2013. február 25., hétfő

Eric Martin: akusztikus koncertet ad a Mr. Big hangja

Több nagy sikerű zenekari fellépés után ezúttal egy akusztikus, önálló műsorral érkezik Budapestre a Mr. Big énekese, Eric Martin. A március 9-én tartandó fellépésre a Pecsa Music Caféban kerül majd sor, ahol Eric szólómunkásságának legjobb dalai mellett minden bizonnyal néhány Mr. Big slágert is hallhatnak majd az érdeklődők.

Mr. Rock Vocalist, azaz a Rockénekes Úr – Eric Martin legújabb szólóalbuma már a címével is egyértelművé teszi, mire számíthatnak a lemezei és koncertjei iránt érdeklődők: egy jó kiállású igazi rocksztár dalaira, akinek énekhangja egyszerre teszi karakteressé, érzelemgazdaggá és szerethetővé előadását. Ráadásul egy kiemelkedően sikeres, évtizedes karriert maga mögött tudó énekesről van szó, hiszen Eric immár több mint három évtizede áll a mikrofon mögött.

A Mr Big. frontembereként ismertté vált énekes az elmúlt években is számos különböző projekten dolgozott: Last Man Standing címen írt dalt a Pride FC című televíziós küzdősport-show-ba, melyet több millióan hallgattak meg, majd közreműködött a legendás gitáros, Ronnie Montrose 10x10 című lemezének készítésében. Csatlakozott a Scrap Metal nevű formációhoz, mely a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb heavy metal és rock slágereit adja elő, később pedig lemezszerződést írt alá a japán Sony Music-kal, és Mr. Vocalist címen több feldolgozás albumot is kiadott, melyek mind az ottani slágerlisták élén végezték.

A legfrissebb hírek szerint pedig Eric hamarosan Tobias Sammet népszerű metal-opera projektje, az Avantasia vendégénekeseként tér vissza, és áprilistól egészen augusztusig turnéznak majd. Addig is azonban vár rá több mint egy tucat akusztikus koncert, köztük a magyarországi: Budapesten március 9-én játszik, a Pecsa Music Caféban, a vendégzenekar pedig a The Morning lesz.

a Sundaymusic bemutatja:
2013. március 9., szombat 20 óra
Budapest, Pecsa Music Café
Eric Martin akusztikus koncert, vendég: The Morning.
Belépő: elővételben 3900 Ft, a helyszínen 4500 Ft
Jegyek válthatók a Ticket Express országos hálózatában, valamint a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban és a helyszínen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése