2012. december 5., szerda

ÚJ COPY CON VIDEOKLIP NYUGI CÍMMEL

Elkészült Copy Con 2012. november 2.-án megjelent, conRAGGAzin 4. című albumának első hivatalos videoklipje, a rádiókban rendszeresen játszott, karibi hangulatú, Nyugi című számhoz.

A videóklip elsőként a Youtube-ra került ki, a premierre december 1.-jén került sor Copy Con hivatalos Facebook oldalán. Alig 24 órával a poszt megjelenését követően a lájkok száma meghaladta az ezret, a megosztásoké pedig a négyszázat és azóta is folyamatosan érkeznek a pozitív visszajelzések az előadó különböző online felületeire. A klipben vendégszerepel Mészáros Dóri, sztriptíztáncosnő és Leslie Taylor pornószínész is.


A dalszöveghez illeszkedő történet „”babyloni környezetben”, azaz a civilizáció kevésbé vonzó romjain, egy gyártelepen játszódik, ahol a frontember Copy Con, a vokálos Vincze-Fekete Vera, és az MC, Leggóman bolyong és közben próbálja pozitív életszemléletre bírni társadalmunk szimbolikus figuráit: a magára hagyott kisgyermeket, a veszekedő szerelmespárt, a szorongó tinit, vagy éppen a hajléktalant. Kérdés, hogy sikerül-e mindez és hogy a zenekara élén táncoló Copy Con milyen perspektívából is figyeli embertársai belső viszályait, hogy kinek mi számít normálisnak, vagy őrültnek, és hogy a békés szemlélet mindenki számára hozhat pozitív változást.


A klipet a Filmservice Kft. készítette, támogatója a Magyar Suzuki Zrt.


A klip egy, a hazai zenekarok részére kialakított támogatási struktúrát is képvisel: két másik zenekarral együtt alapértelmezetten részesült a támogatásban, hogy felhívja a figyelmet a lehetőségre.

A Suzuki Viadal című megmérettetés az I Love Suzuki Facebook oldalon zajlik, lényege, hogy a megfelelő mennyiségű szavazatot begyűjtő zenekarok színvonalas, televíziós játszásra is alkalmas videókliphez jutnak.

Íme a klip:

http://www.youtube.com/watch?v=S5lpxLIhOXk

Az év további Copy Con koncertjei:

2012. december 8. - Zenta @Zeppelin Club (Szerbia – Zenta - Tornyosi út 47.)- 21:00

2012. december 14. - Szolnok @Frakk Lazító és Klub (5000, Szolnok, Kandó Kálmán tér 1.)- 21:00
2012. december 15. - Debrecen @Roncsbár (4024, Debrecen, Csapó u. 27.)- 21:00
2012. december 21. - Kiskunfélegyháza @Rocktár (6100, Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 35.)- 21:00
2012. december 22. - Szombathely @Oladi ÁMK (9700, Szombathely, Simon István u. 2-6.)- 21:00

Web:

http://www.conraggazin.hu
http://www.facebook.com/conraggazin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése