2014. január 23., csütörtök

KAMP! + Rebeka @ A38 Hajó - 2014. február 21.

Mi sem mutatja szembetűnőbben a lengyelek királyi pozícióját a jelenlegi könnyűzenei színtéren, hogy Európa egyik legjobb ízlésű popfesztiválja, az Off is országukban kerül megrendezésre, valamint, hogy a Pitchfork is elismerő beszámolót írt a nemzet muzikális naprakészségéről. Most pedig még két érvet felsorolhatunk a hozzáértésük mellett: egyikük a KAMP!, másikuk pedig a Rebeka nevű formáció, akik február 21-én együtt fogják döngetni az A38 Hajó oldalát Budapesten.

A három haladó szellemiségű fiatalembert magába tömörítő KAMP! saját hazájában masszív húzónévnek számít a korszerűségre és a progresszivitásra fogékony ifjak körében, a trió kiválóságát pedig az is alátámasztja, hogy a formáció olyan nagy presztízsű könnyűzenei eseményeken tehette tiszteletét, mint a legforróbb és legígéretesebb fiatal bandákat felvonultató South By Southwest (SXSW), illetve a kelet-európai fesztiválközeg egyik kitüntetett bástyájaként funkcionáló szerb EXIT. Az elmúlt években folyamatosan divatban lévő napsütötte, éterien színes elektopopot produkáló srácok ráadásul nem csupán élőben, hanem lemezen is képesek maradandót alkotni. Kiadványaik ugyanis táncba hívó ritmusokat és mámorító szellemvokálokat alakítanak olyan koherens egésszé, amely melegen ajánlott hallgatnivaló mindazok számára, akik a New Orderrel fekszenek és a Cut Copyval kelnek.

Web:
www.facebook.com/kampmusik
www.soundcloud.com/kampmusik

Videók:
MELT - http://www.youtube.com/watch?v=yhHzY_Au-9c
Can't You Wait - http://www.youtube.com/watch?v=f1-tNOUm1lA


A hármast kíséri majd az eseményre saját hivatalos előzenekara, a szintén lengyel Rebeka duó, amely a KAMP!-hoz illő módon elektronika-inspirálta zenét készít, azonban egy határozottan más nyomvonalon: földijeik pozitív elmosódottságát ugyanis a páros finoman nyomasztó és mérsékelten rideg atmoszférára cseréli, ahol a Jamie XX, illetve Mount Kimbie által fémjelzett minimalista, neszszerű ütemek nyugtalanító gitárhangokkal; illetve a hangulatában és érzelmi spektrumában talán még a Portishead-es Beth Gibbons-t is megidéző női vokálokkal találkoznak. A kialakult összkép pedig egyszerre lesz vázszerűen üres, finoman megtáncoltató és még egy árnyalatnyit bánatos is - a 2010-óta együttműködő, debütáló nagylemezét tavaly megjelentető kettős pedig így kitűnő kontrasztot mutat majd a KAMP! produkciójával szemben és lesz méltó indítása az estének a hajón.


Web:
www.facebook.com/pages/Rebeka/155331524520003
www.soundcloud.com/rebekaduo


Videók:

Melancholia - http://www.youtube.com/watch?v=LPbOr6RRk2c
Unconscious - http://www.youtube.com/watch?v=XO3zuyUNABM


Event: http://www.facebook.com/events/559719240780725/?fref=ts
Jegyár: 2000 / 2500 HUF

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése