2012. december 4., kedd

Leona Lewis - "Glassheart"

7 évvel és 20 millió eladott kislemezzel illetve albummal azután, hogy Leona Lewis a rivaldafénybe lépett, az énekesnő visszatért egy vadonatúj nótával, mely a „Trouble” címet kapta. A dal az énekesnő új „Glassheart” című albumán kapott helyet. A dal a brit X Factor színpadán és a rádiókban aratott óriási sikernek köszönhetően elhozta Leona 3. Top 3-as debütálását az album charton Nagy Britanniában. Ráadásul a BBC Radio 1 és 2 folyamatosan játssza az új slágert, utóbbinál a „Glassheart” még a hét albuma is volt, miközben olyan médiumok írtak a korongról, mint a Harpers Bazaar vagy a Digital Spy, de rengeteg egyéb brit napilapban is publikálták az újdonságot.

A „Trouble” egy jellegzetes, gyötrődő és mégis csodálatos utazás, amely légies és gyakran visszatérő tónusokat vonultat fel; ezek együttesen mutatják meg Leona elképesztő hangjának bensőséges, ugyanakkor mindent elsöprően nyers erejét. A dalt olyan világhírű és elismert brit szerzők jegyzik, mint Emeli Sande, Naughty Boy, a Craze & Hoax, Fraser T Smith és maga Leona – így nem csoda, hogy a végeredmény egy olyan sláger, melyért maga az énekesnő is elképesztően lelkesedik.

„A Trouble egy olyan mindent elsöprő szerelem történetét meséli el, amikor az érzelmek és maga a kapcsolat destruktív irányba indul el, ez pedig bárkivel megtörténhet. Ez egy nagyon érzelmes és kifejező nóta, amely igazán közel áll hozzám.” – nyilatkozta Leona.

Az amerikai rapper, Childish Gambino valami igazán különlegeset tesz hozzá a dalhoz a felcsendülő rappel. Erről Leona a következőt tette hozzá: „Szerettem volna, hogy egy kreatív, költői és mégis szellemes rapper sorai tegyék teljessé a nótát, ő pedig tökéletesen megvalósítja ezt.”

A „Trouble” Leona harmadik, „Glassheart” című albumának legelső hírnöke – annak az albumnak, amely nagyon közel áll az énekesnő szívéhez, és amelyre igazán büszke. A dalok rögzítése közben Leona éppen Fraser T Smith producerrel (Adele, Florence & The Machine, Plan B, Britney Spears) dolgozott együtt, amikor úgy érezte, hogy rátalált a „Glassheart” lelkére, így a munkálatok végére már ő maga is az album társproducerévé vált. Az eredmény pedig egy inspiráló és szenvedélyes utódja Leona előző két Nr. 1 albumának.

A „Trouble” a brit Number 1 énekesnő, Leona Lewis visszatérő slágere – egy olyan nóta, mely egy világklasszis tehetségét mutatja meg, és amelyre érdemes volt várni a rajongóknak.

A „Glassheart” című album októberben jelent meg Nagy Britanniában, míg Európa többi részén november 26-án látott napvilágot, standard és deluxe változatban.

Trouble videoklip: http://youtu.be/D5U6CaNlyEQ
Trouble (live): http://youtu.be/yVQ20P46Qwc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése