott a Tilos Rádióban és a Radiocaféban; fellépett többek között a SüssFelNapban, a MokkaCukkában vagy a Merlinben; alapítója a United Colors Of House-nak, a Blast from Past sorozatnak, a Hypnotronik esteknek. Munkatársa, majd tulajdonosa volt a legendás Trancewave lemezboltnak. Nem csak Magyarországon, de pl. Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Erdélyben és Németországban is jó párszor megfordult már.

A tatabányai koncert előtt egy beavatási szertartásnak is kitette őt a csapat, ám erről semmi részletet nem hajlandóak elárulni. Marvin megérkezése azonban nem tagcserét jelent, a Bëlga ezentúl öttagú lesz, hiszen „…több Bëlga jobb Bëlga” avagy „….a négynél több az öt”, ahogy a fiúk kommentálták az eseményeket a koncert után. A bemutatkozás egyébként nagyon jól sikerült, és 2014. január 25-én, szombaton a Muzikum Klubban láthatja Marvint először a budapesti közönség is.

MUZIKUM Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
2014. január 25. (szombat), 21:00

Belépő: 1500 Ft
Jegyek kaphatók a Muzikumban. Info: +36/20 221-7767

https://www.facebook.com/events/196958137166926/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése