2011. november 9., szerda

LAURA PAUSINI: Inedito


Két év kihagyás után végre visszatért minden idők egyik legnépszerűbb olasz énekesnője, Laura Pausini. Új albuma Inedito címmel2011. november 14-én kerül a boltok polcaira. A 37 éves négyszeres Grammy-díjas művésznőnek eddig kilenc angol és nyolc spanyol nyelvű stúdióalbuma jelent meg és kelt el összesen 45 millió példányban. A közönség – Laurának egyedül a Facebookon több mint egy millió rajongója van – az új korongot, melyen 14 vadonatúj dal lesz hallható, már lélegzetvisszafojtva várja. Az énekesnő ezúttal is kivette a részét mind a szövegírásból, mind a zeneszerzésből, és a látványt sem bízta a véletlenre: az albumborítóján látható képet Mark Liddell fotóművész készítette Los Angelesben, aki dolgozott már együtt többek között Nicole Kidman-nel, Cameron Diaz-zal és Janet Jackson-nal is.

Laura december végétől végre újra fellép majd, világkörüli turnéjának első állomása Milánó lesz, ahol két éve szabadsága előtti utolsó koncertjét adta.

Az album első rádiós felvétele a Benvenuto, mely annyit jelent, hogy Isten hozott. A dalt Laura és Paolo Carta szerezték és a producerek is ők voltak, a szöveget pedig szintén az énekesnő írta Niccoló Agliardi segítségével. A felvétel minden hangjából a szeretet és az életigenlés beszél – olyan jellemzők, amelyek a természetességéről híres Laura Pausini-re teljes mértékben illenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése