2012. december 4., kedd

„Már az első percekben kiderült, hogy van ebben a mesében valami plusz”

Markovics Tamás
Markovics Tamás hangját a L’ecsó szakácsfiújaként vagy éppen az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonjaként az egész ország ismeri, csakúgy, mint Molnár Ilonát, aki többek között az Alice Csodaországban főszereplőjének kölcsönözte gyönyörű hangját. A két színész több mint egy évtized után ismét testvérpárt szinkronizál a Disney Csatorna vadiúj, Rejtélyek Városkája sorozatában, és imádják kissé különc, de szeretnivaló a karaktereiket.

Markovics Tamást már gyerekkorában elvarázsolta a színpad, pályafutását gyerekszínészként kezdte Földessy Margit színitanodájában. Nem sokkal később a Pannónia Stúdióban találta magát, ahol pillanatok alatt beleszeretett a szinkronizálásba. Legyen szó rajzfilmről, élőszereplős sorozatról, vagy filmről a nézők szerencséjére különleges hangját máig számtalan produkciónak kölcsönzi. Többek között a kultikus South Park Kenny-je és az Így jártam anyátokkal nőcsábász Barney Stinsonja is ő kölcsönözte a magyar hangját.

„A rajzfilm és az élőszereplős szinkron között természetesen a legfontosabb különbség az, hogy míg az élőszereplős szinkronnál általában a saját hangodat kell adni, addig egy rajzfilmnél legtöbbször el kell változtatnod azt. Persze ez a karaktertől is függ, de volt már rá példa, hogy teljesen abnormális idióta hangon kellett végig rikácsolnom egy mesét” – mesélte nevetve Markovics Tamás.

„Amikor keresem a karakterhez passzoló hangot mind a külső, mind a személyiségjegyek fontosak, na és persze óriási segítség és támpont, hogy én mit hallok eredeti nyelven azon a figurán, hisz elvileg ezt kellene nekem/nekünk magyar nyelven interpretálni. De szerencsére vannak olyan helyzetek, amikor úgymond szabadjára ereszthetjük a fantáziánkat, persze épp csak annyira, hogy az adott figura karakterét ne erőszakoljuk meg”- árulta el a színész.

Molnár Ilona színésznő kilenc évesen tudta, mi lesz, ha nagy lesz. Ekkor már a Palladium Dráma Stúdió színpadán állt, majd hamarosan a szinkronizálás ejtette rabul. Egyik kedvenc szinkronszerepe, amikor Mia Wasikowskának, az Alice Csodaországban főszereplőjének kölcsönözte hangját, de számtalan mesehőst is életre keltett már.

„Több mint 20 éve szinkronizálok, de nem tudom eldönteni, hogy a rajzfilmes vagy az élőszereplős munkákat kedvelem jobban. A filmnél szigorúbbak a határok, több a kötöttség, nagyon fontos ugyanis, hogy a színésznő karakteréhez tökéletesen illő hangszínt megtaláljam. A rajzfilmeknél azonban szabadjára engedhetem a fantáziám, a hangom. Ezt mindig is élveztem. Természetesen nem rugaszkodom el az alapoktól. A rajzfilmnél az eredeti hanghoz hasonlót keresek és próbálok kialakítani. A filmes szinkronoknál folyamatosan hangolódom rá a szerepre, és ahogy egyre közelebb kerül hozzám, és jobban megismerem a történetet, úgy alakul a hangom. Az Alice Csodaországban című filmnél a szerepem felvételét két napunk volt rögzíteni, és én a történet második felétől éreztem rá a hangra. Ekkor a rendező szólt, hogy igen most megtaláltad, vegyük újra az előző szalagokat. A későbbi változtatásokra azonban a folyamatosan futó sorozatoknál a feszített munkatempó miatt nincs lehetőség. Ezért is rendkívül fontos, hogy szinte azonnal, az elején elkapd a megfelelő hangot”
- mesélte Molnár Ilona.


Markovics Tamás és Molnár Ilona most a Disney Csatorna új, Rejtélyek Városkája sorozat örök harcban álló, és nyughatatlan testvérpárját szinkronizálják. A színésznő a mindig pozitív és álmodozó Mabel, míg Markovics Tamás ikertestvére, a kalandor Dipper bőrébe bújik, és közösen fedezik fel Gravity Falls szörnyektől és természetfeletti lényektől hemzsegő városát.


„A szörnyektől kiskoromban természetesen én is féltem, habár szerencsére nem találkoztam eggyel sem. Az egyik „szörnybiztos” fegyverem az volt, hogy alaposan bebugyoláltam magam a takaróba, hogy véletlenül se lógjon ki kezem-lábam. Így az ágy alatt lakó rém nem tudott elkapni. Bevallom, ezt a szokást részben még mindig őrzöm” – súgta meg Ilona.


„Sajnos egy szörnnyel sem volt szerencsém találkozni, pedig igazi gyermeki fantáziával voltam megáldva, és rengetegszer elképzeltem mi történne ha. A szellemekben a mai napig hiszek, illetve hinni szeretnék, ha ilyesfajta filmet látok, a mai napig teljesen bele tudom élni magam. Valószínűleg azért mert izgat a téma. A Ghost című film témájánál fogva kamaszfejjel teljesen magával ragadott, akárcsak a Vissza a jövőbe című trilógia, ami az időutazással foglalkozik, és a mi generációnknak egy nagyon fontos filmje volt anno a 80'as években” – tette hozzá Markovics Tamás, aki nem csak a gyerekkori emlékek miatt kedvelte meg az animációs sorozatot.


„Először azt hittem, egy sima átlagos rajzfilmsorozatnak kezdünk neki, de mindkettőnk számára már az első percekben kiderült, hogy van ebben a mesében valami plusz, ami kiemeli a Gravity Falls a többi mese közül. A témája, a humora, a karakterek, a stílus. Mindezzel együtt egy igazán élvezhető és szerethető, és ami a legfontosabb egy szórakoztató rajzfilm részesei lehetünk.”

A stúdióban szintén a jó hangulat uralkodik, hiszen a főszereplő trió, Molnár Ilona, mint Mabel, Markovics Tamás, mint Dipper és Bácskai János, mint Stan bácsi remek csapatot alkot.

„A Rejtélyek Városkája poénos, szellemes animáció teli vicces történettel. Ez a sorozat más, mint a többi, abból a szempontból is, hogy a három fő karaktert együtt szinkronizáljuk. Nem külön-külön kell felvenni a párbeszédeket, ami talán lassabb, de a végeredményen érződik, hogy más a hangulat, hogy jól érezzük magunkat a stúdióban. Ráadásul Markovics Tamással már nem először alakítunk testvérpárt. Évekkel ezelőtt a Dexter laboratóriumát szinkronizáltuk együtt, ezért nagyon örültem, hogy ismét együtt dolgozhatunk” – mesélte a színésznő.

A színésznőnek nem ez az első és valószínűleg nem is az utolsó Disney-s szinkronmunkája. A nagysikerű Alice Csodaországban mozifilm örök emlék, több modern, a Disney Csatornán futó sorozat, mint a Zack és Cody élete is referenciái között szerepel, mégis a régi klasszikusok a kedvencei. Hamupipőke és Hófehérke meséjét félévente egyszer mindenképp megnézi, hiszen egy kis nosztalgiázás, álmodozás és időutazás mindenkinek jót tesz.

 

Molnár Ilona

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése