2012. augusztus 31., péntek

Alanis Morissette „Havoc And Bright Lights”

A többszörös platinalemezes Alanis Morissette augusztus 27-én jelentette meg várva várt, hetedik stúdióalbumát „havoc and bright lights” címmel a Sony Music gondozásában. Az album produceri munkálatai Guy Sigsworth (Björk, Madonna, Seal) és Joe Chiccarelli (Tori Amos, Elton John, My Morning Jacket, U2) nevéhez fűződnek, a felvételek pedig Los Angelesben készültek. Ez a korong az első, amelyet az énekesnő készített az elmúlt 4 év során. A rajongók az album első slágere, a „Guardian” című nóta június 15-én debütált.

„Ez a lemez is - csakúgy, mint a többi – valójában egy pillanatkép arról, ami éppen érdekel, és amivel éppen foglalkozom hajnali 4 óra körül, amikor leginkább önelemző hangulatban vagyok” – nyilatkozta Morissette. „Ez az én érzelmi, pszichológiai, szociális és filozófiai fejtegetésem, melyet a dalok segítségével mondok el. Alig várom, hogy megosszam ezt mindenkivel, hogy turnéra induljak, és alig várom azokat a élénk, megnyerő és reagálásra késztető beszélgetéseket, melyeket ezek a dalok hívnak majd életre.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése