2013. szeptember 19., csütörtök

Curtis: Az utca álma

Új klippel jelentkezett az egykori focista Curtis, aki az utóbbi években a zenélésbe, rappelésbe fektetett hatalmas energiákat.
Karrierjének eddigi csúcsa a Majkával és BLR-rel közösen készített Belehalok, de idén tavasszal is hatalmasan robbantottak a Nekem ez járral.

A „tökös” Curtis igazi újpesti lokálpatrióta, ami Az utca álma című új dalában is tükröződik. Ezúttal magányos farkasként szövegel, a refrénben pedig Kollányi Zsuzsi van segítségére, aki Majka, Curtis és BLR élő zenekarának állandó tagja. A zenét BLR szerezte, és a hangszerelés is az ő nevéhez fűződik. Curtis producere pedig Majka – így tulajdonképpen most is együtt van ez hihetetlen népszerűségnek örvendő hármas!

Íme a szintén kiválóan sikerült klip, melyben cinkostársai, BLR és Majka is feltűnnek: https://www.youtube.com/watch?v=Cz1bmkY0j-Y


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése