2012. december 4., kedd

Világvége után egy nappal lép fel a Junkies

Fotó: Martinkó Márk
Elkészült a Junkies új lemeze, melynek több dalát a Papp László Budapest Sportarénában mutatják be december 22-én a Tankcsapda vendégeként. Ráadásul a rajongók ott már meg is vehetik a Mi van veled? Semmi? című albumot. A dalokból is kiderül, hogy a 18 éves banda új lendületet kapott. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nincs pardon című számuk a Petőfi Rádió TOP 30-as listáját vezeti.

Utoljára három éve adott ki nagylemezt a Junkies. Az együttes háromnegyed évig szünetelt, mielőtt újra belecsaptak a húrokba. Úgy érezték, kicsit kifogytak a munícióból, de a jelek szerint sikerült alaposan betárazni a folytatásra.


- A Junkies 18 éve alatt soha nem tartottunk hosszabb szünetet, folyamatosan koncerteztünk, zenét írtunk, nem volt megállás. Egyszerűen elfáradtunk. Szükség volt rá, hogy feltöltődjünk, felfrissítsük az agyunkat, és újra teljes erőbedobással tudjunk belevágni a munkába – mondta Szekeres András, az együttes frontembere. – A folytatás jól sikerült, koncertezünk közösen a Rómeó Vérzik együttessel és azt tapasztaltuk, hogy jelentősen nőtt az érdeklődés irántunk. A Nincs pardon című dalunk a Petőfi Rádió TOP 30-as listáján az első helyre került. Önmagában véve azon is meglepődtünk, hogy egyáltalán játsszák a számot, az pedig különösen nagy öröm, hogy ennyire népszerű – tette hozzá Szekeres András.

A hamarosan megjelenő lemezzel kapcsolatban az énekes elmondta, hogy kilenc dalt tartalmaz. A slágerré vált Nincs Pardont ők maguk nem is tartják ezek közül a legjobbnak. A rockzene hívei tehát számíthatnak bőven meglepetésre.

A csapat egyik kedvence a Világvége című dal, amelyet a december 21-re jósolt katasztrófa ihletett. Két részre osztják a hallgatóságot, az egyik fele hisz a világvégében, a másik egyáltalán nem. Az sem titok, hogy a Junkies kineveti ezt a jóslatot, mint mondják, bármit feltennének arra, hogy elmarad a beharangozott tragikus esemény. Optimizmusukat jól mutatja, hogy egy nappal utána, december 22-én koncerteznek a Papp László Arénában.

- A koncerten többségben lesznek a régebbi, jól ismert dalok. Úgy gondolom, hogy a közönség ezekre kíváncsi elsősorban. Ráadásul, miután legfeljebb évi négy fellépést vállalunk a fővárosban, nem szeretnénk, ha valakinek hiányérzete támadna, és negyed évet kellene várnia arra, hogy a kedvencét lássa, hallja a színpadon. Természetesen az új albumról is adunk ízelítőt, de a hivatalos lemezbemutatót jövő tavasszal tartjuk – tette hozzá Szekeres András.

A Nincs Pardon klipje:

www.youtube.com/watch?v=0S8Q_a78r-o

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése