2012. március 22., csütörtök

Leander: Szívidomár

A Leander zenekar kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojektjeként indult, majd csatlakozott hozzá Vörös Attila, a külföldön is igen elismert fiatal gitártehetség, aki a legendás Nevermore együttes gitárosaként turnézott Európában és az Egyesült Államokban is. Később a zenekar kiegészült Jozzy-val (gitár) és Budai Bélával (dob).
2010. szeptemberében egy teltházas fővárosi koncerten - ahová közel 600 ember jött el egy 150 fősre tervezett klubba - debütált a duó, melynek sikerein felbuzdulva megalapították négytagú modern-metal zenekarukat.

A zenekar első igazi debütálása egy kisebb, 4 állomásos miniturné volt 2011. márciusában. A turné minden egyes állomása teltházas volt, a fővárosban pedig közel 900 ember volt kíváncsi rájuk.

Ezt követte egy hihetetlenül sikeres nyári fesztiválturné, illetve egy 1200 fős Zöld Pardonos koncert. Szeptemberben ismét turnéra indultak, és több mint 2 hónap alatt bejárták hazánkat, sőt néhány szomszédos országba is ellátogattak. Ezeken az állomásokon is hatalmas közönségsikereket értek el. A 2011-es év megkoronázásaként pedig 2011. december 29-én a Leander zenekar a Tankcsapda előtt léphetett színpadra a debreceni Főnix Csarnokban.

Szintén a tavalyi év elismerése, hogy a legnívósabb magyar rock és metal magazin, a Hammer World közönségszavazásán a Leander 4 kategóriában is bekerült az első 10 helyezett közé: Kedvenc magyar zenekar, 2012 reménysége, Az év dala, Az év klipje.

Exkluzív lemezbemutató koncert március 24-én a Supersonicban!

2012. március 24-én 20 órától a Leander lemezbemutató koncertet tart. Helyszín: Supersonic (Blue Hell & Red Hell, aka Kék Yuk és Vörös Yuk).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése