2013. november 5., kedd

Pitbull: Global Warming: Meltdown

A rádiókban #1 legtöbb helyen indult “Timber” (http://youtu.be/zHESy8XsJPs) című, Ke$ával közösen készített kislemezének megjelenését követően a nemzetközi zenei szenzáció, Pitbull bejelentette legutóbbi, slágerekkel megpakolt albumának csordulásig töltött, deluxe változatát GLOBAL WARMING: MELTDOWN címmel a Mr. 305./Polo Grounds Music/RCA Records/Sony Music gondozásában.

A GLOBAL WARMING: MELTDOWN-on a korábbi album dalokon felül helyet kap a „Timber” Ke$hával, valamint 4 másik vadonatúj dal Kelly Rowland, Mayer Hawthorne, Mohombi és Inna közreműködésével, mely november 25-én jelenik meg (a teljes tracklistát lásd alább).

Az 5 vadonatúj dal ezen felül elérhető lesz egy kiegészítő EP-n is, egyszerűen MELTDOWN címre keresztelve, azoknak a rajongóknak, akik már megvásárolták korábban a „Global Warming”-ot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése